Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között

vétségek csak ürügyként szolgáltak a kuláküldözéshez. Hasonló „bűnért" egy „dolgozóparaszt" jóval enyhébb büntetést kapott. 1955-ben a csólyospálosi begyűjtési megbízott megállapította, hogy: „Községünkben elég nagy a kulákspekuláció, ami kihat még a dolgozó parasztságra is. A kulákoknál a kereszteket föl kell számolni, és alá kell íratni az illetővel, hogy ne tudja elvinni valamelyik jó barátjához. "

!

S Tehát a hatalom ilyenfajta kijátszása a szankciók ellenére korszakunkban végig élő gyakorlat maradt. A gabona elfeketézéséhez a rakodást követően már csak a cséplésnél kínálkozott némi lehetőség, ez viszont valamivel kockázatosabb volt, hiszen a tevékenység „sokszereplős" volt, és a szereplők nem egy oldalon álltak. A cséplési ellenőrt, vagy a mázsást még meg lehetett vesztegetni, de a cséplőmunkásoknak nem volt érdeke, hogy a csépeltetőnek „lehagyjanak" gabonát, hiszen ők abból nem részesedtek, hacsak be nem avatták őket. Volt olyan is, amikor a cselekményt maguk a cséplőmunkások hajtották végre, vagyis saját részükre feketéztek a csépeltető gabonájából: „Jönnek olyan panasszal a csépeltetők, hogy az etetőknél észlelhető, hogy a cséplőgép asztalát nem seprik bele annak, rendje-módja szerint, mint ahogy ezt a Minisztertanács határozata előírja, hanem a szérűskertben az etetőládákat meggyűjtik kiszóródott szemekkel és azt ők este hazaviszik... "

1

4 „A beszolgáltatás alatt feketéztünk. Ha jó termés volt, több termett mint a fejadag, meg a beszolgáltatás, megbeszéltük a mázsással, hogy egy mérést (6-8 mázsát) ne írjon be, csak ráraktuk a mázsára, aztán sutty a kocsira. De a munkások aztán odafigyeltek ám, mert ők ebből nem kaptak. Volt olyan, hogy rájöttek a csínyre. Kimentek aztán fölmérték az összes gabonát. Ha nem tette el a paraszt, rájöttek. Kint magas földön, verembe tettük. Kiástuk, kibéleltük vastagon szalmával, letakartuk, behúztuk földdel, megszántottuk, bevetettük. Aztán el volt intézve. Két év alatt se rohadt meg. Az a jó szálas szalma megvédte. "

1

5 (V. Ö.) „ Mindig volt a nagykapu mellett kiskapu, mert muszáj volt, másképp éhen haltunk volna. Az a „polgár" azért volt odaállítva a gép mellé, hogy figyelte mennyi termett. Ha a mázsás olyan volt 50 kg-mal kevesebbet írt be, így lehetett kiskaput találni. Aki nagyon szorult nem tudott mást csinálni, csak azt, hogy 1 hold földbe 80 kg-ot vetett, most meg belevetnek 1 mázsánál többet. Aztán csak fele termésre számíthatott. Legjobb esetbe se maradt meg 60 kg lisztnél több 1 mázsa gabonából, és 365 nap van egy esztendőbe, a fejadag meg 2,5 kg volt, ebből még kijött a korpa, meg kivette belőle a malom a vámot. Meg kellett, hogy a jószágnak is dobjunk néha gabonát." (F. A-né) A fejadag búzából 1946-tól 200 kg, 1947-től 220 kg volt egy évre, ezt a mennyiséget önellátói igazolványra lehetett a malmokban megőröltetni, ebből természetesen még visszatartották a vámkeresményt is.

1

6 A feketén meghagyott gabona őröltetése gondot jelentett, hiszen a malom hivatalosan csak a termelői fejadagot őrölhette meg. 1

3 BKMÖL XXIII. 716. Csólyospálos község tanácsülési jegyzőkönyve 1955. július 9. 1

4 CSML XXIII. 721/b. Kistelek Községi Tanács VB ülésének jegyzőkönyve 1953. július 18. Kistelek Községi Tanács VB Mezőgazdasági Csoportjának jelentése az 1953. július 18-án tartandó vb ülésre 1

5 Vö. orosházi parasztok rejtési módszerei Nagy Gy. 1983. 187-198. 1

6 Závada P. 1986. 311. 160