Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Szűcs Judit: Akinek nem volt szilvafája, az vitt a szomszédból suhát, avagy a szilva Csongrádon

ennek fejében a házat és a szőlőt örökölték. Az 1960-as, 1970-es években a Belsővárosban nem volt minden háznál üstház és üst, előfordult, hogy közösen főztek lekvárt. (Korábban a szabadkéményes konyha tüzelőpadkájába beépített katlan tartozott, de ezeket a 20. század elején megszüntették.) A leszedett gyümölcsöt a szomszédokkal együtt fosztották. ,

rAnyához két-három szomszéd néni is eljárt. " Ok más munkákat is együtt végeztek. Az anya és a velük együtt élő nagynéni felváltva kavarta a kimagozott szilvát, korábban rézüstben, majd az 1970-es évek elejétől egyfulű vasbográcsban. A kifőtt lekvárt még adatközlőm gyermekkorában, az 1950-es, talán az 1960-as években is szilkében, cserépedényben, majd üvegben tárolták. Az idősödő szülők a lekvár főzését, majd a disznótartást, -ölést is abbahagyták. (Másokhoz hasonlóan, adatközlőm szülei saját ültetésü fái is akkor kezdtek volna teremni, amikor a kis föld termelőszövetkezeti tulajdonba került. Ez az érintetteket erősen megviselte, hiszen így az évekig várt termés bevételétől estek el.) A főként nyersen fogyasztott csemege szilva, például vörös szilva és a ringló után a kék szilva ért. Tájunkon ebből az őszre, augusztus végére-szeptember elejére nagyobb mennyiségben beérő gyümölcsből lekvárt főztek, vagy pálinkának cefrébe gyűjtötték. A tartósításnak e két módja mellett az önellátó gazdaságokban, háztartásokban más gyümölcsök mellett kis mennyiségben aszalás 0 és a befőtt készítés is előfordult. A paraszti lekvár főzés kezdete kérdéses, Andrásfalvy Bertalan szerint a 18. század végénél korábbra nem tehető.

6

1 Lippai János az 1560-as években, a „Posoni kert" című munkájában a gyümölcstartósítási módokról írva, a szilvából édesítőszer nélküli liktárium készítését is bemutatja: „A morvaiak és más németek is, ahol sok szilva lévél, főképpen magvaváló; kivetik a magvát és öreg katlanokban erősen megfőzik és keverik. Mikor elégségesképpen megfőtt, kivészik és eltészik; és étekbe, bélesbe, tortába élnek véle."

6

2 Ha hamarabb nem, a magyarok a török idők után betelepített német földművesektől tanulhatták meg a kimagozott szilva katlanon, édesítőszer nélküli főzését és annak fogyasztási módját.

6

3 A korábban bemutatott családonkénti lekvár főzés után most összefoglalóan nézzük meg annak módját. Egy átlagos nagyságú család számára jó termő évben 4-6 fa gyümölcse volt elegendő. A család döntésétől függött, hogy ebből mennyit, milyen formában, hogyan tartósítva fogyasztottak. Az érett szilvából az asszonyok inkább a lekvár főzését, a férfiak a cefrébe gyűjtést szorgalmazták. A szilvalekvár korábbi 6

0 Nagy Veronika 2000. 48. A szerző szerint a Szőlősgazdák Egyesülete az 1940-es évek elején működtetett szilvaaszalót. - Ennek szóbeliséggel nyomát nem találtam. Elszigetelten, rövid ideig működhetett. 6

1 Kisbán Eszter 1997. 510. 6" Lippai János 1667. Közli Surányi Dezső 1987. 119. 6

3 Kisbán Eszter 1977. 237-238., Kardos László 1943. 146-149. Két tájról, a Szamoshátról a 19-20. század fordulójáról, és az Őrségből 194l-es gyűjtés alapján adat az aszalással tartósítás szokása mellett a szilvalekvár főzés kezdetére. Bálint Sándor 1976. 598., 1977. 121, 124-125, 149. A szilva a szegedi tájon is egyike a legrégibb és legszaporábban termő gyümölcsnek. De nemes fajtaként a nép ajkán csak a muskotály szilva szerepelt. Száraz vagy főtt tészta lekvárral (közelebbi meghatározás nélkül), a lekváros, másként lucskos tészta és a barátfüle, más néven derelye. Ugyanakkor az egyetlen lekváros sült tésztát, a kalácsot szőlőlekvárral ízesítették. A szilvalekvár a szőlőlekvárhoz hasonlításban szerepel, csak az utóbbi főzését uja le. 142