Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

Szűcs Judit: Akinek nem volt szilvafája, az vitt a szomszédból suhát, avagy a szilva Csongrádon

volt. Másnap a lányok felváltva kavarták. A fövő lekvár úgy fröcsögött, hogy tele volt a katlan. Két üsttel kifőtt naponta. Mikor kifőtt, nyalakodtunk, megkentünk egy szelet kenyeret. Napokig főztük, mikor szezonja volt." Napjainkban a háromgenerációsán együtt élő családnak a Dankó Pista utcai házánál és a szőlőben is van szilvafája. 2009-ben egy üsttel, 12 liter szilvalekvárt főztek. Bódi Istvánné Vajda Viktória (sz. 1938), adatközlőm apja, Vajda Gáspár (19011956) felgyői tanyájához 4-5 hold szántó tartozott, ezen búzát, kukoricát és cukorrépát termelt. A tanya melletti gyepen a gazdaság állatai legeltek, a veteményeskertben a család részére szükséges zöldség termett. A 800-900 négyszögöl szőlőföldön, a barna homokon kadarka szőlő, és a tőkék között gyümölcsfák, szilvafák is voltak. A gyümölcsöt és a szilvalekvárt is árulták a piacon. A szőlőből a termést kocsival hozták a tanyába. Az anya innen hordta eladni a piacra. A közeli Tömörkény faluba és Csongrádra is gyalog, Kiskunfélegyházára a Csongrád-konyaszéki megállónál vonatra szállva utazott el. (Kerékpárral a férje és a lánya jártak.) A lekvár főzése náluk is családi összefogással történt. A szomszéd tanyában lakó nagymama, nagybácsi, testvér és a szomszédasszony is átjött segíteni. Egy időben az egyik családtag magozott, a másik kavarta a lekvárt, a harmadik főzött. így egy nap hajnaltól este 9 óráig két üst lekvár főtt ki. Folyamatosan, napokig összesen 3-4 üsttel főztek. A kész lekvárt 4-5 literes szilkékbe és 1-2 literes tejesköcsögökbe rakták. Kenyérsütés után berakták a még meleg kemencébe. Az így kidunsztolt lekvár nem penészedett meg. Az anya két kosárba lekváros szilkéket, köcsögöket rakott, a kosarakat szíjjal összekötötte, a szíjjal átvetette a hátán, így vitte a korábban leírt módon és felsorolt településekre. (A csongrádi piacon a baromfit, a tojást és a tejhasznot adta el.) Adatközlőm az 1940-es és 1950-es évek szokásait idézi. Napjainkban visszaemlékezve is csodálkozik, hogy bírta édesanyja gyalog vinni az árut a kilométerekre lévő piacra. O felnövekvő lányként a családi munkamegosztásban a tanyában az állatokat legeltette. Soós Lászlóné Veres Margit (sz. 1942) gyermekkorát szőlőbeli tanyájukon töltötte. 2009-ben emlékezik a 45 évvel ezelőtti állapotokra. „Szilvafa, kék és vörös szilva minden szőlőben volt. A subákból egyet-egyet meghagytak, ahol kikelt. Akinek nem volt szilvafája, az vitt a szomszédból suhát."

5

6 A gyalogszőlőben (ti. kézi művelés mellett) egy-egy kis birtokon húsz ilyen, átültetett csemetéből nőtt fa is termett. Veres Sándor, adatközlőm apja pár holdas szőlejében a tőkék között szilva mellett meggy és alma is termett. A lekvárnak való szilvát hagyták legtovább érni a fán. érett szilvát leráztuk, fölszedtük, megmostuk, délután kifejtettük. Másnap reggel anyuka kicsit összecsumiszolta, kézzel összenyomkodta, és kavarta, míg meg nem főtt. Vályog katlanon üstben az udvaron, esőben kifeszített ponyva alatt főzték. " Egyik lánya segített. A négytagú család számára az egy üsttel kifőzött lekvárt 1-3 literes szilkékbe rakták. A csongrádi kistájból - mai fogalmat használva kistérségéből - Tömörkényről, egy középparaszti gazdaságból, annak is az ötvenes évekbeli utóéletéből idézem a szilvával kapcsolatos szokásokat. A gazdaságot Forgó Lászlóné Bánfi Ilona (sz. 1947) adatközlőm 1890-ben született anyai nagyapja, Bozó Lajos hozta létre. Az 1932-ben, 42 éves korában bekövetkezett halálakor egy virágzó középparaszti gazdaságot - 25 5

6 A mondat már szerepelt. De itt szövegben a fogalmat értelmezve, jelenik meg, ez indokolja ismétlését. 140