Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Kerekes Ibolya: Török hatások a tápai gyékényszövésben?
esetleg imaszőnyegként használta-e a templomi személyzet. Bálint Sándor ez utóbbit valószínűsíti. 3 7 A szegedi mecset életéről - ahová az 1550-ben eladott gyékények kerültek nem maradt fenn leírás. Némethy Lajos Török mecsetek Budán című könyvecskéjének végén viszont - Gerlach István protestáns prédikátor 1573-ban írott naplójegyzetei alapján - megidézi a pesti és budai mecsetek belső világát. „A mecsetek mind egyenlő alakúak, kívül csarnokuk van, mely dél, észak és nyugat felé gyékényekkel van befüggesztve, ép úgy belsejében is az egész imaház. (...) Ha a muzulmán az imolába belép lábbelijét leveti és részint az ajtón kívül, részint belül hagyja, s egyik sem mer lábbelivel a gyékényre lépni. Bejövén a csarnokba egész a földig meghajol, letérdel és megcsókolja a gyékényt. " 3 8 A szegedi mecsetben sem térhettek el jelentősen a berendezésben és a viselkedési szokásokban. A megörökített adatok arra engednek következtetni, hogy a Balkánon, KisÁzsiában is ismerték, használták a szövött/fonott gyékényeket. S nemcsak az egyházi szolgálatban állók. A növény felhasználásának ismeretét magukkal hozhatták a meghódított területekre is a betelepülők. így a Szegeden berendezkedő „török" népcsoportok számára sem lehetett idegen a gyékényszőnyeg. Használhatták fekvőhelyként, ülőhelyként, teríthették földre, de a kereskedők üzletei és a kézművesek műhelyei által alkotott utcasorok fölé épített gerendázatra is, hogy enyhet adjon árusnak és vásárlónak egyaránt. Mivel nem voltak nagy értékű tárgyak (árukat a gyertyával együtt 1-2 akcse napi átalánnyal számolták a szegedi dzsáminál 3 9), s az alapanyag is megtermett helyben, az ellátással foglalkozó hivatalnokok nem biztos, hogy messziről hozatták Magyarországra, hanem akár itt helyben is elkészíttethették. Kezdetben lehet, hogy török, örmény, görög, zsidó kereskedők szállították a hivatalok és helyi kereskedők, kézművesek megrendelésére az Oszmán Birodalom más területeiről, de nem zárható ki az sem, hogy helyben készítették a betelepült vagy már itt lévő kézművesek. Nincsenek egyértelmű, évek során folyamatosan készített feljegyzések arról, hogy a hódoltság időszakában a tápai gyékényfeldolgozás jelentősen kinőtt volna az önellátás keretei közül. A már említett 1550-ből származó adat közvetve mégis erre utalhat. A 600 akcse árú gyékényszőnyeg meglehetősen nagy mennyiség lehetett. Összehasonlításul: a hódoltsági területeken azoknak kellett ún. állami adót (dzsizjeadó) fizetniük, akik 300 akcse értékű ingósággal rendelkeztek; egy 1553-ból származó hagyatéki leltár két üsző árát teszi 300 akcséra; Szeged városának adóösszeírása szerint pedig az 1560/61. esztendőben a szállásokon tartott szarvasmarhák után állatonként 1 akcse legelőadót kellett fizetniük a gazdáknak. 4 0 Ezekből az összehasonlításokból talán joggal következtethetünk arra, hogy a növény felhasználásának ismerete nemcsak hogy jelen volt a faluban a török uralom idején, de ha kellett, egyszerre nagyobb mennyiséget is elő tudtak állítani az itt élők. Valószínűleg már ekkor szegedi 3 7 Bálint Sándor 1976. 399. 3 8 Némethy Lajos 1878. 98-100. 3 9 Velics Antal - Kammerer Ernő 1890.1. 69. 4 0 Káldy-Nagy Gyula. 1970. 23. 24. 37. 13
