A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

csalni a leányt: azt akarta, hogy vegyem el az ő lányát. Ekkor láttak át a szitán. Én azt mondtam, mivel hátravetett ez a zenebona, mostmár haza kell jönni a szüretre. Azt mondják a szülei, hogy leányfejjel mit mondanak. Mások azt mondanak, amit akarnak, ennek így kell lenni. Úgy is lett. Másik nap hazajött, az após haza is hozta a mustot. Mikor elköszöntem tőlük, a leány eljött velem egy kis darabon. Mondtam neki, hogy ezt nem gondoltam, hogy ilyet csináljatok velem. Ekkor elővettem a betétkönyvet. Azt mondtam neki: - Nézz ide, és a magad szemének higgyél! Az, aki lump, korhely, annak van ilyen könyve? - Láttam rajta, hogy a lelki öröm kisugárzott rajta. (61) Meg is lett a szüret. Az új bor mellett meglett az esküvő, 1905. október 5-én. Helyrejött aztán minden, megkezdtük a páros életet. Haladt az idő, beőszült az idő. Eljártunk kecézni. Ha felfelé mentünk, akkor fel kellett kelni éjfél után, egy órakor már a csónyikban voltunk. Elindultunk felfelé a sasi örvínyig, ott aztán tüzet gyújtottunk, megsütöttük a szalonnát. Azután húztuk a kecét hazáig. Fogtunk halat, ki többet, ki kevesebbet. Volt olyan is, aki nem fogott semmit. A halászat nem volt egyforma soha. A halászatról írok és az időkről és a halfajokról, amiket megismertem a Tiszán. Azokról a tapasztalatokról, amelyeket én megismertem, az ivásról, a szaporulatról, hogy és mikor és milyen volt az idő, milyen volt a szaporulat. A potykánál például nehogy azt gondoljuk, hogy minden ivás hasznos. Nem, vannak olyan vízáradások, hogy ívik a potyka, de nincs semmi értelme, nincs szaporulat. Kint van a víz a réten, sokszor lehetett látni, hogy dúr a potyka. Ekkor már mutatta, hogy nem igazi az ivás. Ilyen szokása a potykahalnak sokszor előfordult, hogy zavarja egymást, de nem áll (62) ívásnak. Fölzavarja a vizet, beléáll a zavaros vízbe, ott hallgat. Ilyenkor nincsen szaporulat, ha van is, vajmi kevés szokott lenni. Az apadások meg szokták mutatni, a lefolyásoknál meg lehetett látni, hogy körülbelül hány százalékos lehet a szaporulat. Attól függ, hogy a víz mennyi ideig van a réten. Ha a pete kikel, két-három hónapot kint van a víz, akkor a kishal megnyal tíz-tizenöt dekára. Ilyenkor az ivadék megnyől az apadáson, sokkal több le szokott takarodni a Tiszára. Kedves Olvasó! Nehogy azt higgyük, hogy minden ivás hasznos, mint előbb írtam róla, különböző időkben hogy szokott a hal viselkedni, az az időtől függ és a vízállástól. Én a halászatban megöregedtem, ennyi idő alatt csak két haltermő esztendőt tudok, ami igazi volt: 1912. év, kijött a víz június 20-án (előző évben a hal nem bírt tökéletesen felívni) és így a víz is, az ivás is és hozzá az idő nagyon jó volt. A víz rohamosan áradt, és a potykahalban a nemi ingert ez fokozza legjobban. Ahogy a víz eleje haladt, mindig ott ívott csoportokban, az ilyen ivás 90 százalékosnak megfelelő volt. Megmutatta az is, hogy a víz a kikelt ivadékot fel tudta nevelni. A víz kint volt, október 18-án kezdte a rétet elhagyni a víz. (63) Az ivadék annyi volt a kubikgödrökben meg a holtágakban, majdnem sűrű volt a víz tőle, mert nemcsak a potyka ívott fel rendesen, hanem minden fajta hal felívott. Volt rá idő meg jó vízállás, megnyőtt a kis potyka 10-15 dekára, sőt, még volt olyan is, amely a 20 dekát nyomta. A kis harcsa átlagban nagyobb volt 25 dekánál meg 35 dekás átlagában volt. És hozzá az utána levő esztendő, 1913. év, szintén kijött a víz. 1913-ban az előző évi ívású kis potyka felnyőtt, általában 1 kg és 1,2 kg-ig. Ez volt az igazi haltermő év, felívott a hal, kikelt a pete, meg is nevelte az ivadékot. Második esztendőben a víz 97