A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

segített sokat a bevételen. A jó halat vendéglőkben adták el a gazdák feleségeik. Mikor ez az összetűzés bekövetkezett, énnekem kellett mind a két gazda helyett helytállni, úgy a halászatban, mint a bevételt elszámolni, de hála Istennek, nem volt soha semmi hiba. Az emberek, akik ott voltak halászni velem: az öreg Gál Jóska bácsi, öregember volt, nagyon szeretett tréfálni, ott volt az öreg Pető Laci bácsi is. Mikor vetettük a hálót - mert karika tanyát vettünk -, kiért a csónyik a parthoz, Jóska bácsi odaszól Laci bácsinak: - Ugorj Laci! Akkor azt mondja Laci bácsi: - Beszélni könnyű, Jóska, de ugrani már nekünk nehéz dolog. - De bort inni első vagy, ugye ? - Ott se vagyok már én senki. Szerettem ükét hallgatni. (27) Ott voltam azon a Tiszán sokáig, úgy kishalászattal, mint a nagyhálóval egyaránt megtanultam dolgozni. Mindenfajta halászó szerszámmal megismerkedtem, amit erre használtak. Meg is tudtam csinálni és tudtam is velük dolgozni: mikor és milyen időszakban és milyen vízállással melyiket kellett felvenni. Megtanultam a viliikkel halászni meg a millinggel. Ez volt a legkönnyebb, két ember kellett hozzá: az egyik a millinget kezelte, a másik a csónyikot irányította. Szép volt, mikor a hal feladta magát a háló tetejin. Ilyenkor azonnal emelni kellett fel, nehogy a hal vegye észre hamarabb, mert azt mán nem fogta meg a halász. Mind(en) ilyen fajta szerszámmal való halászat: a legnagyobb csöndben kellett figyelni, hogy a hal ne vegye észre, hogy közeledik valami, mert tulajdonképpen a halnak is van magához való esze, ő is figyel, hallgat. Ha idegen vízhab éri, ekkor félrehúzódik, mert már tudja, hogy jön valami. Az ilyen dolgokon megtanultam, soksok éjszakát áttalpaltam, hol magam, hol kettesben a bátyáimmal. Hol itt, hol ott, mindig lehetett hallani a harcsakapást. (28) Jött a másik esztendő, 1902. év, lett sok jó vízállás, soká kint volt a víz, az egész Bukros, a Kelen is, meg a Szikrai-zug is tele volt, a két gazda is megbékült. Ekkor történt meg velem egy eset. A Rágyi-foknál megálltam egy nagy fűzfa árnyékában, délután volt az idő, nagyon álmos lettem, lefeküdtem a csónyikba, elaludtam. Jó édes volt az álom. Mikor felállók, hát látom, hogy csupa vér az ingem egyik oldala. Gondolkozók, mi lelt engem, hát nézem a csónyik oldalát. Hát látom a csónyik oldalát: ott vannak a piócák! Azonnal házkutatást csináltam, meg is találtam amit kerestem: két piócát a fekvő gaz alatt. Az egyik olyan vastag volt, mint a nyújtófa vége, a másik nem volt teleszíva. A vastagabbat feltettem a tatra, vettem a kést, kettévágtam a piócát. A taton ottmaradt a vérnyom sokáig. Hogy a víz sokáig kint volt, a gazdák átmentek Sasra Svajgerhez, a sasi víz bérlőjéhez megbeszélni, hogy ha lehet, ha a víz megapad, hát rekesztenek. Svajger nem tiltakozott ellene, és így: a víz megapadt, a toroknál áthúzták a hálót. Ez persze a halászati törvénnyel ellentétben volt. (29) A víz elapadt, hogy rekesztve volt a toroknál, sok hal bennmaradt a Holt-Tiszán. Amikor a víz leapadt a helyire, szóltunk a sasi bérlőnek. Azt mondta, hogy halásszunk nyugodtan. Meg is próbáltuk, a Háromág foknál vettünk egy tanyát, a hatvanöles hálót félig adta ki, annyi volt a hal, alig bírtuk a hálót kiszabadítani alóla. 85