A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Egész nap azon gondolkoztam, hogy ha hazamegyek kikapok, amiért elmentem kecézni. Mondtam is Imre bácsinak. - Ne félj, oda se nézz! Majd megmondom én anyádnak: velem jött el a gyerök, nem csinált rosszat, pízt keresett, fogott halat. Mikor hazaértünk, édesanyám ott várt a gáton, bánkódva, nem lesz-e valami bajom. Nem lett semmi baj, a bátyám se haragudott, megörült édesanyám (14) is, hogy fogtam én is halat. Attól kezdve sokszor elmentem kecézni az öregekkel, mindig jobban belejöttem a kecézésbe, fogtam is halat. Az öregekkel nagyon jó volt halászni. Elbeszélgettek a régebbi időkről, a babonás időkről meg a Luca székéről, meg hogy Démus hogy fogta meg a vízbeholtat. Hát többek között azt mondja a fiának Démus Imre bácsi: - Rókus, hozd a szapjot meg a kuttyantót, meg a sziklant, majd én meg viszem a hegyit, (a högyös kecét így hívták az öregek), le is pakoltak a csónyikba. Elballagtak a fiával együtt, felmentek a sasi szirtig. Ez a szirtmeder abban az időben malomforduló volt, erről nevezték el malomszirtnek, mely még az én fiatalkoromban is viselte a malomszirt nevet. Itt igencsak fogott egy-két halat, aki odáig felment. Itt kezdődik el Imre bácsinak a története. Ahogy felértek napáldozat előtt, megállottak a malom után, mint azidőben szokás volt mondani: Faljunk, fiam, azután majd nekiakasztjuk, oszt' húzzuk hazáig. Mire kivirrad, akkorára hazaérünk. Úgy is lett. Nekiveti a hegyeskecét, húzza, mint ahogy szoktuk (15) mondani, vetünk egy tanyát. Felhúzza Imre bácsi a kecét, hát benne van egy vízbehót, hal egy sem. Avval behúzza a csónyikba, kiveszi a kecéből, kiteszi a partra. - Az anyád üdvösségit, mostmán eriggy hazai Megint nekivetett és húzta megint tovább. Felhúzza, hát megint benne van a vízbeholt. - Az anyád dicsőségű, megint itt vagy! Megint kivette a kecéből, kitette a partra, azt mondta neki: Eriggy haza! Megint nekivetett Imre bácsi, húzta tovább a kecét. Felhúzta, megint megfogta a vízbeholtat. A fia azt mondta: - Édesapám, pislog a halott! - No, hagy pislogjon, majd megpislogtatom én mindjárt! Avval kivitte a csónyikból a partra. Azt mondta a fiának: - Add ki azt a csapókarót! A fia kiadta. Jó félszáradásban volt a karó. Akkor Imre bácsi két kézre fogta, hát-hosszában végighúz a halotton. Azt mondta: egy, akkor megint neki, adja tovább, mindig azt mondta neki: egy. Addig egyelte Imre bácsi, míg meg nem unta. Akkor azt mondta: kettő. Akkor a halott felkelt, azt mondta Démus Imre bácsinak: - Ránczra szedtelek Démus. Imre bácsi azt mondta: - Ránczra szedtelek én téged, mert jó elegyeltelek, az anyád dicsőségit! (16) Az idő haladt, a fiatalabb bátyámat elvitték katonának, az öregebb bátyám nős volt, ott lakott velünk, ketten voltunk édes jó anyámmal. Megvolt a kocsi, ló meg a csónyik, a halászó szerszám. Ekkor már nem tudtam elmenni halászni sok esetben, mikor többet lehetett volna fogni. Egy évig megvolt a kocsi, ló, azután eladta édesanyám a kocsit, lovat. A csónyikot az öregebb bátyám használta, amiért a fiatalabb 81