A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Mód László: „... utazásainknak alkalmatlanságait tűréssel viselhessük...” Szentes város külkapcsolatai a passzuslevelek tükrében (1827–1830)

Ebbe a csoportba sorolható még Szeged (16), Arad (14), Békés (19), Kecskemét (10), Makó (7), Szarvas (10) és Pest (11) is, jóllehet a felsorolt települések vásárait kevesebb alkalommal keresték fel a szentesiek. Ezzel szemben a kunszentmártoni (3), a kiskunfélegyházi (1), a szolnoki (2), a törökszentmiklósi (1), a pécskai (1), a temesvári (1), a váci (1), a hódmezővásárhelyi (2), a nagykőrösi (4), az eszéki (1), a bánátszentmiklósi (3), a debreceni (1), a nagyváradi (1), valamint a miskolci (1) sokadalmakat csak viszonylag ritkán látogatták a helybeliek. Fogalmazhatunk tehát úgy, hogy Szentes ebben az időszakban a gyulai és a mezőtúri vásárok vonzáskörzetébe illeszkedett szervesen. Az utazások között a vásárok felkeresése mellett legnagyobb számban (123) a vándornyomtatás fordul elő, ami arra utal egyértelműen, hogy a dél-alföldi mezővárosok közül a szentesiek is kivették részüket a Dél-Békés, Arad, Csanád vármegyék, valamint a Bácska és a Bánság uradalmai felé irányuló munkaerő-migrációból. Szilágyi Miklós Mezőberény külkapcsolatainak vizsgálata során hívta fel a figyelmet arra, hogy a munkavállalást célszerű differenciáltan tanulmányozni: meg kell különböztetni a megélhetési kényszerből vállalt munkát és a konjunkturális lehetőségek kihasználásának paraszti igényét.

22 A jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a vándornyomtatás fő időszaka júliusra és augusztusra esett, vagyis a szentesiek a nyári hónapokban, saját gabonájuk learatását és kinyomtatását követően kelhettek útra. Érdemes megemlíteni, hogy 1830. május végén a szentesiek már részt vettek a szemnyerésben, ami tavalyi esztendőről megmaradt, nyomtatlan gabonára vonatkozott. Az útlevelekért folyamodó szentesi vándornyomtatók nagy többsége lóval indult el, azaz saját állataival végezte a munkát. Az úticélok között találkozhatunk településnevekkel is (Mezőhegyes, Kovácsháza, Meggyes, Apáca, Csákó vagy Kevermes). Akadnak azonban olyan megjelölések is, amelyek csak a vármegyét (Bács), illetve a tájegységet (Bácska, Bánát) nevezik meg, vagy még az utóbbiaknál is pontatlanabbul határozzák meg a munkavállalás végcélját. A felsorolt települések közül leggyakrabban (18) Mezőhegyes fordul elő. Nagy számban találkozhatunk a konkrét megjelölést nélkülöző úticélokkal is, ami talán arra utalhat, hogy a munkavállalók az induláskor még nem igazán voltak tisztában a nyomtatás helyszínével. A passzusok kiállításáról vezetett jegyzőkönyvek pontosan rögzítették az igénybe vett lovak számát is. Elmondható, hogy a vándornyomtatók többsége két lovat vitt magával. A jegyzőkönyvekben gyakran előfordul még a 3 illetve 4 ló, de akadt olyan szentesi lakos, aki 7-8, sőt 10 állatvásárnapok január, május, augusztus és november elsejére estek, és három napig tartottak. Bodoki Fodor Zoltán - Bodoki Fodor Zsigmond 1978. 9-10., 46-47. 78-79., Dankó Imre 1991. 700-701. 21 Harruckern János György 1723-ban újra kiadatta Gyula régi, három országos vásár tartására szóló szabadalmát. A sokadalmakat Szent Pál napján, Exaudi vasárnapján és Szűz Mária születésnapján, azaz szeptember 8-án tartották. Gyula Erdély és a Tiszántúl nagy találkozó és árukicserélő helyévé vált. Komáromy Miklós 1834-ben a következőképpen jellemezte a településen tartott vásárokat: „...vagyon minden pénteken héti-, és négy országos-vásárunk, a' hol kézműveseink munkáikat, földművelő gazdáink barmaikat eladhatják, kerti szőlőkkel biró gazdáink pedig boraikból és gyümölcseikből pénzt szerezhetnek; nem szenvednek hiányt a' fában; mert a' vizek 'nagy áradáskor szállítódnak a faeszközök és tűzifa; rendesen az egész pusztaság Gyulán sz.erz,é meg a' faeszközöket ú.m. nagy itatóvájukat, ekét, jármot, dongát, abroncsot, fa villákat, tölgy- és fenyőeszközöket." Komáromy Miklós 1834. 65. Dankó Imre 1963. 11., Kosa László 1967. 29. 22 Szilágyi Miklós 1995. 217. 57