A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Mód László: „... utazásainknak alkalmatlanságait tűréssel viselhessük...” Szentes város külkapcsolatai a passzuslevelek tükrében (1827–1830)

nak vizsgálata során aknázta ki az útlevelek vagy passzusok forrásértékét. A gyomai jegyzőkönyvek - igaz igen hiányosan - az 1819 és az 1836 közötti időszak utazásait rögzítik. A nyilvántartások lapjainak nagy része sajnálatos módon elkallódott, ami azt jelenti, hogy az adatokat nem lehet teljességre törekvőén, azaz százalékosan kiértékelni. A gyomai passzuskérelmek döntő hányadát szolgálat-, dolog- vagy munkakereséssel indokolták. Mezőberény külső kapcsolatainak áttekintéséhez és elemzéséhez Szilágyi Miklós az 1815 végétől 1825-ig, többé-kevésbé következetesen vezetett jegyzőkönyveket használta fel, amelyekben elméletileg minden helybeli lakosnak kiadott személyes útlevelet feljegyeztek. A kapcsolatok célját és irányát a következő nagyobb csoportokra osztotta a szerző: 1. munkavállalás idegenben - idegenből jött munkavállalók 2. kereskedelmi kapcsolatok 3. rokoni kapcsolatok. Összességében elmondható tehát, hogy a passzuslevél a számbavett elemzési kísérleteken kívül még mind a mai napig szinte teljes egészében kiaknázatlan forrásnak számít, amely egy-egy település külső kapcsolatrendszeréről szolgál felvilágosítással. Beható tanulmányozásuk révén értékes információkat nyerhetünk a korabeli búcsújárásról, a koldusok tevékenységéről, sőt a zenészbandák működéséről is. Szentes gazdasága és társadalma az 1820-as, 30-as évek fordulóján Báró Harruckern Ferenc halálát követően gróf Károlyi Antalné Harruckern Jozefa öröksége révén Szentes a Károlyiak tulajdonába került. Károlyi József 1802-ben vette birtokba a szentes-csongrád-hódmezővásárhelyi uradalmat, melynek központja 1813-ig a város volt, ahol a család alföldi birtokainak inspektorsága székelt. 1804-től egészen az 1820-as évek közepéig báró Waldstein Emánuel gyámként kezelte a kiskorú árvák vagyonát. A Károlyi család által birtokolt hatalmas kiterjedésű szentesi uradalom az 1827. évi felosztást követően is közös kezelésben maradt, a derekegyházi székhelyű jószágkormányzó igazgatása alatt. 1827-ben a városban a nemesekkel együtt 610 telkes gazdát, 1674 házas és kb. 800 hazátlan zsellért vettek számba, a lakosság lélekszáma 15840 főre rúgott. Szentes az úrbéres terheket, ha szerződéses alapon is, de teljes mértékben viselte. Pénzben vagy természetben fizette a gabonatizedet, a kilencedet, a füstpénzt, a robotot, a kisebb szolgáltatásokat, a bárány- és a szőlődézsmát, valamint a nádvágást. A földesúr a 19. század első harmadában a bizonyos fokú belső autonómiához szokott közösség alávetésére számos kísérletet tett. 1819-ben az úriszék például megtiltotta a tanácsnak a „nagyobb tekintetű törvényes kérdéseket magokban foglaló ügyek, nevezetesen Testamentum vagy más Oklevelek invalidatióját." Az általam vizsgált időszakban a gazdálkodás alapvető formája és kerete az úrbéres paraszti birtok volt. A város vagyonos rétegét főként az egy vagy több telken gazdálkodó módos családok alkották, akik jelentős szerepet játszottak a település irányításában, a bírák és a tanács tagjai gyakran az ő köreikből kerültek ki. Szükséges említést tennünk az előző társadalmi csoportnál kisebb birtokkal, fél- vagy negyedtelekkel bíró lakosokról, akik kevesebb állattal rendelkeztek mint a nagygazdák. A zsellérek meglehetősen tarka és heterogén réteget képviseltek, mivel az ebbe a Szilágyi Miklós 1995. 124-133. Szilágyi Miklós 1993. 201-220. 55