A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)
Törőcsik István: Régészeti és néprajzi kályhaleletek Szegedről
Régészeti és néprajzi kályhaleletek Szegedről TÖRŐCSIK ISTVÁN (Nemzeti Történeti Emlékpark, Opusztaszer) A mérsékelt égöv más területeihez hasonlóan a Kárpát-medence éghajlati sajátosságaihoz az is hozzátartozik, miszerint a hőmérséklet az év jelentős részében oly mértékben lecsökken, hogy az emberi lakóhelyül szolgáló objektumokat mindenképpen fűteni kell. Ennek megfelelően minden itt megtelepedett kultúra használt különböző beltéri tűzhelyeket és tüzelőberendezéseket. Az őskor végére már a biztonságosabb, (a száj méretétől függően) nagyobbrészt zárt tűzhelyek váltak meghatározóvá. A magyarság is bizonyosan ezek ismeretével érkezett ide a honfoglalás idején. Azon túlmenően, hogy ezeket leleménnyel alakították ki, a középkorban kifejlődtek azon típusaik, amelyek már közvetlen esztétikai igényeket is kielégítettek. A lakóépületek nagy részénél általánossá vált kályhák a státusszimbólumok körében is előkelő helyre kerültek (szemben az ókori padlófűtésekkel, ahol a valóban rangot jelentő „berendezés" nem volt szem előtt). Sajnos a gyáripari termékeken kezdetben láthatóan hangsúlyos esztétikai kategóriák (gondoljunk például a művészi kivitelű öntöttvas kályhákra) a 20. század második felében szinte teljesen eltűntek, a radiátorok, kályhák és kandallók többsége esetében manapság jó, ha valami design hatása látszik. Ezek a történeti kályhák számos témára vonatkozóan szolgálnak forrásul. Vizsgálhatjuk őket a néprajz, régészet, iparművészet és a technikatörténet szempontjából egyaránt. A kályhaszemek, -csempék és -fiókok megformálása, anyaga, égetése, festése és mázazása a legtöbb esetben az adott kor fazekassága technológiai fejlettségének is fokmérője. Egy-egy figurális ábrázolás fontos ikonográfiái forrás lehet a kor viseletére, tárgyaira nézve. Széles műhelykörzetek, vándorló mesterek, idegenben ellesett formák és minták színesítik ezt a képet, amelyek vizsgálata nélkül a közép- és kora újkor gazdasági kapcsolatrendszeréről és kereskedelmi útvonalairól alkotott kép nem lehet teljes. A magasabb társadalmi körök számára készített kályhák szoros kapcsolatban állnak az építészettel (pl. mérműves csempék), valamint sok esetben a képzőművészettel (festmények, szobrok, grafikák másolatai), míg a mezővárosi házak kályhacsempéit az egyetlen - tisztán paraszti - figurális ábrázolás-csoportnak tarthatjuk, amely nem szerves anyagból készült, s így töredékeiben is, de túlélte az évszázadok viharait. Utóbbi jó példái a fafaragást idéző gerlai és nadabi csempék, amelyek mintha a faragott és karcolt díszű 19. századi tükrösök, lőportartó szaruk és borotvatokok előképei lennének. 1 Szeged kályhaművessége gyakorlatilag kutatatlan. Értékelhető régészeti leletanyag a középkori Szeged területéről a legutóbbi évekig alig állt rendelkezésre. A szakirodalomban mindössze két kisebb tanulmány foglalkozik — részben — kályhaleletekkel 2 , egy pedig a vár 18. századi kályháival és egyéb tüzelőberendezéseivel." Az 1 A népies díszítésű kályhacsempékről lásd Méri István 1957. 2 Ormándy János 1994; Pusztai Tamás 1995. 31
