A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Orbán Imre: Majálisok, májusi szokások a 19. század végi és a 20. század eleji Makón

Dictum-factum, fogadott a két nagyreményű ifjú s a Bid segédje április 30-án este véghez is vitte a makói bádogos ipar terén eddig még páratlan rekordot: éjnek idején felmászott az újvárosi ref templom tornyának a legcsucsára és kitűzvén ott a nemzeti színű lobogót egy zöld ággal együtt, másnap kereste a tamáskodó kartársat. - No, komám, hát én kitűztem a templom tornyára a zászlót, te meg vedd le onnan, ha olyan nagy mester vagy. Erre senki sem vállalkozott, hiszen kinek van kedve 50 méterről »lecseppenni.« így a zászló mindaddig ott fog maradni, a míg a szél le nem fújja onnan, avagy a kiváló toronymászó meg nem szánja az eklézsiát s leveszi onnan a fogadás tárgyát. Elég az hozzá hogy a Biri segédje mégis csak jobb bádogos!" * * * Összességben megállapíthatjuk, a makói május elsejék, majálisok, májusi szokások alakulását forrásaink alapján 1871-től kísértük figyelemmel. Az általunk vizsgált mintegy negyven év alatt, mely a magyar államiság és Makó város életében is egyfajta csúcspontot, határozott fejlődést jelentett, ezen ünneplés folyamatos átalakuláson, újraértelmezésen ment keresztül. Ebben a negyven évben a makói társadalomnak szinte minden rétege a maga habitusa, hagyományai és szokásai alapján bekapcsolódott a május elseje, a majálisok megtartásába. Óvodások, iskolások, felekezetek, munkások, iparosok, dalárda, tornaegylet, gazdasági egyesület és más szervezetek, magán személyek egyaránt szervezőként szerepelnek. A rendezvények alkalmat nyújtottak hivatalos, közéleti jelentőségű aktusoknak (pl. koronázási évforduló) és magánéleti tetteknek (párválasztás, szórakozás stb.) és határozott felekezeti kapcsolódásokat (római katolikus iskolák majálisai) is mutattak. Megfigyelhetjük, hogy milyen módon éltek a városban, valószínűleg hosszú időre visszamenő hagyományok (házak díszítése, cigánybandák zenélése, májusfaállítás, költözködés, kerthelyiségek megnyitása, a szabadban való múlatás, tánc). Külön is érdekes, hogy mindezek hogyan valósultak meg a városi lakosság és a tanyai népesség körében, és hogy Makó polgárai bekapcsolódtak a környékbeli falvak jelentősebb májusünnepeibe is. Adataink arról tanúskodnak, hogy a 19. század utolsó három évtizedében a majálisoknak, ezeknek, a főként szabadban rendezett közösségi alkalmaknak a fontossága fokozatosan növekedett. A századfordulóra érték el jelentőségük csúcsát. 1902-t követően Makó vezető rétege, az intelligencia, az ún. úri osztály azonban már nem szervezett nagyobb jelentőségő májusi ünnepet. Ebben szerepe lehetett, hogy 1890 után fokozatosan előtérbe kerültek, az 1900-as években meghatározóvá váltak a munkások által szervezett május elsejei gyűlések, fölvonulások. A szórakozás mellett politikai tartalommal telítődtek a maros-parti majálisok. A munkások a május elseje megtartásával egy új koreográfia szerint végbemenő, sajátos tartalommal bíró népünnepet teremtettek. A munkásszervezetek mellett a tanyai népesség és a tanulóifjúság éltette tovább a május közösségi ünneplésének szokásait. Az iskolások ünneplési alkalmaik gazdagodtak a gyermeknap és a madarak és fák napja megtartásával. Más társadalmi cso411 Ki a jobb bádogos? MAROS, 1907. május 5. 6.1. 296