A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)
N. Szabó Magdolna: Bálint Sándor tárgy- és dokumentumgyűjteményéről és az emlékkiállításról a centenárium ürügyén
értesítő, egy csoportkép, s az érettségiző diákról készült felvétel is látható. Ezen a falfelületen elhelyezett tablók egészen a felnőttkorig követik a tudós életét. Előttük a térbe állított üvegszekrény alatt a diákkor tárgyi emlékei láthatók, köztük olyanok is, amelyek a város kultúrtörténetében is jelentőséggel bírnak. Az egyik üvegtárló alatt a belvárosi, Boldogasszony sugárúti iskolából megmaradt rajzfüzetek, színes vázlatok sorakoznak. Ezek Cs. Sebestyén Károly rajzóráin születtek, aki a város építészeti kultúrája iránt is különös érzékenységet tanúsítva előszeretettel festetett tanítványaival olyan, a népművészetből kiragadott motívumokat, melyet a századforduló szecessziós ízlésvilága is sok helyen alkalmazott. A cifraszűr mintázataiból kiemelt színes részletek szép számmal megmaradtak a kisiskolás Bálint Sándor keze nyomán is. Mellettük kaptak helyet a piaristáknál vezetett iskolai irodalmi füzetei, a tanárok bíráló bejegyzéseivel és az osztályzatokkal. Ugyanitt található a Sík Sándortól kapott, számára dedikált, 1945-ös datálású imádságos könyv is. A nyitó oldalra merőleges második falfelület a terem teljes szélességében szolgál háttérként. Tagolására jellemző, hogy az első szakasz még a kronologikus életút folytatása, melyet a halál és temetés eseményei, dokumentumai zárnak. Felettük frízszerűen egy-egy fontosabb eseményt, kirándulást, gyűjtőutakat, adatközlőket megjelenítő fényképsorozat vonul végig. Ezt a részt a következő témakörtől egy álló vitrin választja el. A merőleges falszakasz első része tehát még az életrajzi elemeket folytatja fényképek és szövegek segítségével egészen a 75. születésnapját köszöntő események bemutatásával. Különösen olyan életszakaszokat emeltünk ki, amelyekhez beszédes illusztrációkat, dokumentumokat tudtunk társítani. így kaptak helyet az emlékezetes Tiszazug-konferencia (1979) felvételei, ahol kollégái egy erre az alkalomra készíttetett kerámia tállal köszöntötték fel váratlanul. A személyre szóló, díszes tál is rendelkezésünkre állt, így természetesen kikerült a képek alá. Az életrajzi fejezeteket záró tablón egy eredeti, tőle származó kézírásos sor olvasható - feltehetően az utolsók egyike - a jövőre vonatkozó terveiről 1980 májusára datálva. Majd a gyászjelentés, az alsóvárosi ravatalt és a temetést megörökítő felvételek. Végül a szülőházán 1984-ben, születésének 80. évfordulóján elhelyezett emléktábla avatásának pillanatai láthatók. A paravánok előtti térbe állítva tekinthető meg Bálint Sándor 1926-ban írt doktori disszertációjának eredeti, kéziratos változata. A Szilády Áron pályája с munkához csatolva olvasható az értekezésről elismerően nyilatkozó Dézsi Lajos professzor hivatalos véleménye. Mellette noteszek, zsebnaptárak, melyekben gyűjtéseinek helyszíneit napról-napra útvonalszerűen is követhetjük. Az életpálya kronologikus ívét egy álló vitrinszekrény zárja. Az üveg mögött műveinek első kiadásai, a tudományos tevékenységét elismerő érmek, emlékplakettek láthatók. Ugyanitt kapott helyet a bonni Matthias Zender professzortól származó néhány levél, utalva a későbbi szoros barátság meghatározó voltára, s üldöztetésére, melyben nem kis szerepet játszott ez a külföldi baráti és tudományos kapcsolat. A németországi könyvcserék bizonysága pedig a bonni professzor Bálint Sándornak dedikált eredeti műveinek egyike. A vitrin melletti újabb tablók kutatásainak, gyűjtéseinek egy-egy jól dokumentálható, illusztratív fejezetét mutatják be. így a szeged-alsótanyai gyógyító paraszt14