A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

voltunk két hétig. Ottan kaptam egy úriembertől egy jó vékányi krumplit. Alig bírtam elvinni. Mikor mentem a városba, megve(tte) tőlem egy asszony, adott érte egy darab kenyeret. Odaadtam neki. Én őgyelegtem az utcán. Ott láttam egy templomromot. Hogy mikori lehetett, nem tudom. Bementem egy házhoz, beköszöntem. Ott feküdt egy asszony szép függönyös ágyon. - Kérek egy kis darab kenyeret! Néz rám az asszony. (115) Az asszony májbeteg volt. Kis idő múlva gyün a fia. Mondja neki az anyja, hogy én mit akarok. Mondja a fiú, hogy mi kell, mert a fiú tudott oroszul. Kérem a fiút: - Légy szíves adni egy kis darab kenyeret! Az anya nem tudott oroszul, litván volt. Kérdezi az anya a fiát. A fiú mondja az anyjának, hogy mit kérek. Azt mondja az anya, kérdezzen meg, hogy római katolikus vagyok-e. Én mondom a fiúnak, hogy az vagyok. Az asszony rázza a fejét: nem hiszi. Gondolkozók, hogy mit mondjak. Eszembe jutott, hogy odahaza voltam én ministráló gyerek. Egyszer elkezdem mondani: - Konfiteor deo onnipoteti... - így mondom tovább. Az asszony hallgatja, a fiú is hallja. Ekkor aztán adtak enni. Ettem jót. Ekkor aztán el akartam menni. Az asszony rázta a fejit, hogy maradjak még tovább. Ez idő alatt meg a cimbora visszament Juriefbe. Én nem tudtam, hogy elment. Mikor felállók, hogy megyek, csak int a kézivel, hogy csak maradjak. Egyszer nyílik az ajtó, belép rajta egy úriember. Rámnéz, azt mondja, hogy mi már találkoztunk. Én nem ösmertem rá. Mondja, hogy hol, itten. Meglett az öröm. (116) Az asszony csak hallgatta, hogy mink egy kicsit beszélgetünk. Az asszony rokona volt. Nagyon nehezen várta, hogy mit mond rólam a rokona és hogyan ösmerkedtünk össze. Mikor elmondta neki, akkor azt mondta az asszony: - Nem mégy el, itt leszel egy pár napig. Ott voltam náluk. A rokona is ott maradt. Mindent kérdezgetett, hogy van-e feleségem, van-e családom. Én mondtam, hogy van. Aztán megkérdezte, hogy én germán vagyok, vagy ausztricki. Mondom, hogy én magyar vagyok. Nem ösmer ilyen népet, mondja. Mondja neki a rokona, hogy van. О sem tudott róla, csak a mostani háborúban ösmerte meg őket, de nem mint magyar néven, hanem vengelszki. így a fiú is tudta. Eljött az idő, elindultam. Adtak útravalót, elköszöntem tőlük. Azt mondta: - Segítsen az Isten haza a családod közé! A fiú nagyon megszeretett, azt mondta, maradjak ott náluk. A rokona is mondta, hogy ő is fél nagyon, ha elfogják, akkor végeznek vele. A rokona tanító volt, nőtlen volt. Még elköszöntem tőlük mindnyájuktól. Kimentem az állomásra, nem volt a vonatunk. Elg(ond)oltam, hogy elmék én is. Úgy is lett, jött a vonat. Felmentem a vagonba, elindult a vonat. Gyün a kalauz, rámnézett, nem szólt semmit. (117) Megérkezett a vonat másnap reggel. Kiszállok a vagonból, mindjárt ott van egy ösmerős cimbora. A murmanszki vasútvonalon ösmertük meg egymást. Mindjárt mondja, Pista hol van, elvezetlek. Elmentünk, megtanáltam egy grófné lakásán. Mikor meglátott, azonnal jött oda, mondja: - Csakhogy gyütt, János bátyám. Menünk hazafelé nemsoká ', azt mondták! 115