A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

vályogbarna kenyeret meg egy tár töltényt. Mutatja, hogy melyik kell. Nem tudtuk, hogy mit akar velünk tenni. Kérdezték tőlünk, hogy mik vagyunk: ausztricki, germán? Mi mondjuk, hogy magyarok vagyunk. Ekkor azt mondja a tiszt: magyar, vasmagyar. 23-ik hadosztály, mert a várőrség csak egy hadosztály volt. Ha elfogtak egy járőrt, az mind 23-ik hadosztályból való volt. Az oroszok azt hitték, hogy 23 hadosztály van a várban. A tüzérségi állástól kísértek a zászlóalj-parancsnoksághoz. Ott voltak hárman, akiket jeleztem, akit elfogtak: volencki (Volencki?) marosi molnár, így lettünk öten, akik fogságba kerültünk. A zászlóaljtól elkísértek a gyűjtőtáborhoz, ott adtak vacsorát, marhahúslevest (78) hússal. Jó volt, sárga kása leöntve töpörtős zsírral. Ekkor már bent volt egy-egy vályogbarna kenyér cukorral, két-két karaj vajas kenyér meg a húsleves, kása. Meg akkor vettünk egy-egy bulkit és egy orosz font kolbászt, még azt is megettük. Még akkor is éhesek voltunk, nem törődtünk semmivel, csak még egyszer jóllakjunk. Ez idáig elment szépen. Este a föld trózsákra ( ?) lefeküdtünk. Elaludtunk. Nemsokára felébredtem, nem éreztem jól magamat, feszült a gyomrom, nagyon ki kellett mennem. Ekkor aztán megindult a hasmenés. Alig hogy bementem, már menni kellett vissza ki a tábori vécére. Ez volt a szerencse, hogy hamar megindult. Ugyan a többi társaim is úgy voltak, mint én. Szerencsésen átestünk a bajon, másnap felkeltünk, alig bírtunk a lábainkra állni, ennivalóra meg nem mertünk rá sem gondolni. Reszkettek a lábaink, alig bírtunk elindulni. A várban el voltunk csigázva, kiéhezve, kimerülve csont-bőr volt az ember, majdnem egész erejéből ki volt fogyva. Semmi kímélet, a sok kirohanás meg éhség, szenvedés. Azután hozták a csaját, mi is kaptunk. Megittuk azt a jó meleg csaját, ez helyrehozta a gyomrunkat. (79) Ott voltunk. Másnap elkísértek bennünket a lembergi úton. Nem tudtuk, hogy hova vagy merre visznek bennünket. Végre elértünk Lembergbe, ott háltunk. Onnan másnap vonattal vittek bennünket Brodinba. Ottan kaptunk főtt ételt, ott háltunk. Másnap gyalogmenettel mentünk át a monarchia határán. Ott láttuk a lengyel földet először. Mentünk tovább, míg állomást nem értünk. Ottan bevagonéroztak bennünket. Ott már megmondták, hova visznek: irány Szibéria. Egy egész hónapig voltunk a vagonokban. Menet közben mindig kaptunk kosztot. Elértünk az ufai állomásra. Ott megállt a vonatunk. Ott voltunk egy nap, egy éjjel. Reggel indult a vonat át az Urálon Ázsiába, Omszkba. Mikor megállott a vonat velünk, az útban meghalt egy magyar honvéd testvérünk, ott lett eltemetve a vágányokon kívül. Omszkban kaptunk jó marhahús levest meg húst is, sárgakását, jól le volt öntve töpörtős zsírral. Jó volt. Onnan mentünk még két nap, két éjjel, mikor megérkeztünk Novonikolajszkba. Ottan kiszálltunk a vonatból. Este 9 óra volt az idő. (80) Omszktól Novonikolájszkig láttam gyönyörű szép nagy farmokat, rengeteg marha-, ló- és birkanyájakat. Ott volt 5-6 éves búza asztag, az elcsépelt búza is ott volt, kint az Isten szabad ege alatt letakarva szalmával. Ott olcsó volt az élelem, tíz kopekból ehetett egy ember egész nap. Bekísértek bennünket a városba egy nagy barakkba. Három prices volt benne. Felmentünk a legfelső priccsre. Ott már voltak többen hadifoglyok, körülfogtak bennünket: mi újságot hoztunk. Énhozzám is odajöttek. Én azonnal megismertem Csenki Jani 5-ös honvédtizedest. Kérdeznek, én nevével szóltam neki. Azt mondja: - Usmersz te engem ? 103