A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Benkéné Sándor Barbara Zita: Hódmezővásárhely egészségügyi kultúrája a 18. századi boszorkányperek alapján

gyógyító közötti ambivalens viszony, valamint a hivatalos demonológiai irodalom magyarázata, mely szerint tevékenységük ördöngösség, a népi orvoslók jelentős részét világi bíróság elé juttatta.

136 Nem ezek voltak azonban a kizárólagos okok, mely alapján a gyógyítók és bábák törvényszék elé kerülhettek.

137 Boszorkányvádak születhettek még rivalizálás, vagy éppen a népi orvoslók „illegitimnek" minősített gyógyító tevékenysége miatt is. Az előbbi esetben gyógyító-gyógyító, vagy bába-bába közötti ellentétet találunk, az utóbbinál pedig a hivatásos gyógyítás képviselői és a népi orvoslók problematikus viszonya mutatkozik meg. A hivatásos orvosok szerepét betöltő borbélyok, sebészek és „baromorvosok" legális működése a közgyógyítás változásának (1730-1740-es évek) kezdeti lépése volt. 1732-ben Tóth Mihályné népi gyógyítót a Hódmezővásárhelyt legálisan működő „Német borbély" boszorkányság vádjával illette. Katona Istvánné 1758-as perében a tanúk visszaemlékeznek egy „Német Doctor"-ra, aki a városban megfordult, s egyes betegségeket a vádlott rontásának tulajdonított. A korábban „törvényesen" működő egyéneket a pácienseken túl immár az egyház, a hatóság és a legálisan működő orvosló réteg is boszorkányság vádjával fenyegethette. A sikertelen gyógyítási kísérletek a vádlott vagy valamely rokonának, esetleg ismerősének megbetegedéséhez, állapotának rosszabbodásához vezethettek. Az egyént ért halmozódó veszélyhelyzetek, egészségének megromlása, valamint az ezzel egy időben is megmaradó gazdasági és társadalmi feszültségek a páciens és gyógyító konfliktusának kialakulását eredményezhették. Ugyancsak konfliktus felé mutatott, ha a csalással vádolt gyógyítók (Tóth Mihályné, Szabó Istvánné) lelepleződtek, illetve ha a pénzért gyógyítók nem kapták meg kívánt fizetségüket, mint az egy petákot, három máriást, öt máriást, egy forintot, vagy éppen az egy „meg hagyó malaczot". A hódmezővásárhelyi boszorkányperekben öt olyan asszonyt találtam, akik biztosan valamilyen juttatásért gyógyítottak. Az egyik vádlott nem fogadta el a felkínált pénzt, hanem helyette malacot kért. A pénzért gyógyító Szűcs Istvánné „arra tanító a tanút, hogy soha az orvosoknak kedvét nem szegné, és őnéki sem hand [?] valahányszor kéret tőle pénzt, vagy más egyebeket, soha üressen ne bocsássa ".

l Sor került a páciens és a gyógyító vitájára, olykor megfenyegetésére is, akkor, ha szegények lévén nem tudták megfizetni az orvosláshoz szükséges pénzt. Ez szerepel a Tóth Mihályné (1732) ellen lefolytatott vádiratban is, miszerint a vádlott egyik sértett édesanyjának azt mondta „híjába osod, mosod, mert ha csak nékem nemfizecz, meg nem gyógyul [a fiad], de Szegények lévén nem fizettünk"} A helyi boszorkányperek tanúsága szerint a pénz és a természetbeni juttatás egyaránt előfordult fizetési eszközként. Véleményem szerint azonban a pénz szerepe jelentősebb lehetett, mivel az általam ismert orvoslási esetekben nagyobb arányban jelent meg a pénz, mint bármely más vagyontárgy. Ez az összefüggés a gyógyítók sajátos társadalmi szerepén túl utalhat a pénzhasználat megváltozására is. A 18. század első felétől Hódmezővásárhelyt már nem 136 Kristóf I. 1990.145-146. 137 Az orvoslók konkurenciaharcára R. Várkonyi Ágnes valamint Klaniczay Gábor egy-egy átfogó és elemző munkája, továbbá Kristóf Ildikó debreceni boszorkánypereket bemutató írásai kitűnő példát nyújtanak. Várkonyi Á. 1990. 384-438., illetve Klaniczay G. 1986. 97. évf. 257-295. 138 Bessenyei I. 1987. 211., Ld. Függelék: 27. 139 Schräm F. I. 1983. 239., Ld. Függelék: 10. 87