A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Mód László: Egy szentesi állattartó gazdaság számadásai (1763–1769)

gadványneve („Nagybotskoru") alapján szerepel. Az öregbojtár ebben az évben a karcagi Vékony János, a kissebb bojtár pedig egy Petkő nevű személy volt. 1768-ban Veres Tóth István bojtárkodott, öregbojtárnak idősebb Hajas Istvánt és Váczi Jánost fogadta meg a gazdaság. 1769-ben a számadó Borsi György, az öregbojtár Öcsödi János, a kissebb bojtár pedig Áfra János volt. A gazdaság jószágainak itatása, megfelelő mennyiségű és minőségű vízzel való ellátása kulcskérdésnek számított. A legelőkön kutak biztosították az állatok számára az ivóvizet.

39 Ezek építése, karbantartása szinte minden évben kiadást jelentett a gazdaközösség számára.

40 A vízmerő edények gyakran elhasználódtak. 1763-ban a gazdaság a baromkúthoz két új dézsát vásárolt 36 krajcáréit. A számadásokból kiderül, hogy a kutak kávája rovásos technikával készülhetett. Erre utalhat, hogy a kiadások között szerepel 200 rovás, amit a társulás Szarvason vásárolt. A kútból felhúzott vizet a jószágok vályúból itták. A számadásokban egy alkalommal találunk utalást vályúk vásárlására, amelyek nyolc forint kiadást jelentettek a gazdaközösség számára. A kutakhoz szükséges faanyag valószínűleg a Felső-Tisza-vidékről valamint a Körösök mentén elterülő erdőségekből származott, amit vízi úton, főleg tutajokon szállítottak az Alföldre. Erre utalhat a „Láp allya fa" elnevezés, de a Szarvason vásárolt kútrovás és két vályú is a Körösön érkezhetett a városba. A kutak karbantartására nagy gondot fordított a közösség, hiszen jó minőségű vízre volt szüksége a jószágnak. 1768-ban a gazdaság három embert alkalmazott, akik 15 krajcár napi fizetés fejében tisztították ki a kutakat. Ugyanebben az esztendőben egy elhullott jószág tetemét is el kellett vontatni a kutak mellől. Az iratanyag tartalmaz egy 1778-ból származó névsort is, amely azokat a gazdákat veszi számba, akik faanyagot adtak a kutak építéséhez, javításához. A jószágszaporulat biztosítása érdekében a gazdaságnak megfelelő apaállatokról kellett gondoskodnia.

41 1767-ben a Vátzi Mihálytól vásárolt két bika 24 forint kiadással járt. A vizsgálat során a Tóth Mihály működése alatt vásárolt apaállatokról a lajstromos gazda fiai is tanúvallomást tettek. Erről írásos feljegyzés készült. A Vátzi Mihálytól vett három éves bikák egyikét Derekegyházán lőtték agyon, a másik pedig Ecseren pusztult el. Utóbbit Dobos István cselédje megnyúzta, bőrét Nagy Pál István értékesítette. A vallomásokból kiderül, hogy Tóth Mihály Hajos Jánostól vásárolt két bikát. Az egyiket Poja Mátyás székbírónak adta el a gazdaság, a másik jószág pedig a Az Alföldön már a 17-18. században is volt gúnyneve a legtöbb pásztornak. A ragadványnevek eredetükre, nemzetiségükre, származáshelyükre vagy egyéni tulajdonságaikra utaltak. Paládi-Kovács Attila 2000. 134. 39 A kutak nemcsak a legelők tagolásában, hanem a legelőhasználat kialakulásában is fontos szerepet játszottak. A kútásás egy-egy terület használatának hosszabb időre történő biztosítékát jelentette. Tárkány Szűcs Ernő 1961. 216. 40 A 18. század második felében a jószágtartó gazdaságokon kívül magánszemélyek, sőt a város is készített kutakat: „Ezek felett Városunk Érdemes Bírája ezen Szénási Pusztának Két végein Két Göböly Kutakat fog az öregebb heverő, 's el-adó Ökrök' Számára azoknak jobb ellesek végett építtetni, melly Kutaknak árra is az ideji Arendalls Summával együtt mostan repartiáltasson. " CsML SzF V. A. 102. a. 2. Tjgyk 1798. július 2. 41 Túrkevén a tanács és a gazdaközösség a beneficiálls kassza terhére vásárolta a bikákat. A város istállójában tartották a jószágokat ún. bikások felügyelete alatt. Kihajtás után az állatokat arányosan osztották el a nyájak között. A kiöregedett jószágokat kivágták, felhizlalták, majd értékesítették. Bellon Tibor 1996. 195-196. 56