A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

Valakik fölgyújtották bosszúból. Akkor éppen katona volt. Behívták katonának - akkor sűrűbben kellett menni -, hajói emlékszem, éppen Orosházán volt. О aztán átépítette új tanyára, cseréptetősre. Apám egyszerű, becsületes ember volt mindig. Legényember volt 1941-ig. Elmúlt 30 éves, amikor feleségül vette édesanyámat.

32 1941 szeptember 17-én házasodtak össze, ekkor került oda édösanyám. 1943-ban született János bátyám, '44-ben jómagam, '48-ban pedig Laci öcsém. Apám 1947 augusztusában jött haza az orosz fogságból

33

. Akkortól emlékszem én, hogyan is volt nálunk. Amikor hazajött, akkor osztottak a hadifoglyoknak földet, de már akkor nem kapta meg azt, ami neki járt. Pedig három és fél évig odavolt a hadifogságban. Közölték vele az akkori tápai vezetők, hogy maga ne is jöjjön ide, takarodjon, mert maga a Palika Ferenc veje. Az a 7 hold földje volt csak, amit még legénykorában vásárolt magának. Még a nagytatáék elvitele előtt a 7 hold földből a tápéiak elvettek 3 holdat, ami valamikor városi bérlemény volt. Részben azért, mert az apósa „kulák" volt. Maradt 4 hold földje. De ö szorgalmas ember volt, becsülettel dolgozott, és akiknek ezt az elvett földet odaadta Tápé község, azoktól ő visszabérelte. Ezök olyan embörök voltak, akik közel álltak a politikához. Pártfunkcionáriusok. Azok nem jártak ki addig se, később se dolgozni, művelni a földet, de a tulajdonjogát mögkapták. Tőlük bérölte vissza, és mindég pénzben fizetett nekik. Egy kicsit össze kellett szedni magukat, aztán indult meg újra a gazdálkodás. Bérleménybe vett ki maroslelei földeket is: Molnár Jánostól, ami a Darabrétbe volt, és Hegy esi Laci bácsiéktól Laci bácsiék földje kinn volt a Laczi Matyi tanyája mellett. Úgy nevezték azt a részt, hogy Kingéc. Itt nagyobb területű földeket bérelt, 45 holdakat. Haszonbérbe vette ki, éves haszonbérbe. Hegyesi Laci bácsiék mindég kijöttek csépléskor hozzánk. Az 50-es években volt úgy, hogy két-három napig is ott csépölt a gép. A cséplőmunkásoknak kellett segítenünk, és főzni rájuk. Ezért jöttek ki a tulajdonosok, akiktől béreltük a földet. Segítőitek előkészíteni az ételöket, krumplit pucolni, főzni. Nagyon jók voltak ezek a lelei bérbeadó emberek. Értelmes, müveit emberek voltak. Tápérét 134-es tanya, ez volt a miénk. Nagyon szép, meghitt tanya volt. Beljebb volt az úttól, szép kert volt előtte, virágos is, veteményes is, mindkettő volt előtte. Bővizű ásott kutunk volt, a környékbeliek odajártak ivóvízért. Kerítve nem volt, de sövény volt a bejáratnál. Olyan szép meghitt környezet volt, hogy az ember a mái napig is visszaálmodik oda. Apámmal '48-tól együtt vittük a makói piacra a lucernát. Kora hajnalban indultunk. Előtte este mindig előkészítöttük a lőcsöskocsira: rudasfára raktuk 4-5 sor magasan a kévéket. Másnap hajnalban keltünk, általában hajnali 2 órakor indultunk a makói főpiacra. Az ószegedi úton mentünk be. Edösapám mindig azt csinálta, hogy amikor beértünk a piacra, lepakoltunk, az volt neki az első dolga, hogy elmönt az Kószó Ilonát, aki ekkor 18 éves. 33 „A Kaukázusban volt nagyon kemény körülmények között. Egy kőbányában dolgozott." (K. F.) 34 A

II. világháború utáni földosztásról Oltvai Ferenc: A felszabadulás és az új élet megindulása. In Juhász Antal (szerk.): Tápé története és néprajza. 119-139. A tanulmány 1971-ben íródott, a kor szellemének megfelelő szemszögből szemléli az 1945 utáni eseményeket. Az itt közölt visszaemlékezés egy másik oldalát mutatja be az akkor történteknek. 175