A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

ott addig létezett jobb gazdaság, azt mind betömörítették az állami gazdaságba. Magyarán munkásokká tették az ottani embereket. Oda kellett nekik járni az állami gazdaságba, megszűnt a magántermelés. Később mögint voltak politikai változások, kaptak vissza valamennyi földet. Önálló szarvasmarha állományt tartottak, mög azt hiszöm volt egy-két lovuk. Ezt mög az 1956 februári nagy jeges árvíz semmisítette meg. A tanyájuk hátulját egy nagy jégtábla vágta oldalba. Azt a gyönyörűen berendezett tanyát a víz teljesen romba döntötte. Az állatok elpusztultak, minden megsemmisült. Újmohácsra, Homoródra és Sárhátra telepítették át az egész mohácsi szigetet. Nagyon szegény módra típusházat építettek. Ott is téeszösítötték őket. Mindig nagynagy szegénység uralkodott, pedig rendkívülien jó termőföldjük volt nekik. " (K. F.) A nagyszülőkkel együtt kitelepített Jánosék egy ideig a Paronai szülőknél laktak Malajdokon, Algyő határában, de később ők is Tápén vettek maguknak házat. „- Aztán az én szüleimhöz möntünk. Azok ketten vótak. A testvéreim adtak össze annyi pénzt, hogy vögyünk ëgy tehenet, mer abbul majd árulok. - Ez vót 53-ba. '56-ba mög möghalt az apósom.

2 A többinek vót háza, tanyája, aztán űk mög ragaszkodtak is hozzánk, oszt mink maradtunk ott a tanyájukba. Kifizettük mink azt a tanyát, tíz-tízezer forintot fizettünk a testvéröknek. Annál olcsóbban úgyse kaptunk vóna akkor, '56-ba másik tanyát. Hat hold vót a tanyánál, aztán Algyőnél vótak ilyen állami tartalékok, abbul béröltünk, úgyhogy tíz-tizenvalahány lánc összegyűrt. Abbul éltünk négy évig, mer '60-ba mög begyütt a tsz. Ëgy vagy két év múlva mögvöttünk lebontásra itt Tápén ëgy öreg épületöt avval a számítással, hogy újraépítjük mire a gyerökök gyünnek iskolába. Mer akkor mán láttuk, hogy nincs jövője annak az ottani réti életnek. Jancsi égy évig vót a Tóth sógor

2 apjáéknál. Aztán ahogy a két lány, az Ani, mög Margit is bekerült, begyütt az édösanyám velük. A hétvégin gyüttek mindég haza a gyerökök Tápérul. Olyankor sütöttem nekik a kenyeret. Aztán hozta be a mamának a Jancsi fiam, mer az vót a legerősebb. Ëgy egész kenyér hátul, elöl a köcsög. Vitték a hétrevalót. Sokszor segítöttem ki a tőtésig őket. A Gyuszi vót még kint velünk. Legeltette a tehenet. Addig, míg mög nem szűnt a kutasi iskola. Az 5. osztályt mán ű is idebe 'járta. A Tokodi tanító szeretőit vóna még ott tanítani, de nem engedték. Az olajosok teljesen szétnyomták az utakat. Még a nagyoknak is nehéz vót átmönni azokon a dulőutakon, hát még a kicsiknek! Elfogytak hát a deákok. Télidőben bontogattuk azt az öreg házat. A család. Eprös sógor vót a napszámos, mög a Jancsi, az Eprös Jancsi, mög a mi Jancsink. A kinti tanya értéktelen lőtt. Öreg tanya vót az mán. Akkó, még mögvót az értéke, amikor mögváltottuk, de utána mán mindönki csak gyűrt elfelé a tanyárul, mer nem vót jövője. A téeszösítéssel mindön elértéktelenödött ott kinn. Mindön gyerök, mög mindön szülő úgy vót, hogy tanuljon a gyerök. Vagy itt, vagy bárhol. '65-be vagy hogy kezdtünk építközni, '70-be, az árvízkor mán idebe vótunk. Begyűrtünk, mög építköztünk, úgyhogy nagyon pénzhiány lőtt. Úgy elfogyott a pénzünk, hogy nem vót mit tönni, a kinti tanyát elbontottuk, az anyagát eladtuk. Nem Paronai János 27 Tóth Mihály (1911) 172