A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

ottaniak nekik: „-Ti így bántok velük? Hát nem féltök, hogy majd megbosszulják? " „Ó, ezök akkó mán nem élnek! "-Akik bennünket őriztek, azok ilyenök vótak. Vót köztük égy, az nem látott mög semmit, szóval olyan jó vót. Azt azok elnevezték „ Kulák"-nak. Az nagyon jószívű vót. De a többi aztán nagyon... - A mama egyáltalán nem bírt mönni dógozni, mer' möntünk néha öt-hat kilométert is dógozni. Ott rizst termeltek nagyon sokat. Apám próbált előbb vizet hordani, vízhordónak, de olyan messzire vótak a kutak, hogy szögény, mire odaért egy köcsög vízzel, mögleptük, a sok dogozó ugye, szomjasak vótunk, és akkó mán annyira kifáradt, hogy nem bírta. Aztán kórházba is került, Karcagra vitték be. Aztán űk nem dógoztak. Jani bátyád közben takarmányos vót az állattenyésztésbe '. Ottan dógoztak, a takarmányt hordták. Marhák vótak ott, mög istállók, és vótak ott gondozók. Miko ' mán nem szoptattam, akkor tudtam elmönni dolgozni én is. Addig a nagymama vigyázott a Jancsikára. Előbb a rizsföldekön köllött kapálni, aztán vagy másfél évig csak meszeltünk az én komaasszonyommal, a Tutor Pali bátyádék lányával. Disznóólakat, mög istállókat. Dogoztam mindég, mikor vót munkalehetőség. Mer nem mindég vót ám! Sorba álltunk, és akkor vót, aki nem jutott mán be a munkára. Nem vót annyi munka. Aki elérte a normát, kapott érte 29 Ft valamennyit. Abbul köllött mögélni. - Nem vót kerítés. Ëgy rendőr járt körbe mindég. Röggel, mög mikor hazaértünk, sorakozni köllött. Négyesével álltunk. Végigjött a rendőr, de nem tudta mögszorozni. Miko' végigszámolta, hogy hány sor van, aszongya: „-Hányan vannak?" Oszt akko' mögmondtuk. Vót ott ëgy kisgyerök, Balázsnak, vagy minek hívták. Azokat később hozták. Az mindég szaladt oda, és azt mondta: „ - Anya, gyere, mer ' lelődöznek! " Félt a gyerök, hogy mi lösz. Idegileg is azér kiborult az embör, mer mindég rettögésbe vót. Vót ëgy, aki elszökött, de előhozták azt is össze-visszaverve. De nem is próbált mögszökni más. Hát hova gyűjjön haza? Hagyja ott a hozzátartozóit? Föl se merült az, hogy elmék. Akárhogy vágyott haza az embör. Röggel a gazdaság munkavezetője (úgy hívtuk, hogy kontra) az vötte át a személyöket. A gazdaság kiírta neki papírra, hogy ide öt személy, emide tíz, amoda tizenöt, mikó aratás vót, akkor 40-50, mög amennyi köllött. Este ugyanúgy köllött a rendőrnek átadni. Százvalahány család vót ott. - Az étköztetés úgy mönt, hogy a személyüknek köllött fizetni az adagot. A keresetbül köllött. Előtte köllött beadni az igényt, hogy ki hány ebédöt akar családonként, és amikor mögkaptuk a pénzt, abbul fogták le az ebédök árát. Ha maradt, maradt, ha nem, nem. Ha maradt, akkor több ebédöt vöttünk. Néha gyütt ilyen bevásárló teherautó, arrul árultak dogokat, lehetett vásárolni, de csak úgy kimönni, nem lehetőit. Rabok vótunk, nem lehetött senkivel se beszélni. - Mikor én otthonmaradtam a gyerökkel, mög a nagyapádék se dógoztak, műnk csak 20 deka kenyeret kaptunk, vagy 25-öt. Egy napra, ëgy embör! A dogozó kapott 40 dekát, mög 10 deka szalonnát. És miko' odamöntünk ëgy másik ilyen kisanyukával, mint én, hogy aszongya „ -De parancsnok bajtárs! Azelőtt a szoptatós anyáknak is annyit adtak, mint a dolgozóknak. " Az aszonta, hogy akik nem dógoznak - mint az apád, nagyanyád, mög én is - henyélők, és azoknak nem jár. Már amikor vártam a gyerököt, akkor is mindég éhös vótam, de nem adtak önni, csak 25 deka kenyeret. 168