A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Ifj. Lele József: Megállítottam az időt

mégis oly mozgalmas valóságban, amely szinte észrevétlenül nevelt az életre, a múlt föltétlen megbecsülésére. Ahogyan sorban elhaltak hajdani szomszédaink is, egyre éreztem, hogy meg kellene menteni valamit a gyermekkorom csodaszép világából. De ennél tovább nem jutottam. Ebben a nagy hiányérzetben hallottam arról, hogy 1960 táján megalakult Tápén a honismereti szakkör. Egy alkalommal az utcán szólítottam meg Molnár Imre tanító urat, a szakkör vezetőjét, nem lehetnék-e én is szakköri tag? Mosolygott és mondotta: „Diákok vannak ott, s te már öreg vagy oda. " Pár nap múlva édesapám által készített kolbászt kellett vinnem Bálint Sándorhoz a szegedi Tömörkény utcába. Sándor bácsit kisgyermek koromtól jól ismertem, hát elmondtam néki, hogyan jártam és azt, hogy én szeretnék néprajzzal foglalkozni. Gondoltam, hogy három „szakmám" már van: értem a gazdálkodást, a gyékénymunkát, kitanultam a hentes, a mészáros, a lóvágó és a cincár (juh- és kecskevágó) húsos szakmát, ami mellett jól ismerem Tápé folklórhagyományait is, hát miért ne lehetnék néprajzgyűjtő? Visszaemlékeztem, amikor Sándor bácsival mentem Palika Örzse nénihez, Vaskó Annus nénihez, anyai nagyanyámhoz és sok időshöz, hadd halljam, mire kíváncsi és hogy miket mondanak az ő kis magnetofonjára. Beszéltek és énekeltek. Beszéltek ember- és állatgyógyításokról, mondották a sok szép imát, zengték a búcsús énekeket, mások meg a szép népdalokat. Bálint Sándortól könyveket kaptam, amelyeket hazaérve figyelmesen elolvasgattam és úgy tetszett, milyen sok olyat olvasok, amelyeket nagyapámék közelében megéltem! 1967-ben, augusztus huszadikán már nős vagyok, három éves fiammal az utcán üldögéltem. Egy személygépkocsi állt meg és vezetője kérte, segítsek néki régiségeket szerezni, mert Pestre szeretné vinni a lakásába. Elmentem vele, hadd próbáljam meg, adnak-e nékem régi tárgyakat földijeim. Adtak, mire én másnap munka után hozzáfogtam, hogy falumúzeumot hozzak létre. Gyűjtés - lendületben Eltökélt és határozott szándékkal jártam éveken át a házakat, miközben a Vártó utcában megépítettük magasföldszintes házunkat. Azért két szintest, mivel a tárgyak szinte naponta szaporodtak, miközben egyre erősödött bennem a néprajz iránti érdeklődés. Mindenekelőtt a szülőházam padlását néztem át, ahonnan már csak kevés tárgyat tudtam összeszedni. Megmaradt viszont a négy fiókos sublót, a sarokpad, a szép faragású kaszni (almárium), a Szent Antal szobor, amely a nagyház sublótján állott gyermekkoromban és egy zöld kockák között piros virágos, csempült szélű, cserép literes bögre, amelyből nagyapám ette a bivalytejbe (feketekávéba) aprított cukros kenyeret. Megtaláltam néhány porcelán szent szobrocskát, fali feszületet, kisebb és nagyobb keretes szentképeket, két karszéket, az egyik sifonszekrényt, néhány párnahuzatot és egy 1925-ből való Kincses Kalendáriumot. Előkerült a párszárító, a pörnyevonó, a piszkafa és a sütőlapát, sőt egy teknőtartó székláb is. A hosszú nyelű kazlazó favilla, a céklaszelő, a pörzsölő (két ágú) villa, a szalmahúzó horog nyele már imitt-amott szuvasodott, de örültem, hogy megmaradtak, hiszen sokat dolgoztam velük. Találtam szárvágókat, sarlókat és egy kaszát is. 15