A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

ingyen kelhettek át a gazdák. Miután örökléssel, adásvétellel elaprózódtak a birtokok, a pajori gazdák akkor is ingyen utazhattak a kompon - szemben a Rét többi bérlőjével/ A folyószabályozások után indult meg a Rét szántófölddé és kaszálóvá alakítása. Szeged város haszonbérbe adta az ármentesített rétet. A bérbeadás nyilvános árverésen történt, ahol egymásra licitáltak: az kapta az adott területet, aki többet ígért érte. A licitálások nyomán megjelentek a Réten tápaiak mellett makói, vásárhelyi, szegedi, deszki bérlők is. A szántóföldi műveléssel, az örökföldekkel és a 25 éves hosszúbérlettel jelennek meg a tanyák. A réti tanyák nem tartozéktanyák voltak, hanem szórványtelepek, mivel gazdáik szinte kivétel nélkül eladták belterületi házukat, s véglegesen a tanyára költöztek. Életük egész évben itt zajlott. Piacozni Szegedre, Makóra, illetve Vásárhelyre jártak. Tápéra csak nagyobb egyházi és családi ünnepekkor mentek be, vagy ha hivatalos ügyet kellett intézniük. A tanyák (szórványtelepülések) nagy számát jól jellemzi, hogy négy tanyai iskolát építettek a Réten: Kutason, Pajorban, Lebőn és Városmajorban (Szilvesztermajor). Ezek az iskolák egyházi és kulturális központokká váltak. A tápai plébános vagy a káplán járt ki hittanórákat tartani a gyerekeknek, vasárnaponként más-más iskolában tartottak misét. A tanítók lehetőséget és helyet adtak a gazdák összejöveteleire, illetve maguk szerveztek kulturális összejöveteleket. Az 1920-as évektől a téeszesítést megelőző évekig fölvirágzott a Tápairét élete. Ezeket az éveket és a hanyatlást szeretném bemutatni a következőkben. Egy család a Tápairétről A 12. század elején Tápé neve azok között a falvak között szerepel, amelyeket Álmos herceg az általa alapított dömösi prépostságnak adományozott. 1138-ban, a faluban lakó 20 családot (háznépet) név szerint is fölsorolták, s ebben az első összeírásban már ott olvasható a Kószó (Cosu) név.

7 A korra jellemző egyelemű személynevekből azonban nem bizonyítható egyértelműen család-kontinuitás. A tápai családokban sok gyermek született, ezért az évszázadok folyamán egyre kiterjedtebbekké váltak. A gyermekek a nagyszülők, szülők, vagy egyes rokonok nevét örökölték, így nyolc-tíz férfi és női keresztnév öröklődött leggyakrabban a családokon belül.

8 Előfordult, hogy egyszerre több azonos nevű személy élt a faluban, ezért valamilyen megkülönböztető - pl. tulajdonságra, tisztségre, foglalkozásra utaló 5 Molnár Imre 1971, 363. 6 Mind a négy iskolánál külön kis harangot csináltattak a környékbeliek. A pajori harangot, amely ma a tápai temető lélekharangja, dédnagyapám készíttette. 7

KristóGyulal971.49. 8 Ezek a következők: András, Antal, Ferenc, György, János, József, István, Mihály, Péter, Pál, Sándor Mária, Anna, Erzsébet Julianna, Klára, Rozália, Teréz, Viktória. Jellemző, hogy dédnagyapám gyermekei neveinek egy része is ebből a névkörből került ki: Rozália (1908) - édesanyja nevét örökölte, Ferenc (1910) - édesapja nevét örökölte, Anna (1913) - apai nagyanyja, Biacsi Anna nevét örökölte, Antal (1920) - anyai nagybátyja, az I. világháborúban odamaradt Molnár Tutor Antal nevét örökölte, Mária (1917), Ilona (1924) és János (1926) keresztnevének családi eredetére már nem lehet biztosan visszakövetkeztetni. 158