A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Fodor Ferenc: Az öttömösi spárgatermesztés

egyszerűbbek, mivel csak műtrágyázni és kapálni kell. A traktorok általánossá válásáig a legtöbb helyen ekekapát használtak. Tavasszal a sorokat feltöltik, hogy a hajtás megfelelő méretű legyen, mire eléri a felszínt. Ezt a töltést bakhátnak nevezik. Régen kapával töltötték, vagy burgonyatöltővel, melyet ló húzott. Ma már traktorvontatású töltőekét használnak. Az első példányt Maróti Béla készítette a termelőszövetkezet kovácsműhelyében az 1960-as években. Az ekék egymástól való távolsága adja a bakhát szélességét. Az ekék után egy erős, hajlított vaslemez simítja el a talajt és alakítja ki a bakhátat. A töltőeke két szembefordított ekéből áll, melyek összeszántanak. Ügyes kezű lakatosok a töltőekét saját elképzeléseik szerint módosították. Két összefordított, rövid tárcsát használnak, mely nem tesz kárt a gyökerekben. Ezt Ásotthalmon Mityók Zoltán kísérletezte ki. A sorok helyét kijelölik, kikarózzák, vagy hosszabb sor esetén a soron kisebb földkupacokat hánynak, hogy a bakhát közepe pontosan a sor fölé essen. A bakhát megfelelő szélessége 30-35 cm, magassága 25-30 cm. A bakhát koronaszélességét az idősebb ültetvényeknél növelni kell, mivel fejlődésük folyamán szélesebbekké válnak. Túl magasra sem szabad tölteni, mert a sípok hossza csak 22 cm lehet, tehát fölöslegesen fogyasztaná a növény a tápanyagkészletet. A spárgát a harmadik évben kezdik el szedni -félideig - 3-4 hétig, hogy a növény ne gyengüljön le. A hajtásokat sípoknak nevezik. A harmadéves spárgában az első szedéskor egy-egy tőről csupán 3-5 sípot lehet szedni. Teljes idejű szedés csak a negyedik évtől lehetséges. A spárgát addig kell kiszedni a földből, míg ki nem hajt. Ha a nap a friss hajtást megsüti, az meglilul és így veszít az értékéből. Ezért kora reggel szedik. Amennyiben az időjárás meleg, csapadékos, a sípok gyorsan fejlődnek, ekkor délután is szedni kell. A bakhátak között garabollyal a karján gyalogolva figyeli a szedő a földet. A legkisebb repedés is elég ahhoz, hogy a gyakorlott szem meglássa a síp helyét. A földet kézzel óvatosan elkaparva a spárgaszedővel kiásták a sípot, majd tovább kaparva meggyőződtek róla, hogy van-e mellette másik. A végén a homokot visszaigazították és tenyérrel, kapa hátuljával elsimították. Kisebb területtel rendelkező gazdák a bakhátakon vizes zsákot húztak végig, hogy a homok felülete megcserepesedjen. így a kitörő síp könnyebben észrevehetővé vált. A hagyományos spárgaszedőt csak a homok eltávolítására használták. Ezt általában mindenki maga készítette, így ezek formája rendkívül változatos. Erre a célra megfelelt egy egyszerű szeneslapát, de készítették kocsipumpa szétvágott szárából vagy egyszerű vascsőből is. Egy öttömösi ezermester szerint azonban erre a célra legalkalmasabb a kiselejtezett Riga motor kipufogójából készíthető lapát. Az 1990-es évek elején Öttömösről és a környező településekről: Kelebiáról, Balotaszállásról, Pusztamérgesről munkásokat toboroztak Németországba spárgát szedni. Öttömösről hét fiatal vállalkozott munkára, kiknek családja szintén rendelkezett spárgával. A németországi tapasztalatokat felhasználva a szedésnél már itthon is sokan új technológiát alkalmaznak. A homokot csak annyira távolítják el a síp tetejéről, hogy az három ujjal könnyen megfogható legyen. A szedővel óvatosan leszúrnak a síp mellett, majd azt kissé megfeszítve, elvágják a talajban. A mélységet a szedőn lévő jelzés mutatja. Eddig két fajta szedő terjedt el. Az egyik szögvasból készült, eredeti német változata rozsdamentes acél, melynek alsó vége kissé meghajlított v alakú élben végződik, a másik pedig egy kb. 12-es szálvas hegyére, derékszögben 118