A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Nagy Vera: Az 1904-es ipari és mezőgazdasági kiállítás Hódmezővásárhelyen

állított ki, de példát mutatott a méz sokoldalú felhasználására is. Készítményei között szerepelt mézbor, mézsör, mézecet, mézlikőr, befőzött mézes gyümölcsök. Annak ellenére, hogy minden paraszti gazdaságban tartottak tehenet, a kiállítás tejtermékek tekintetében nagyon szegényes volt. Egyetlen gazda hozott vajat, tejtermékeket pedig a helyi tejszövetkezet állított ki, de ezek felsorolását nem tartalmazza az Útmutató. A kiállítás kertészeti része elsősorban gyümölcsfélék, kisebb mértékben zöldségek és dísznövények bemutatásából állt. Mindössze 39 termelő állított ki, ez is jelzi, hogy városunkban a gyümölcs- és zöldségtermesztés nem tartozik a hangsúlyos gazdálkodási ágak közé. Bár a múlt század végén nagyobb lendületet vett a nemesített gyümölcsfák telepítése, mégis inkább csak saját szükségletre ültettek a tanyatelek egy kis részén. A kiállítást követő években jöttek létre az olyan gyümölcsösök, mint a kishomoki kertek vagy a mártélyi hullámtér gyümölcsösei. A kiállítók foglalkozásának felsorolása — gazdálkodó, bérlő, tanító, csizmadia, kovácsmester, tisztviselő, stb. — azt jelzi, hogy többségük nem zöldség- és gyümölcstermesztésből élt, ezt csupán családjuk igényeinek kielégítésére végezték. A kiállítók közül egy ember mindenképpen említést érdemel, Gregus Máté, aki friss és feldolgozott gyümölcsöket állított ki. A Gregus család vásárhelykutasi birtokán a 40 holdas gyümölcsöst három nemzedék gondozta. Elsősorban őszibarackot és szőlőt termeltek. Újszerű gazdálkodási módjuk jelzi, hogy ha kevesen is, de voltak akik megpróbáltak túllépni a hagyományos gabonatermesztésen illetve kihasználták a talajviszonyok adta lehetőségeket. Összességében ez a kiállítási rész bár tematikailag kissé vegyes képet mutatott be, mégis tükrözte a helyi mezőgazdaság fő jellemvonását: a gabonafélék termesztésének uralkodó voltát, a termékek feldolgozottságának alacsony színvonalát, mely elsősorban a házi szükségletek kielégítését szolgálta. Az állatkiállítás színhelye a népkert melletti szabad terület volt. A jószág kiállítás keretén belül a lovak száma a legnagyobb, 97 gazda 214 lovat hozott el, ami jelzi a lótartás helyi jelentőségét ebben az időben. Vásárhelyre is jellemző, hogy a lótenyésztés a 19. század végére érte el fejlődése csúcspontját, s ez az első világháborúig tartott.

16 Ekkorra kialakult egy, a lótartásáról híres gazdaréteg, amely lovaival országos kiállításokon vett részt. Hódmezővásárhelyi ló nyerte el az országos millenniumi kiállítás nagy érmét, de több gazda hozott el érmet lovaival, pl. Nagy Varga István, Zsarkó Imre, Meszlényi Mihály. Ők azért érdemelnek említést, mert az általunk vizsgált kiállításon is szerepeltek. Szintén kiállítottak itt olyan gazdák, akik a századforduló környékén magas színvonalon foglalkoztak kancák tenyésztésével, s nevükkel ilyen összefüggésben más forrásokban is találkozhatunk, például: Kristó Ferenc, Nyíkos László, Nyíkos Sándor.

1 Természetesen a lótartás a nagy kiterjedésű határ miatt az egész vásárhelyi parasztság számára fontos volt, mind a mezőgazdasági munkákhoz, mind a közlekedéshez. Ezért a lóállomány zöme a kisgazdák kezén l4

HerczegM. 1993.532. 15

FéjaG. 1975. 137. l6

HerczegM. 1993.542. 17 Id. mű. 544. 65