A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)
Medgyesi Konstantin: „Mi nem tudunk élni a hagyma nélkül”. Adatok a Makó környéki hagymásvilág rendszerváltozás utáni társadalomrajzához
szedni, hogy megfordítsuk a sorsát. Még elismert márka a piacon a makói hagyma, és még nincs más az országban, ami felválthatná, de élesedik a verseny és nehezedik a helyzet: túlságosan drágán termelünk, túl sok emberi munkát használunk fel /.../" 23 E szavak és mondatok ma, 2000-ben is gyakran elhangzanak, elhangozhatnak. Az előbbi szöveget azonban közel három évtizeddel ezelőtt vetette papírra Erdei Ferenc. Az elmúlt 30 évben talán inkább rosszabb lett a makói hagyma pozíciója. Nem lehet ugyanis már arról beszélni, hogy nincs vetélytársa a makói hagymának, mert van. A szolnoki tájkörzetben 24 egyre nagyobb volumenben termelnek hagymát. 1997es adatok szerint a vöröshagyma-termelésből a makói körzet 40%-ban részesül, a szolnokiak pedig 30%-ban. 2 Füleki László, a makói székhelyű Hagyma Terméktanács titkára szerint a '97 óta eltelt időben a szolnoki tájkörzet termelési mutatói folyamatosan nőnek, valószínűleg a szolnokiak már utolérték a makóiakat a vöröshagyma termelésében. 26 A rendszerváltozás után a Makó és környéki termelőszövetkezetek nagy része megmaradt, illetve gazdasági társasággá alakult. A tsz-ek a korábbinál kisebb területen, de folytatták a közös termelést. Makón — 1997-es adat — a szántóterület 59%-át társas vállalkozások és 41%-át egyéni gazdálkodók használják 27 . A makói kistérségben a magán földhasználat esetén a gazdaságok átlagmérete 5,05 hektár. A termelésben a gabonafélék az uralkodók. A zöldségtermesztés a magángazdaságokban jelentős, bár csökkenő tendenciát mutat. Kivétel a vöröshagyma, amelynek vetésterülete 1995-ben 1000 hektárral, 40%-kal, és a fokhagyma, amelynek területe 600-700 hektárral emelkedett az előző évhez képest. A szántóföldi zöldségfélék közül a hagymafélék foglalják el a terület 60%-át. A makóiak és a környékbeli falvak lakosai az ipari foglalkoztatottság hanyatlása és a tsz-munkahelyek megszűnése miatt a 90-es években egyre nagyobb arányban fordultak a hagymatermelés felé. A kárpótlás után megszaporodott magángazdaságok legtöbbje szintén a hagymát választotta főprofilul, bízva a hagymában rejlő - korábban megismert—jövedelemteremtő képességben. A termelők belátják, hogy az együttműködés és az információ hiánya saját termelésüket és értékesítési áraikat is kedvezőtlenül befolyásolja, de „kollektíven" nem tesznek ellene. Az elaprózódó birtokok sok-sok problémát vetnek fel, elsősorban a hagyma, de más termények esetén is. A sok, kis mennyiségben megtermelt áru minősége heterogén; a minőségi egyenetlenség, és a tételenkénti kis mennyiség a piaci árat negatívan befolyásolja; új fajták bevezetése nehézkes, mert a termelők ragaszkodnak a hagyományos, de kis nyereséget hozó makói fajtához; a kis területeken a vetésforgó betartása nem lehetséges; a feldolgozó kapacitás nem elégséges volta miatt feldolgozatlanul, tehát azonnal kell értékesíteni a megtermelt hagyma nagy részét. 28 Erdei Ferenc 276. p. 24 A hagymatermelésben Magyarországon 3 termelési tájkörzet alakult ki: A makói, a szolnoki és a győri. 25 Füleki László: 20. 26 Makón a hagyományos dughagymás hagymatermelés a jellemző, Szolnokon és Győrben dughagymás hagymát nem termelnek, csak magról vetett hagymát. 27 Az adatokat Makó és Térsége Komplex Területfejlesztési Koncepciójából merítettük. (Készitette JATE Gazdasági Földrajzi Tanszék, Dr. Mészáros Rezső egyetemi tanár; Szeged, 1997. december) 28 A tendenciák bemutatása a Makó és Térsége Fejlesztési Programja (egyeztetési anyag, 1998. március) 156