A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Vass Erika: Társadalmi, térbeli és időbeli határok Kübekházán az 1850–1950-es évek házassági anyakönyvei alapján

valószínűleg az, hogy a lehetséges időpont elérkeztét már várták a jegyesek, másrészt pedig pl. farsang végére megismerkedtek újabb párok, akik nem akartak hosszabb ideig várakozni. 1853-1862 között e három periódus közül az őszi volt a legjelentősebb, amit az mutat, hogy az esküvők 44%-át egyetlen hónap alatt, novemberben kötötték, októberben pedig 7,7%-át. Ennek többek között az volt az oka, hogy ekkorra befejeződtek az őszi munkák, ekkor volt hízott disznó és bor. A helyi szokásrend tehát ezt az időszakot tartotta elsődlegesnek. Mivel az ószentiváni házassági anyakönyvek vizsgálatakor a hónapok kedveltségét illetően hasonló eredményre jutottam, feltételezem, hogy a térség más településein is hasonló arány állhatott fenn. Ezt támasztja alá Kós Károly azon megjegyzése is, miszerint "... a bánsági svábok sem kedvelik a májust, viszont a téllel szemben - előnyben részesítik az őszt..."

111 A későbbi időben azonban az éles határokat kiváltó okok jelentőségének csökkenésével a hónapok közötti nagy különbségek kiegyenlítődtek, s így ez az arány is megváltozott: az 1943 és 1952 között a házasságoknak csupán 24,4%-a esett e két hónapra. 1853-1862 között a vízkereszttől nagyböjtig tartó farsangot (január, február és március eleje) a házasulok 29,3%-a választotta az esküvőhöz. Ebben valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy farsang idején sok mulatságot rendeztek, melyek lehetőséget adtak a fiataloknak az ismerkedésre. Ez az időszak a következő évtizedekben is megőrizte szerepét (1913-1922 között 32,3%-ot ért el), s jelentősebb csökkenés csak az utolsó periódusban történt, amikor mindössze 16,5%-ot tettek ki a farsangi lakodalmak. A zöldfarsang idején kötött házasságok aránya az első periódusban még igen alacsony volt, összesen 12,5%. Később azonban népszerűbbé vált— 1943-1952 között 20,1% volt —, amit azzal indokoltak, hogy május a kezdet ideje. Emellett a lakodalmat már az udvaron felállított sátorban is meg lehetett tartani, és nem kellett a lakást igénybe venni. E három szakasz közti időben a katolikus egyház tiltásainak hatására nem vagy csak ritkán tartottak lakodalmat: márciusban és áprilisban a hamvazószerdától nagypéntekig tartó nagyböjt, decemberben pedig a karácsonyt megelőző, négy hétig tartó advent miatt. Ezeket az előírásokat a 19. században minden házasságnál figyelembe vették. Az általam vizsgált időszakok alatt az első decemberi házasságot 1917-ben, az I. világháború alatt kötötték. Ezt 1922-ig még három hasonló eset követte, 1943-1952 között pedig 13. Ezen házasságok egy részének is van magyarázata: két esetben özvegy, hét esetben pedig elvált volt az egyik, illetve mindkét fél. Az özvegyek ugyanis már nem rendeztek nagy mulatságot, illetve egyes esetekben, például ha kisgyermek maradt árván, szükség volt az elhunyt családtag mielőbbi pótlására. A válások megjelenése rávilágít a házasulandó felek vallásról és házasságról alkotott szemléletének megváltozására is: eszerint a házasság szentségének elnyerése már nem egyszeri, hanem ismételhető esemény. A válás társadalmi megítélését pedig az jelzi, hogy általában az özvegyek által használt időben kötöttek házasságot az el1,1 Kós K. 1980,476. 118