A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Juhász Antal 65 éves

és a falusi kézműves specialisták tevékenységének kutatásával. Tanulmányok sora jelzi érdeklődését a különböző mesterségek iránt. Ezért jelentős feladat várt rá a Magyar Néprajz III. kötetének munkálatai során. A Kézművesség с kötetben (1991) négy terjedelmesebb és egy rövidebb összefoglalása jelent meg. (Malmok, molnárság, sütő- és pékmesterség; Fafeldolgozás; A vessző, a gyékény, szalma és más növényi nyersanyagok feldolgozása; Sármunka; Kőfejtés, kőbányászat, kőfaragás.) Juhász Antal eddigi munkásságának egyik fontos sarokpontja a népi építészet folyamatos tanulmányozása és bemutatása. A régi paraszti építmények iránti érdeklődése különösen elmélyült az 1970-es évek elején, amikor országszerte folyt a falvak és mezővárosok központilag szervezett népi műemléki vizsgálata. Juhász Antal sokat vállalt ebből a hatalmas feltáró terepmunkából. Faluról-falura, városról-városra, tanyás határról tanyás határra járt, legtöbbször tömegközlekedési eszközökkel, kerékpárral és gyalog, hogy régi épületeket találjon és örökítsen meg. Szerencsémre ifjú muzeológusként sok helységbe vele tarthattam. Hosszú ideig együtt jártuk a kutatásra kijelölt és elvállalt falvakat, városokat! Ha az ő falujában jártunk, ő rajzolt, jegyzetelt és én fogtam a mérőszalagot, ha az én falumban barangoltunk, ő mért és én rajzoltam. Népi építészeti tapasztalataink ezáltal duplázódtak. Kutatópontjaink többsége a DunaTisza közére esett, de néha átcsaptunk a két jeles folyón. Emlékszem, Hódmezővásárhely és Kaposvár népi építészeti emlékeit is együtt dokumentáltuk. A legtöbb népi építészeti tanulságot a halasi és a kecskeméti határ, valamint az ún. kiskun puszták hatalmas tanyavilága nyújtotta. A közös munkálkodás során rengeteget tanultam Juhász Antaltól: népi építészeti ismereteket, épületfelmérési technikát, és mindenek fölött kitartást, a néprajzi tudományos adatfeltárás extázisszerü, fáradhatatlanság látszatát keltő belső izgalmát. Az 1969-ben megjelent Hantház с közleménytől a Magyar Néprajz IV. Életmód kötetében (1997) közreadott Élet a házban című összefoglalásig hosszú listát tennének ki Juhász Antal népi építészeti írásainak bibliográfiai adatai. Nagy kár, hogy egyik fő műve, hajdani kandidátusi disszertációjának a Szeged környéki népi építészetet bemutató része, anyagi okok miatt, hosszú évek óta kiadatlan. Ha fiatalabb néprajzkutatók vagy néprajzkutató-jelöltek körében szóba kerül Juhász Antal neve, a tájékozottabbak bizonyára így világosítják föl a tájékozatlanabbakat: Juhász Antal? Hát tudod, a tanyakutató. Valóban, míg Bálint Sándor munkásságában jobbára Alsóváros azonosult Szegeddel, Juhász Antal munkálkodása óta a hajdani szegedi határ és a szegediek által benépesített puszták tanyái jelenítik meg Szeged hagyományos kultúráját. Ez a változás valószínűleg azzal magyarázható, hogy a „Város" 20. századi nagy átalakulásai hatására a „szegediség" legjellemzőbb műveltségi elemei kiszorultak a tanyákra, másrészt Juhász Antal népélet-kutatásai legtöbbször egybemosódtak a tanyakutatással. A 20. század második felében jelentősen átalakult a magyar néprajztudomány tanya-fogalma. Korábban, Györffy István hatására a tanyát legtöbben azonosították a régi idők tartozéktanyájával, és a tanyával való néprajzi foglalkozás egyet jelentett a tanyatörténet kutatásával. Erdei Ferenc szociográfusi szenvedéllyel odáig feszítette a húrt, hogy a 20. század magyar települési valóságának részeként létező farmtanyától még a tanya szót is sajnálta. Ezzel szemben a 20. század végén a tanya szó nemcsak a 10