A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

tal vagy vaskarikával összefogták. Ebbe verték bele az előre elkészített, kihegyezett nyelet, к fás vagy faárus boltokban laposra kötött nyírfasöprűt készen is lehetett venni. Sokan azért ragaszkodtak hozzá, mert erősebb, durvább volt a kertisöprűnél, könnyebben lehetett tisztára söpörni a dughagymaföldet. Viszont több dughagymát szaggatott ki a földből. Az 1980-as évektől előfordul, hogy söprés helyett — főleg fiatalabb nemzedék tagjai — leégetik a hagymaszárat. Propán-bután gázpalackra hosszabb gumicsővel disznóvágáskor használt pörzsölőt szerelnek, és nem fölülről, hanem oldalirányból leégetik a hagymaszárat. Mivel a hagyma a földben van, az égetés nem árt neki. Volt, aki szárazság esetén néhány napig várt az esőre. Kései szedéskor vagy nagyobb esőzéskor viszont tartani lehetett, hogy a hagyma újra hajt, legyökeredzik, leüstöködzik, és tönkremegy. Újabban száraz időben szedés előtt némelyek meg is öntözték a dughagymaföldet. Tartályban hordtak ki vizet, és este, vagy késődélután belocsoltak akkora darabot, amennyit másnap fölszedtek. Sohasem kantából vagy vödörből öntöztek, mivel takarékoskodni kellett a vízzel, locsolót használtak. A Kossuth Termelőszövetkezet évek óta szedés előtt megöntözi a dughagymatáblákat. A régi hagymások olyan takarékosak voltak, hogy a söpréskor kivert apróhagymákat a szemétből is kiválogatták. A rónára vetett dughagymát hagymakaparóval szedték, pengéjével elvágták a gyökérzetét, az üstökét, és egyenként dobálták bele a szödő- vagy kisrestába. Mások lapocka alakú fakéssel lazították meg a földet. A vetőgéppel ültetett dughagymát is elejében kaparóval szedték, evvel húzták, csíkolták meg a sort, és marokkal, valamennyi földdel dobták a szödőréstába vagy a kiskaskába. A rostaszövetnek olyan volt a lyukbősége, hogy azon legföljebb a zsiga apraja, az árpazsiga és a föld hullott ki. A legrégibb szedőrosták bőrrésták voltak, nem rostaszövet volt a kéreg aljára kifeszítve, hanem kilyuggatott bőr. Bár a szedőrostát sohasem öntötték tele, amikor félig volt, már rázták ki belőle a földet; az egész napos rostálás mégis fárasztó volt. SZEDŐROSTA. A szödő- vagy kéregrosta a dughagyma szedésekor a föld kirázására szolgált. A dughagymát nem egyesével, hanem marokkal szedték, így a szedőrostába, kaskába vagy vödrökbe mindig került valamennyi föld is. A föld kirostálására eredetileg bőrrostát használtak. A szitakéregre kilyuggatott disznóbőrt feszítettek ki. A ma élő hagymások ezt már legföljebb hallomásból ismerik. A második világháború utáni évekig a föld kirostálására kizárólag szedőrostát használtak. Nagyméretű, erős rosta volt, amelyben fél vödörnyi földes dughagymát rostáltak egyszerre. A rostaszövet lyukmérete kb. 7 x 7 milliméter volt, akkora, hogy a zsiga ne hulljon ki rajta. A kérgen volt két fogantyú, de ezek nem pontosan szemközt estek, hanem kissé a rázó személy felé. Nem annyira jobb-bal irányban rázták, mint a lisztes szitát, hanem kicsit forgatva, riszálva. Ezért is hívták sokan riszálós rostának. Gyorsabban haladtak, ha harmadáig, félig volt öntve a rosta. Arra különösen vigyázni kellett, hogy rostálás közben a dughagyma ne kopaszodjon meg. Az egész napos rostálás fárasztó volt, ezért némelyek csúsztatót csináltak. Ez két kisszékre helyezett két darab gyalult lécből állt, ezen rángatták a rostát. A szedőrostát a szitások készítették, piacon árusították. 88