A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Tóth Ferenc: Hagyományos hagymatermelés Makón

rűen szerelt rugót lábbal taposva könnyítettek a kar munkáján. Ez igen lassította a munkát, hiszen minden ásónyomnál a testhelyzeten is változtatni kellett. 1. kép. Ásás ÁSÓ. Hajdan goromba kivitelű kovácsásót használtak, amelynek vidékenként változott alakja, formája, nagysága. Àz íves végű kubikosásóval ellentétben a makói ásók hegyesek voltak. Mivel a hagymakertész mélyen ásta hagyma alá a földet, nagyobb méretű, herkulesásókat használtak. Minél hosszabb volt a pengéje, annál könnyebben meghajlott, és a sok visszakalapálás következtében eltört. I'ritz Márton és Fiai makói cégnek törhetetlen ásója hátul, a köpű vonalában kovácsolt horonnyal volt megerősítve, elöl pedig kissé homorítva. Különleges erősségéért fontosnak tartották, hogy „Császári és Királyi Osztrák-Magyar és Németbirodalmi" szabadalommal is védjék terméküket. A 19. század végétől létrejött ásógyárak nem uniformizált ásókat készítettek, hanem alkalmazkodtak a megszokott ásótípusokhoz. Faragó Andor 18 ásótípust gyártott, köztük a makói és a makói herkulesásót Az ásó nyele igen hosszú volt, igencsak vállig ért. Ásás közben jobb kézzel a nyél végét nyomva, minél hosszabb volt a nyél, annál könnyebb volt a földet kiemelni. Idős Pósa Lajos mondta: „Az én apám is járt ásni. Szinte hihetetlen, ahogy fogta az ásó nyelét, az ujja belekopott az ásónyélbe. Meddig kellett azt markolászni, hogy az ujja elkoptassa az ásónyelet!"

3 A bánsági uradalmaktól gőzekével fölszántott földet vettek ki, ezt legalább olyan jónak tartották, mint az ásottat. A fölszántandó terület két szélén állt a gőzgép, a loko3 PósaL. 1982. 77