A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Fodor Ferenc: A fa és az ember a Duna–Tisza közi homokhátságon

legedni: először a hasogatásköi, másodszor pedig a kályha mellett. A széthasogatott tuskót azután a fűrészbakon apróra lehetett vágni. Fáradságos munka volt, de megérte, mert a legerősebb tüze volt, egyébként is télen volt jó csinálni a legnagyobb fagyban, amikor a férfiember úgyis ráért. A botfát a tuskón aprították fel és összerakták, hogy ne ázzon. A hasábfát kivágás után kazalba rakták, hogy kiszáradjon. Amikor ráértek, fürészbakon rámásfürésszel vagy keresztbevágó fűrésszel vágták darabokra. Fűrészelőbaknak sok helyen megfelelt két leásott elágazó végű oszlop is. 9. kép. Favágás fűrészelőbakon rámásfürésszel (A felvételt készítette Juhász Antal, Mórahalom 1973.) A rönköket nagyságtól függően baltával vagy fejszével hasogatták szét. A csomós olajfát vagy akácfát nehéz volt elhasítani. Miután erősen belevágták a fejszét, a fát felemelve a levegőben megfordították és a fejsze fokával ütöttek a tőkére. Ha így sem hasadt, akkor is elő kellett venni a furkót. A fölaprított fát karon vagy kosárban fedett helyre vitték, hogy ne ázzon. Tüzelésre használták a szárízéket is. Miután a tehenek a kukorica száráról lerágták a levelet, a megmaradt izéket kiválogatták, kévébe kötötték és kazalba rakták. Ez általában a gyerekek nem szívesen vállalt mindennapos feladata volt. Nem hagyták veszendőbe a kukorica tövét sem. A kukoricaföld tavaszi szántása után felfordított tuskókat villával kiszedték, kiverték gyökerei közül a homokot és halomba rakták. Miután kiszáradt, tüzelőnek hasz60