A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

T. Knotik Márta: Gyári textilanyagok paraszti használatban

a másik szín tükröződik inkább, a fény beesési szögétől függően. A kettő között átmenetet képez a két szín keverékének megjelenése, színt játszik a kelme.

4 Tartása, esése a különböző nehezítő fürdők alkalmazásával jön létre, ezáltal válik a selyem ropogóssá, és egyben törékennyé is. A nehezítéstől jellegzetes suhogást kap, a finom hangot a taftból készült öltözet viselésekor az anyag mozdulása okozza. A taftot 1818-ban találóan jellemezte Möller János, amit érdemes idézni: „Tafota (Taffent, Taffet). Ez egy vékony, könnyű selyem matéria, a mellynek mind a mellyék- mind pedig a bélfonala sodratlan selyem szálakból áll, és vászon módra szövetik. Ennek sokféle nemei vannak. Ha a mellyék- és bélfonalak különböző színűek, ezekből az úgy neveztetni szokott játtzó-színű tafoták (changirte Taffet) szoktak készíttetni." Gyártásukkal kapcsolatban megjegyzi: „a tafoták leginkább Olasz és Frantzia Országokban szövetnek, különösen pedig Lyonban, Avignonban, Nimben, Toursban; Florentziában, Nápolyban".

5 A szövet színjátszását az 1890-es években megjelent Pallas lexikon írta le: „Changeant (sanzsan) szinjátékos selyem- v. fésűsgyapjú-szövet, mely színjátékát a sárga és kék szin kölcsönös hatásának köszöni. Jellemzője, hogy az egyik fonalrendszere (p. a láncfonal) sárga v. sárgás árnyalatú (narancssárga, sárgászöld, sárgásbarna stb.), a másik fonalrendszere (p. a vetülék) pedig kék vagy kékes árnyalatú (ibolya, kékeszöld, kékesszürke stb.)".

6 A Pallas lexikon a „tafota" szövésén és festésén kívül a nehezítésre vonatkozó fontos adatokat is közölt: „Hogy a selyem festés után súlyos legyen, többször egymás után felváltva majd hidegen, majd melegen bázikus ferriszulfátoldatokban, sósavtól savas ferrociankáliumoldatokban és katechuoldatokban kezelik, melyek néha ónkloridot is tartalmaznak". Megjegyzi, hogy az ilyen selyem „igen súlyos és térfogata is nagy, tartóssága azonban csekély". Ezekből az évekből való a Szegedi Híradóban közzétett figyelmeztetés, és egyben árupropagálás, mely a lexikonnál közérthetőbben magyarázza a selyemnehezítés károsságát: „A selyem el van égve! Ezt szokták a hölgyek mondani, ha az illető ruha darabok igen sokszor a 2-ik 3-ik viselet után a hajtásokban elhasadnak, mint a vatta szétmálnak; ezen jelenség nem a véletlen által okozott elégés! hanem a selyem, hogy vastagabbnak s mégis olcsónak tűnjék fel, tudatosan leszen cinn- és dosphor-savval pácolva, melyek a nyersselyem érszálait mintegy szétrágják; az ilyennemű festési eljárást megterhelésnek nevezik, mentül jobban óhajtják a selymet megnehezíteni, annál több cinnfúrdőn megyén az keresztül, (...) a halálcsíráját tehát még mielőtt az a szövőszékre kerülne, már is magában rejti. Az ilyen szálakból készült úgy nevezett selyemszövetnek, rövid használat után természetszerűen szakadozniuk kell, (...) Az én valódi selymeimből szívesen küldök postafordultával porto és vámmentesen mintákat. Henneberg G. (es. és udvari szállító) selyemgyárai. Zürichben."

8 4 Dr. Hajósi. 1959. 128. 5 Möller J. 1818.451,456. 6 A Pallas Nagy Lexikona 4. kötet 1893. 272. 7 A Pallas Nagy Lexikona 14. kötet 1897. 1041-1042. 8 Szegedi Hiradó 1897. jún. 30. Nyilttér. 236