A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)
Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés) II.
321. 223. Koszó András 63 éves törvénybíró, 5 hold (A Kis Pálné-Vas József üggyel kapcsolatban, Id. 16.). Itt 100 százalékig nem sok tudja a törvényt. „A régi szokásoknak megfelelően tudják": a kapások fele, ha szántotta, vetette, kapálta, a munkásé; ha csak vetette és kapálta, az egyharmad az övé. Ez az arány a törvény szerint van. A harmados köteles háromszor megkapálni, leszedni, a gazdának betakarítani. A kalászos megművelésnél a tulajdonos köteles a vetőmag és a munkásrész felét is kiadni, a legújabb rendelkezések szerint, viszont a feles kötelessége a gazda részét a kijelölt helyre szállítani. 321. 224. Domonkos Mátyás 72 éves, 3 hold Sokszor mentem aratni Oroszlámosra, ahol 60-70 ember volt egyszerre egy bandában. Kaptunk egy heti kommencióba 15-20 kg lisztet és 1 és 1/2 kg szalonnát. Keresztből részeitőnk, minden 13. kereszt a részesé volt. Vót, aki elment kerekbérbe. Ez azt jelentette, hogy nemcsak kaszakivételig dolgozott, hanem polyvabetakarításig, tehát ott volt a gépnél is. 322. 225. Lele Antal 63 éves halász, 5 hold Az 1910-es években aratáshoz szerződött. Holdanként 60-70 kg búza „biztosítékot" kötöttek ki. A biztosíték arra az esetre szólt, hogy ha a termést kár éri, s a munkás a biztosítékot akkor is megkapta. Az aratás után ők döntötték el, hogy „az 12. kereszt búzához állanak-e vagy a biztosítékhoz." 322. 226. Révész Tepasz János 59 éves, 5 hold Régen aratáskor bandák vállalták a munkát. Volt egy bandagazda, ő vállalta el a munkát. Leiére, a püspök földjére mentek el aratni vagy a Pallavicini uradalomba. A bandában volt 25-30 kasza, és 6-os csoportokba elosztották magukat. Minden kaszás maga fogadta a marokszedőt, ha ki nem telt a családból. A bandagazda kapta a parancsot a gazdától, akinek dolgoztak, ő szedte össze a munkásokat, ő ismertette meg a munkásokkal a szerződést, ezért külön díjazást kapott. De dolgozott azért ő is, mint a többi kaszás. A táblát elmérték annyi részre, ahány banda volt. Részért dolgoztak: 1/11, 1/12 volt a rendes, de volt 1/13 is. Ma már aratáskor holdanként 90-100 kilogramm búzáért dolgoznak. 194