A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés) II.

Bonis György és társai jogi népszokásgyüjtése Tápén (Forrásközlés) II KŐHEGYI MIHÁLY NAGY JANKA TEODÓRA (Baja, Türr István Múzeum) (Szekszárd, Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola) Bónis György, az 1939 és 1948 közötti jogi néphagyomány-kutatás egyik megha­tározó személyisége jogtörténészként nemcsak a mozgalom célkitűzéseinek egyik meg­fogalmazója, a gyűjtést szakmai ajánlásokkal, kérdőívek összeállításával segítő munka­közösség tagja volt, tanítványaival gyűjtőként is részt vett a jogi népélet kutatásában. A Garam mentén végzett kutatási eredmények publikálását követően a kolozsvári jogtörté­neti szeminárium vezetőjeként 1942-ben 14 kutató részvételével Kalotaszeg 25 községé­ben, majd a szegedi egyetem jogtörténet professzoraként 1948. szeptember 1. és október 15. között hallgatóival Tápén szervezett gyűjtést. 1 Ez utóbbi, a szakirodalomban több­ször hivatkozott és használt tápéi anyag gazdagsága, sokrétűsége, módszertani vonatko­zása a teljes közzétételt is indokolja, hiszen e sok tekintetben ma már nem is gyűjthető forrásanyag értékes adattárként, a változásvizsgálatok bázisaként szolgálhat. A Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában Népi jogszokások. Tápé. Bónis György és társai címen, EA 2133. számon őrzött 7 lapon, 267 cédulán és 1 rajzon nyilvántartott anyagot 1950-ben és 1953-ban leltározták, s a cédula jobb oldalán folya­matos számozással látták el. 2 Ha a szöveg a hátoldalon is folytatódott, azt külön jelölték (pl. 137/a). A leltározó megjegyzése szerint az 1-6. cédula és a 7. oldal hiányzott, s a 260. cédula üres volt. A jobb oldali folyamatos számozás nem követi a cédula bal felső sarkában található, a Papp László 587 pontos kérdőíve alapján dolgozó gyűjtők által alkalmazottat. Egy-egy cédulán gyakran több kérdőpont száma is szerepel. A lapok közül a leltározáskor feltüntetett 7. oldalon kívül hiányzik az 5. és 6. oldal. 3 A közzététel nem a leltározó által adott folyamatos számozás, hanem az eredeti kérdőív pontjainak növekvő számsorrendje szerint történik. Ez nem folyamatos, nincs minden kérdésre válasz, de az is előfordul, hogy egy felelet több kérdőpontra is vonatko­zik. Ez utóbbi esetben az elsőként jelöltnél (az alacsonyabb számúnál) közöljük a gyűj­tött anyagot. Ha egy kérdőpontra több válasz is született, egymáshoz viszonyított sor­rendjüket a leltározó által alkalmazott sorszámozás határozta meg. Az eredetileg is gépelt cédulákat - a forrásközlés első részével azonos szempont­1 A kérdésről részletesebben szóltunk a forrásközlés első részének közreadása során. (Kőhegyi M.-Nagy J. T.: Bónis Gy. és társai jogi népszokásgyüjtése Tápén 1.. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Studia Ethnographicae 1. Szeged, 1995. 195-249.) 2 Egy későbbi javítás a 7 lap, 267 cédula és 1 rajz feliratot összehúzta, s 288-ra javította. A folyamatos szá­mozással jelölt 90. cédula hiányzik. 3 A Papp László által összeállított kérdőív bevezető pontjaira (általános helyismertetés, jog, törvény, szokás fogalmának értelmezése, pereskedéssel, bíráskodással kapcsolatos vélekedések) adott válasz és a tápéi jogi népszokások jogágankénti általános összefoglalását tartalmazó értékelés töredékes, így ezt ebben a formá­ban közöltük az első részben, s ez a töredékes forma képezte áttekintésünk, értékelésünk alapját is. (Kőhegyi M.-Nagy J. T. i.m. 197-202.) 185

Next

/
Thumbnails
Contents