A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Grynaeus Tamás: „Lappongva gyógyítgató paraszt orvosok” Szeged környékén a századfordulótól napjainkig

„Tudásunk csak töredékes" II. Jelen munkámban a 20. század első háromnegyedében Szegeden és környékén működött gyógyítókat az irodalmi adatok és saját gyűjtéseim alapján próbálom meg számba venni. Mint az előző időszakban, úgy ebben is nagyobb számúak az általánosságban mozgó, vagy egyes gyógyító szokásokat, eljárásokat rögzítő följegyzések. A gyógyítók személye még az egyéniségkutatás időszakában sem kapott vidékünkön nagyobb figyelmet.

36 Sok értékes ismerettel gyarapította viszont tudásunkat a gyógyító imádságok gyűjtése és rendszerezése.

37 A múlt századi vasút- (1854) és hídépítés (vasúti 1859; közúti 1883), kórházépítések (első világi közkórház 1805), valamint a gyáripar kialakulása után századunk legjelentősebb eseményei a két világháború; a jogakadémia után teljes egyetem (1921) és klinikák, könyvtárak alapítása, múzeumépítés, a csanádi püspökség székhelyének Szegedre helyezése (1923); megyeszékhellyé válás (1960-as évek); útépítések, s 1948 után az ún. szocializálás-kollektivizálás voltak. A két békekötéssel meghúzott határ a Város helyzetét megváltoztatta, természetes országúti, vasúti és vízi összeköttetései egy részét megszakította. A Szegedtől délre eső községek vizsgálatát az ötvenes években kialakított határsáv tovább nehezítette. Azt vizsgáljuk, hogy ilyen gyors és mélyreható változások - mintegy az elmúlt három emberöltő - idején hogyan alakult a Városban és a szegedi földön a hagyományos gyógyítás helyzete. Közelebbről: hol, mikor, hány és milyen gyógyító működött a Város egyházi, kulturális, adminisztratív és gazdasági vonzási körében. Munkám sikeres elvégzése érdekében számos adott, ill. önként vállalt határt-korlátot kell tiszteletben tartanom. Gyógyító alatt jelen esetben azokat értem, akik szűk családi körükön kívül is gyógyítanak. Ez is önkényes meghatározás, mert folyamatos az átmenet a saját maga végezte gyógyítás; pl. „fecskét látok, szeplőt hányok"; finkő (hörpencs) ráolvasása; a „Főd Anyám, torkom fáj", ill. „Giz-gaz, Boldogasszony teje... " típusú gyógyítások; a családtag végezte gyógyítás (pl. nyakfog felhúzása, fúIbecseppentés/«//ziVel, vallott gyerek visszaváltása); az idegen segítséggel otthon végzett gyógyítás (pl. aggos főzése); a betegségokozó odacitálása (pl. a föltételezett szemverővel mosdatják meg a gyereket)^

8 és a nem családi közösségbe tartozó gyógyító ténykedése között. A „hol?" kérdésre adott válaszunk is bizonytalan. Általában a gyűjtés helyét rögzítik, de pontosabb adatfölvételek mutatják, hogy a születési-, és lakóhely házasságkötés, vagy más okból történt belső migráció miatt nem mindig azonos. (Még szerencsésebb, egyszerűbb eset, ha ezek a helyváltoztatások a szegedi nagytájon belül történnek.) Az új helyre a gyógyító viheti magával hagyományait, de ott is tanulhat újakat/

9 (I. térkép) Péter L. 1947. Bálint S. 1929., 1937. és A szögedi nemzet. III.; Erdélyi Zs. 1976.; Polner Z. 1978. Pl. Ferenczi I. 1973. 284.; Süli É. 1976. 448. így pl. Engine, szőregi gyógyítóasszony tudományát anyjától tanulta, egy ideig Szegeden élt, majd Szőregre költözött. Kisteleki születésű Klárafalvára (Polner 1984. 99.), tömörkényi Mindszentre került (uo. 175.). Szatymazi (uo. 143.), ill. mórahalmi (uo. 63.) Kiskundorozsmára költözött, átokházi családok még meszszebb, Szeremlére (Bács m.) kerültek. Fordítottjával is találkozunk: Gutáról Pitvarosra került asszony ráimádkozó szövegéről ezt mondja: „Itt kaptam Pitvaroson egy asszonytuP' (Polner uo. 273). 140