A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Ifj. Lele József: Népi gyógyítás Mórahalmon

Adok-adok rossz fogat, rossz fogat, Adjál nékem jó fogat, jó fogat." (Bné). Az idősebbek az ujholdat hívták. Akkor is, ha fájt, akkor is, ha ki kellett venni. „Új hold, új király, Háromkirályok, voltatok-é Krisztus születésin? - Vótunk. - Fájt-é a fogatok? - Nem fájt. Adja a jó Isten, hogy az enyüm sé fájjon."

6 „Az én anyám a kemencéből kivett egy lapát hamut, bilindökmagot szórt rá. Minekünk, ha fájt a fogunk, olyan fának a szilánkját köllött a fogunk között szorítani, amelyiket villám hasigatott szét. No a bilindökfüstfölé köllött hajolni, annak a füstje gyógyította mög a fáj ós fogunkat. De hallottam olyat is, hogy a bilindökmagot a lukas fogba köllött tönni, majd úgy köllött a szálkát a fogakkal szorítani. Úgy is kiállt a fájás." (Gjné) Sokan, vállalva a nagy fájdalmat, salicilt tömtek a lyukas fogba, ami a gyökereinek az ídegszálaira hatott, ahogyan a helybéliek mondották: „Kiirtotta a gyökereket is. " Idősebbek emlékeznek egy Bácsik nevű kovácsra, aki orvoslással is foglalkozott. Eret vágott azon, akinek magas volt a vérnyomása, a piócázás már nem segített. Ugyanő húzta ki a rossz fogakat is. Fülbeeresztő füvet szinte minden paraszthajléknál lehetett találni: ólak, árnyékszékek tetőzetére, tehénganéba tették. Ott zöldellt télennyáron. Ha valakinek fájt a füle, egy-két levelét leszakították, s annak levét a fájó fülbe csavargatták. „Fülfü, fülbeeresztő kürózsa, Alsótanyán füleresztő"

7 volt a neve. Idős mórahalmiak fülbemászó fűként emlegetik. Ahol ilyen füvet nem tartottak, ott melegítettek korpát vagy homokot, és azt zacskóba téve rátették a fájós fülre. „Ahol hittek a babonaságokban, ott sárga kendőt, vagy szalagot kötöttek a füfájós nyakára." (SzAné) A leghatásosabbnak a lajha sósvízzel (langyos sósvízzel) való öblögetést tartották. Fölfázástól, gyomorrontástól gyerekek is, felnőttek is gyakran szenvedtek a hasmenésben. Ilyenkor cukortalan cücóriakávét kellett inni, de hatásosnak emlegetik a vadkender levelének főzetét, a köménymagos teát, sőt, a faszénnel főzött vizet is. Mások pörkölt árpát ettek, csípős paprikás teát ittak. „Mink, ha mönt a hasunk, egy tányérba égött kenyérhajat aprítottuk, és leöntöttük pálinkával. Möggyíytottuk. Amikor a szesz kiégött közüle, akkor bekanalaztuk a kenyeret." (BF) Az erőspaprikás pálinka alkalmas volt a háromnapos hideglelésből (maláriából) való kigyógyulásra is. „Aki hideglelésben van, azon csak a kalapkúra segít" mondja Lékó Ferenc. Fazekas Kádár Imre szerint pedig: „Ha pedig valaki náthás volt, aztföltötték egy parasztkocsira, azt' hajcs! Rázatták, hajtották a lovakat, hogy csak úgy habzott a hátuk. Mikor hazaértek, ágyba dugták a betegöt, hogy pihenje ki magát." Akinek magasra szökött a láza, annak a nyakára, a csuklóira, illetve a bokáira hidegvizes ruhadarabokat csavartak, ami lehúzta a magas lázat. 6 Bálint Sándor 1980. 445. 7 Uo. 170. 88