A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Markos Gyöngyi: Gyermekélet Makón és környékén a XX. század első felében

Étkezés „A kisdedet az Annya rendszeresen Esztendeig szoptatja: ha nem közbe kapatják az ételre, elsőbenn is annak az ételnek a levéből advánn néki mellyet a Kereszt Anyák küldenek. Az utánn pedig tejjel pépet főznek neki lisztből, vagy pedig tejjes kenyeret adnak enni. Ez okozza osztánn a sok gílisztás gyermeket, kik el sáppadván elfonnyadván 2-3 esztendős korokbann elhalnak"

11 - írja a XIX. sz. első feléről Kiss Bálint szentesi lelkész. A szopásról a rendes ételre való átállás alapelvében még egy évszázad múlva is hasonlóan történt. Makón és a környékbeli falvakban, társadalmi különbség nélkül „a pici gyereket úgy etették, hogy a szülő megrágta (az ételt) a szájában, oszt tömte a gyerekbe... ecsócsálta." Földeákon ismert a mondás „Csócsa baba, nyeli dajka".

12 Később ölbe ültetve kistányérból kiskanállal etették a kisgyermeket. Rövid ideig tartott a pépes ételek (darástej, tejestarhonya, krumpli, rántott leves stb.) fogyasztása, mielőbb a felnőttekével azonos kosztra és önállóságra szoktatták a kisgyermekeket. Az étkezések rendje a felnőttekével egyező volt. Először a felnőtt férfiak kaptak az ételből, utána következtek a gyerekek. A már önállóan étkezni tudó gyermeknek nem volt szabad a felnőttek asztalához ülni. Általában külön, kerek vagy négyszögletes asztal mellett, kis sámlin vagy támlás széken ülve fogyasztották el a gyermekek az ételt. Ezen kívül Makón, Apátfalván, Csanádpalotán, Kövegyen is szokás volt a kemencepadkán, kuckóban esetleg küszöbön ülve is enni. A többgyermekes szegény családoknál földre terített pokrócon étkeztették a gyermekeket. Makón az iskola befejezése után, másutt felnőtté válás küszöbén, a felnőttekével azonos munkavégzéssel lettek jogosultak a felnőttek asztalához ülni. A középkorban még általános tálból evés Apátfalván néhány családnál, Csanádpalotán tanyaiaknál még az 1920-as években szórványosan élt. Asztalos P. Kálmán így emlékezik vissza e szokásra: „Mi nagyobbacska gyerekek egy kisebb asztal köré telepedtünk s mint a felnőttek, közös edényből ettünk. Persze, az egy-két éves kicsik ilyenkor ne lábatlankodjanak, állóba kerültek.**

13 „Még kissebbek vótak, akkor vót nekik olyan kis asztaljuk, hozzá kis sámliszékök, azok akkor ott öttek." (Imre Lajosné, Makó). „Mikó nagybátyámékhon kimöntünk, azok meg tizenégyen vótak, mink meg nyócan. Lent a fődön, cseréptányérba rakták a kenyeret apámék, oszt hun kézzel, hun marokkal, így öttük ászt a kenyeret. Meg a tejet. Olyan örömmel.'* (Ballá Imre, Maroslele). 11 Filep Antal 1971. 127. 12 Sípos Erzsébet. 1982. 30. 13 József Attila Múzeum Adattára (a továbbiakban JAM A.) 312-74. 71