A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)
Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés)
137. 347. Révész Tapasz János 59 éves, 5 hold Az ügyvédet úgy választják ki, hogy az egyiknek jól csinálta a dolgát, és akkor az ilyen mondja a másiknak, hogy "oda eredjél, mert az jó ügyvéd". Van olyan ügyvéd Szegeden, akinek "felhajtója van a faluban, és az ilyennek aztán díjtalanul intézi az ügyeit. Az ilyet nem tartjuk becsületesnek, de ha a másik oldalát vesszük, a kenyerét keresi vele. Van úgy, hogy valakit "jégre ejtenek" az ügyvéd segítségével. A Koszó-kocsmán innen, az artézi kút mellett van a Bagolyvár, ahol egy pesti rossznő lakott. Összeköltözött vele Csonka Pali, de Ördög Palit is tartotta a nő, az volt a barátja. Csonka Palival "csak úgy lakott", egymásért dolgoztak. Amikor már unta a nő a dolgot Palival, beperelte. Azt hozta fel, hogy a házvezetőnője volt, és ennyi- és ennyi pénzzel tartozik neki, amiért sok éven keresztül dolgozott a házában. Az ember azzal védekezett, hogy férj és feleség voltak, de amikor kérték tőle a házasságlevelet, persze hogy nem tudta felmutatni. A törvény erre kimondotta, hogy ha házvezetőnőt tartott, hát fizessen. így aztán az ügyvéd elcsókolta Palikától a házát, és Piros nyerte el azt. Az egész falu tudta, hogy mint áll a dolog, és mindenki igazságtalannak látta, de nevettek is rajta. Az ügyvéd nem volt hibás, mert neki az volt a kötelessége, hogy a védence felé hajtsa a dolgokat. Igaz, hogy Palika nem áldotta Müller ügyvéd urat, még a hétszenségét is oda fűzte, amikor megemlékezett róla. Egy olyan embernek, aki nem foglalkozik ügyvédekkel és csak hall róluk, borsókázik a háta, ha ügyvédhez kell menni, vagy a törvénybe hívják. Sohase tudja az ember, ha törvénybe hívják, hogy eljön-e az nap, vagy csak pár hét múlva. IRODALOM Bónis György 1939/a Magyar népljog. Magyar Szemle XXXVI. 121-126. Bónis György 1939/b 1. sz. kérdőív a magyar Jogi néphagyományok összegyűjtéséhez. Budapest Bónis György 1941 Egyke és Jogszokás a Garamvölgyén.Társadalomtudomány XXI. 288-309. Bónis György 19421a Magyar törvény, magyar lélek. Hitel VII. 410-421. Bónis György 19421b Magyar Jog - székely Jog. Kolozsvár Bónis György 19421c Törvény és szokás a Hármaskönyvben. Kolozsvár Bónis György 19431a Népi Jog életkutatás. Társadalomtudomány XXIII. 278-281. 248