A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Kőhegyi Mihály–Nagy Janka Teodóra: Bónis György és társai jogi népszokásgyűjtése Tápén (Forrásközlés)

harmadik foglalóját. Azzal védekezhetik: "Ez az ember megadta a szándékomat egybe". 96. 225. Koszó András 63 éves, 5 hold A vásárban a gazda otthagyhatja fiát, feleségét azzal, hogy meny­nyiért árulja a lovat, kocsit stb. De, aki ezzel alkuszik meg, még nem véglegesen kötötte meg az üzletet. Ha á gazda visszajön, tőle függ, hogy beegyezik-e, mert ő a gazda. A falubeli, szomszéd nem kívánhatja a vásárban, hogy az eladó álla­tot neki tartsák fenn, és ne adják el a többet ígérőnek. Ha ezt fel­panaszolja, azt lehet neki válaszolni: "Otthon is tudtad, hogy eladó, mért nem vetted meg." 92. 226,229,237. Koszó András 63 éves, 5 hold Az állat hibája esetében az eladó szavatol. Azért van a törvény, hogy előírja, melyik betegségnél hány napig tart ez. Az eladónak kötelessége volna felhívni a vevő figyelmét a nem látható hibára. De ma már "beleélte magát a nép, hogy nem szokta megmondani a bajt". Ez nem tisztességes dolog, de így van. Krisztus el akarta adni a szamarát, de Péter nem tudta. A vevő azt mondta: "Nagyon kicsi ez a szamár!" Péter: "Hogy ne volna kicsi, mikor öreg!" "De nagyon sovány is!" Péter: "Hogy lenne kövér, mikor beteg!" Krisztus is azt mondta neki, hogy dicsérni kell az eladó Jószágot. Ha ismerős kérdezi: "Kehes ez a Jószág?" Az eladó: "Ismerlek, megmondom, igen kedvelt Jószágom, van neki baja, de ettől elhasználhatod." Vagy: "Neked nem való ez a Jószág, mert te agyonhaj­szolod." Ismerősnek megmondja az ember az ilyet, de akit soha sem lát többé, annak nem. Ez nem helyes, de "az életlehetőség ma már meg­kívánja". 50 évvel ezelőtt szegényesen, de nyugodtan éltek. Ma már "a fiú az apa ellen, az apa a fiú ellen." Viszont "latszatos betegségért" nem felel az eladó. Aki nem veszi észre, azt nem védi a törvény. Ha valaki a szavatosság alapján utólag kifogást tesz, a körülményektől függ, hogy inkább visszaadják a vételárat, s a Jószágot, vagy vételárból engednek. "Ha ennyi pénzt visszaad, gazdája vagyok", mondja a vevő az eladónak. Ha hasznothajtó, kedvelt Jószág, inkább megtartja. Az eladó becsülete­sen így szól: "Elismerem, hogy ilyen baja van, egyezzünk meg." Ha fölé­nyesen viselkedik, a bíróság elé kerül az ügy. 232

Next

/
Thumbnails
Contents