Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)
BENEDEK András - POPITY Dániel: Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben
242 BENEDEK András - P OPITY Dániel hibát, ha a stilizált állatalakot lónak tartjuk. Megformálása követi a gyűrűkön néha felbukkanó állatalakok sémáját, amelynek létrejöttében a helyhiány is szerepet játszhatott. Ezeknél jellegzetes a hátranéző fej és a test fölé ívelt, felcsapott farok. Ilyen figyelhető meg például a Pátroha-Butorka-dűlőben talált, érmékkel a 13. század első felére datált kincslelet egyik ezüstgyűrűjén látható állatalaknál (RITOÓKGARAM 2007, 97). Hasonló állatalakkal találkozunk Tiszasalamon 10. század második felére keltezett leletei között is. Itt egy csüngőn ábrázoltak hasonló állatalakot (KOBÁLY 2001, 214, 12. kép 7). A csüngő készítésének és használatának idejét a párhuzamba hozható pecsétgyűrűk ábrázolásai, valamint a leletkörülmények alapján a 12. század végére, de inkább a 13. század első felére, a tatárjárás előtti korszakra tehetjük. Továbbra is kérdés a ló előtt látható apró jel szerepe, valamint a két figura közötti kapcsolat, illetve az azokhoz kapcsolódó gondolati háttér. Értelmezésük kapcsán csak feltevésekbe bocsátkozhatunk. Gondolatmenetünket mégis közzé tesszük, de az előbbiek alapján ezeket csak munkahipotézisnek tekintjük. Alapfelvetésünk abból indul ki, hogy a figurák nem csupán dekoratív, térkitöltő célt szolgáltak, hanem mondanivalót hordoztak viselője, azaz a korszak embere számára. Mivel minden jel a csüngőként való viselet mellett szól, valószínű tehát, hogy a tárgyat nem csupán díszként, hanem amulettként, óvó-védő céllal viselte egykori tulajdonosa. Ennek legvalószínűbb módja a nyakba kötés, vagy a hajfonathoz való erősítés lehetett. Az alakok nem tarthatóak keresztény jelképeknek. Az ember- és ló alak együttes ábrázolása inkább a honfoglalás kori hajfonatkorongra emlékeztet (FODOR 1980, 201, 8. ábra 7). Bár a hajfonatkorongok és a mi csüngőnk között időben igen nagy a távolság, a ló és az ember együttes ábrázolása mégis egyfajta kapcsolatot feltételez a két tárgytípus között. A csüngőn látható emberalak legjobb honfoglalás kori analógiáját a 10. századi kiszombori tarsolyvereten látjuk (15. kép 5). Dienes István az itt látható tiltón, lefelé tartott kezű férfialakokat pártoló szellemlényeknek tartja. Az alakok az ártó erők távoltartásában játszhattak szerepet (DIENES 1975, 105-106). Csak sejthetjük, hogy a daruhalmi csüngő alakjának megformálásánál is hasonló célt kívántak elérni. Ha ez így van, akkor a csüngő az Árpád-korban továbbélő ősvallás, a pogány lélekhit egyik tárgyi emléke lehet. Ha ezt elfogadjuk, akkor az emberalakban akár a túlvilág szellemlényeivel kapcsolatot teremtő sámánt (táltos), a ló alakban (táltosló) annak állatalakban megjelent szabadleikét vélhetjük felfedezni. Mindez talán magyarázatot kínálhat a ló teste előtt elhelyezett beütött jelre. Az ötvös talán ezzel azt az életfát kívánta szimbolizálni, amelynek törzsébe rejtett istállójában maga a ló lakik. A honfoglaló magyarok mélyen gyökerező ősi hiedelmének 12-13. századi, tiltások ellenére történő továbbélése, és tárgyi kifejeződése azért sem lenne meglepő, mert a táltoshit elemei népmeséinkben, pásztor faragványokon a mai napig tetten érhető. Vaseszközök: Az ásatás további fémleletét két vastárgy képezi. A 26. objektumból, a legnagyobb malomkő töredéke alatt egy hosszúkás, két végén horgony alakban záródó vastárgy került elő (15. kép 8). A 15. objektumból egy gyűrűszerű, egyik oldalán egyenesre kalapált vaspántot bontottuk ki. A tárgyak rendeltetése, háztartásban betöltött szerepe kérdéses. Feltehetőleg valamilyen eszköz részei lehettek. ÖSSZEGZÉS A Kiskundorozsma északi határában található Daruhalom-dűlőben egy Árpád-kori telep 72 objektumát tártuk fel. Az objektumok zöme gödör és árok volt, amelyek között csupán két kemencebokor került elő. Tanulmányunk célja a jelenségek leírása, valamint a napvilágra került leletanyag elemző bemutatása volt, annál is inkább, mivel a korszak emlékanyaga ritkán kerül közlésre. Bár a telep falusias jellegéből adódóan a leletanyag formakincse szegényes, mégis tartalmaztak olyan elemeket, amelyek ritkák, sőt egyediek az Árpád-kori telepanyagban. A leletanyag gerincét adó cserépbográcsok között fontosnak tartjuk egy fazék alakú bogrács töredékének előkerülését, valamit a tálalóedények között a tálak és palackok felbukkanását. Az egész korszakban egyedi tárgyként kezeljük azt a bronzból készült alakos csüngőt, amelynek egyik oldalán ember, másik oldalán állatalak látható. A keltező értékkel bíró leletek alapján a daruhalmi Árpád-kori települést a 12-13. század fordulóján, a 13. század első harmadában lakták. E datálást csak tovább erősíti a terepbejárás során a felszínen talált III. Béla (1172-1196) arab mintára vert kufikus írással készült rézpénze. Egykori lakóinak alapvető létfenntartási stratégiáját az állattartás, valamint a földművelés jelentette. Előbbire a karámok részletei és nagyszámú állatcsont, utóbbira őrlőkövek töredékei utaltak. Továbbra sem tudjuk, hogy a telepet miért hagyták el lakói, valamint a szűk keresztmetszet miatt nem látjuk világosan a település belső szerkezetét sem. A válaszokat csak a mi lelőhelyünket érintő, az M5 autópálya lehajtójának nyomvonalán feltárt lelőhelyrészlet feldolgozása után remélünk.
