Lőrinczy Gábor szerk.: Pusztaszertől Algyőig. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 2. (Szeged, 2010)
BENEDEK András - POPITY Dániel: Árpád-kori teleprészlet Kiskundorozsma-Daruhalom dűlőben
232 BENEDEK András - P OPITY Dániel 5. obj.: Egyenes, ÉNy-DK-i irányú, széles „V" átmetszető, mélyen az altalajba süllyedő árokrészlet. Az árok északnyugati utolsó harmada lépcsősen lemélyedt. H.: 560 cm, sz.: 130-156 cm, m.: 130 cm. Leletanyag: 1. Kör alakú, bronzból öntött csüngő (6. kép 5-6; 15. kép 1 a-b, 2). A függesztőfül letörött, mára csak a peremből kiugró kiemelkedés jelzi ennek helyét. A csüngő mindkét oldalán, vésett körvonal által kereteit mezőben egy-egy, szintén véséssel kialakított figura látható. Egyik oldalán karjait ívesen lefelé tartó, széttárt ujjú, bő ruhát viselő emberalak látható. A ruha redőit(?) a mellkason egy-egy függőleges beütés jelzi. A csüngő másik oldalán egy négylábú állat (ló?) stilizált alakja vehető ki. Az állat nyitott szájú feje visszafordul a felcsapott hosszú farok irányába. A test nyúlánk, a fülek hegyesek. Az állatalaktól jobbra, a nyak előtt egy függőleges állású, téglalap alakú beütött jel, talán szimbólum található. A csüngő az árok déli végének legaljáról került elő. H.: l,4cm, sz.: 1,3 cm, v.: 0,1 cm. 2. Szürke foltos, téglavörös színű, durvaszemcsés homokkal és kisebb kavicsokkal soványított bográcsfazék perem- és válltöredéke (7. kép 1) az árok betöltésének felső 10 cm-éből. A kihajló perem a fedő számára tagolt, vége kiszélesedik, külső oldala függőlegesen simított. A belső oldalon karéjos szélű, átfúrt függesztő fülek találhatóak. Az egymástól távol ülő fúratok hengeresek. A külső oldalon, közvetlenül a perem alatt, a csigavonalban körbefutó rádli minta 3 sorban megmaradt részlete látható. Az egyes benyomkodások hegyével felfelé álló háromszög alakúak. 3. Világosbarna színű edény oldalából kifaragott orsókarika töredéke (7. kép 4). Átm.: 3,2 cm, fúrat átm.: 0,6 cm. 4. Téglavörös színű, kifelé erősen megvastagodó, ferdén síkozott szélű cserépüst peremtöredéke. 5. Téglavörös színű cserépüst duzzadt, síkozott tetejű peremtöredéke (13. kép 6). 6. Téglavörös színű, duzzadt és lekerekített szélű cserépüst peremtöredéke. Pátm.: 60-62 cm. 7. Téglavörös színű, kifelé megvastagodó, lekerekített szélű cserépüst függesztőlyukas peremtöredéke. 8. Tört fehér színű, ívelten kihajló, kifelé megvastagodó, élesen profilált szélű fazék peremtöredéke. 9. Téglavörös színű, homokkal és kisebb kavicsokkal soványított cserépüst oldaltöredékei (3 db). 10. Téglavörös színű, homokkal és kisebb kavicsokkal soványított edény oldaltöredékei (5 db). 11. Téglavörös színű, homokkal és kisebb kavicsokkal soványított fazék íves válltöredéke (14. kép 6). A váll vonalát, egymást érő, vízszintesen fútó, csepp alakú benyomkodások díszítik. 12. Téglavörös (3 db), világosbarna (2 db) és sötétszürke színű (3 db), homokkal és kisebb kavicsokkal soványított edény oldaltöredéke. Ltsz.: 2008.19.9-30, 2008.19.423. 6. obj.: Hosszúkás, meredek oldalú gödör az 5-ös számú árok nyugati oldalán. Átm.: 100 x 140 cm, m.: 20 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított fazék íves válltöredékei. Ltsz.: 2008.19.31-32. 7. obj.: Kerekded alakú, rézsűs oldalú, sekély, lapos aljú gödör. Átm.: 76 cm, m.: 24 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű edény kicsi oldaltöredéke. Ltsz.: 2008.19.33. 8. obj.: Körte alakú, meredek oldalú, lapos aljú gödör. Átm.: 153 x 200 cm, m.: 20 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított, kifelé erősen megvastagodó cserépüst összeállított peremtöredéke (11. kép 2). A külső peremszél tagolt, a hastörés éles vonalú. 2. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított cserépüst íves hastöredéke. Ltsz.: 2008.19.34-35. 9. obj.: Nagyobb méretű, íves oldalú és aljú, szögletes alakú kerítőárok részlete a szelvény keleti végében. A 10. 11. és a 12. számú, szintén Árpád-kori gödröket ráásták az árokra. Szelvényben futó teljes h.: 13,30 m, sz.: 50 cm, m.: 20-60 cm. 10. obj.: Kerekded szájú, meredek falú, lapos és egyenes aljú gödör a 9. árok déli végének belső oldalán. A gödör közepén cserépüst töredékei feküdtek egy halomban. Átm.: 140 cm, m.: 14 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, kifelé megvastagodó peremű, fémüstszerű, íves hastörésü, gömbös aljú cserépüst (8. kép 1). A függesztőfülek karéjosak, közel ülnek egymáshoz. Ltsz.: 2008.19.36. 11. obj.: Lekerekített sarkú, téglalap alakú, meredek oldalú, sekély, egyenes aljú gödör. Ráásták a 9. árokra. H.: 156 cm, sz.:120 cm, m.: 20 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított, böködött díszű fazék ívesen kihajló, lecsapott szélű peremtöredéke (14. kép 9). 2. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított fazék besimított vonaldíszes válltöredéke. 3. Téglavörös (4 db) és világosszürke színű (1 db), durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított edény oldaltöredékei. Ltsz.: 2008.19.37-42. 12. obj.: Ovális alakú, meredek falú, lapos aljú sekély gödör. Ráásták a 9. árokra. H.: 130 cm, m.: 22 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított cserépüst oldal- és belsőfüles peremtöredékei (17 db). A perem mindkét irányba enyhén megvastagodó, teteje ívelt, külső oldalán egyenesre simított szélű. 2. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított cserépüst kifelé vastagodó peremtöredéke. A külső peremszél élszerűen elvékonyodó. 3. Téglavörös színű, durvaszemcséjű homokkal és kisebb kavicsokkal soványított cserépüst oldaltöredékei (2 db). 4. Egyik oldalán csiszolt csontkorcsolya (?) töredéke. Felületén körbe sekély karcolás nyoma látszódik. Ltsz.: 2008.19.43-45., 429. 13. obj.: Széles, tölcséresen kiszélesedő oldalfalú, sekély, egyenes aljú gödör. Egy része a szelvényen kívülre esett. Sz.: 164 cm, m.: 70 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű cserépüst kifelé csak kissé megvastagodó, kívül hullámos szélű peremtöredéke. 2. Világosszürke (1 db) és téglavörös színű (4 db) edény oldaltöredékei. 3. Téglavörös színű edény lapos, profílálatlan aljtöredéke nagyobb oldalindítással. Ltsz.: 2008.19.46-52. 14. obj.: Lekerekített sarkú, háromszög alakú gödör. Oldala meredek, alja lapos, egyenes. Átm.: 196 * 232 cm, m.: 14 cm. Leletanyag: 1. Téglaszínű edény oldaltöredékei (2 db). Ltsz.: 2008.19.53-54. 15. obj.: Tálszerű, rézsüs oldalfalú, lapos aljú gödör. H.: 116 cm, sz.: 108 cm, m.: 21 cm. 16. obj.: Meredek falú, egyenes aljú gödör, belőle nagyobb tapasztás darabok kerültek elő. H.: 184 cm, sz.: 80 cm, m.: 26 cm. Leletanyag: 1. Téglavörös színű, ívesen kihajló fazékperem töredéke. A perem fedő számára enyhén tagolt, síkozott szélű (14. kép 3). 2. Téglavörös színű, duzzadt bográcsperem töredéke. 3. Téglavörös színű cserépüst éles vonalú hastöredékei (2 db). 4. Téglavörös (9 db) és barna színű (8 db) edények oldaltöredékei. 5. Tapasztás darabok. Ltsz.: 2008.19.55-76., 428. 17. obj.: Kerekded alakú, meredek falú, lapos aljú gödör. Átm.: 32 x 80 cm, m.: 20 cm. Leletanyag: 1. Világosbarna (1 db) és téglavörös színű (1 db), homokkal és apró kavicsokkal soványított edény oldaltöredékei. Ltsz.: 2008.19.77-78. 18. obj.: Méhkas alakú, egyenes aljú gödör. Oldala és alja gyengén átégett. H.: 105 cm, sz.: 114 cm, m.: 80 cm. Le-