Balogh Csilla – P. Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 1. (Szeged, 2010)
P. FISCHL Klára - GUBA Szilvia: A felgyői bronzkori temető és település
92 P. FISCHL Klára - GUBA Szilvia Érdekes és egyedülálló jelenség az 50. sír két fazeka (28. kép 2-3). A sír leírása nem ismert, belőle egyéb tárgy nem került beleltározásra. Amennyiben bizonyosak lehetnénk benne, hogy mindkét urnában hamvak voltak, kettős temetkezésként lehetne értelmezni a jelenséget. A dokumentáció és a leltározás bizonytalanságai miatt azonban még az is kétségbe vonható, hogy valójában egy sírban voltak-e a tárgyak. Az 51. sírból előkerült töredékek alapján ebben a sírban két tárolóedény alakú urnával lehet számolnunk (28. kép 4-6). Sajnos e sírról sem ismert a sírleírás. Míg az egyik urna olyan mértékben megmaradt, hogy nincs kétség léte felől, a másik urnának csak füles oldaltöredéke és alsó, bordás oldaltöredéke ismert. Ez alapján nem biztos, hogy ez a második urna is épen állt a sírban. A fent ismertetett kelebiai temetőben megjelenő (egymásba rakott fazék) jelenség alapján a dupla temetkezésekre utaló adatok nem bizonyíthatóak az Ürmös-tanyai lelőhely Vatya-kultúrához tartozó temetkezéseiben. Parázsborító és hordozható tűzhely A főzés és háztartás tárgyai között kell megemlíteni a településanyagból előkerült parázsborító töredéket (46. kép 5) és a középső bronzkor összes kultúrájára jellemző hordozható tűzhely egy töredékét (49. kép 5). A parázsborítók szinte minden középső bronzkori telep leletanyagában megtalálhatók, az esetek többségében töredékesen (pl. Bölcske (POROSZLAI 2000. Abb. 16. 7)), ugyanakkor a Vatya-kultúra területéről ép példányt nem ismerünk. A töredékesség miatt egyes darabok pontos tipológiai besorolása is kérdéses lehet (szüröedény vagy parázsborító), a felgyői darab alakja és kialakítása miatt egyértelműen parázsborítóként funkcionált. A tüzhelytöredék a beépített edényes típust képviseli, a köpeny és a fazékrész összeillesztésénél keletkezett törés tipikus jellemzője ennek a típusnak. Az edény durva, pelyvás soványítása általában nem jellemző a hordozható tűzhelyekre, de nem példa nélküli. A Vatya-kultúra területén teli-településekről és nyílt telepekről is ismerjük, pl. Baks-Homokbánya és Alpár-Várdomb lelőhelyekről. 17 6 Nem dönthető el egyértelműen az 1965. évi ásatás XI. árkának 5. beásásából származó, kerek agyagtárgy (52. kép 8) eredeti funkciója: a kerek lapos agyagkorong egyik oldalára, egymással szemben két kisebb fogóbütyköt illesztettek. A tárgyat oltárként vagy fedőként használhatták; véleményünk szerint ez utóbbi, profán felhasználása valószínűsíthető. Az eddig településekről előkerült nagyszámú, oltárként leírt agyagtárgy kivétel nélkül négy lábon áll (CSÁNYI-TÁRNOKI 1992, 207; P. FISCHL 2004, 159). Ugyanakkor a fedők többségének fogója fonna tekintetében eltér a felgyői példányétól: általában szalagfüles (pl. Alpár (BÓNA-NOVÁKI 1982, Taf. LXV. 1)) vagy fogógombos (pl. Gyulavarsánd (BÓNA 1975, Taf. 147. 5)) példányok. A felgyői fedőhöz hasonlító, két fogóbütykös darab a gyulavarsándi kultúra Békésvárdombi telepéről került elő (BANNER-BÓNA 1974. Taf. 23. 6). Csupor Az általánosan használt házikerámiához tartozik a csupor. Fonnáját illetően a fazekakhoz áll közel, éles vállú, tojástestű (20. kép 5) vagy S-profílú alakjával (41. kép 2; 45. kép 6). Sírokban ritkábban fordul elö, általában a bögrét helyettesíti, mint pl. a 39. sírban. A Vatya-kultúra mellékletes, zsugorított csontvázas sírjaiban ivóedény (bögre vagy korsó) az általános melléklet. A 142. csontvázas sírba tehát szintén bögre helyettesítéseként került. Tál fazék A régészeti szakirodalomban tálfazék néven ismert (BÓNA-NOVÁKI 1982, 67) edény jellemzője a kihajló perem, ívelt nyak, éles vagy lekerekített váll, mély, csonkakúpos test. A peremátmérő közel megegyezik az edény magasságával (38. kép 4; 48. kép 3). Két füle a peremtől a vállig ível (34. kép 4). A tálfazék testét bekarcolt vonalkötegek díszíthetik (10. kép 5; 13. kép 5), a váll lehet rovátkolással tagolt (53. kép 7, 54. kép 4). A kora bronzkor végétől kezdve hosszú időn keresztül általánosan használt forma (REMÉNYI 2002, 81), megjelenése gyakoribb a települések anyagában. A Vatya-kultúra klasszikus fázisától felbukkanása egyre gyakoribb a temetők anyagában is, egyrészt fedőtálként, másrészt urnaként használják. Felgyőn a 22. és a 27. sír tálfazekai a fedötál szerepét töltötték be, hasonlóan a kelebiai temető több sírjához (ZALOTAY 1957, 13-14), valamint a csanyteleki temető egyik sírjához (LŐRINCZY- TROGMAYER 1995, 15. kép 1). Ritkábban ugyan, de előfordul, hogy a táifazekat a temetőben urna funkcióban használják: szintén Kelebián több sírban a tálfazék tartalmazta az emberi hamvakat (ZALOTAY 1957, 11). Arányai miatt ide kell sorolnunk a 37. urnasír tálját is (19. kép 1). Profilja S-alakú, hiányzik az éles válltörés és fülei is a váll zónájában ülnek. Míg az gyobb területen szóródtak, és egy korábbi, a Makó-kultúra hagyatékát tartalmazó objektumot megbolygattak a középső bronzkori sír ásásakor. Ebben az esetben a fázéktöredékek másodlagos helyzetbe kerültek és nem a sírhoz tartozó mellékletet képeznek. Ugyanakkor teljes bizonyossággal az sem zárható ki, hogy a leletanyag a későbbi rendszerezés során keveredett. 176 Az edénytípus részletes feldolgozását Id. P. FISCHL - K/SS K UL CS AR 2001!
