Balogh Csilla – P. Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 1. (Szeged, 2010)

KÖRÖSI Andrea: Bronzkori állatcsontleletek Felgyőről

180 KÖRÖSI Andrea A CSONTANYAG ZOOLÓGIAI JELLEMZŐI Szarvasmarha: A lelőhelyről előkerült kis mennyiségű csontanyag ellenére az állatok zoológiai jellemzéséhez több adat is a rendelkezésünkre áll. A 144. csontvázas sírban talált szarvasmarha koponya és csigolyasor egy egyedhez tartozott. Feltehető, hogy az állat többi része is a sírba került, csak az idők folyamán elveszett. Hasonló jelenséget láthatunk Soroksáron, ahol hasonló módon bontották ki a marhát: a koponyát és a gerincet kihasították az állatból és mind az első, mind a hátsó végtagot teljes mértékben eltávolították a testről (VÖRÖS 2002, 251). Az állat áldozati szerepet tölthetett be. Az állat kifejlett volt, de a csigolyatestek ízületi lapja még nem csontosodott el, a szarvasmarha 7 éves kora előtt került leölésre. A koponyán a jobb oldali szarvcsap jó állapotban került elő. A szarvcsap nagyméretű, előre és enyhén felfele ível, alakja kör, fala vékony. A szarvcsap nagyátm. 81,3 mm, kisátm. 61,8 mm, báziskörmérete: 226,0 mm, darabhossza: 102,8 mm. A szarvcsapméretek és jellemzők alapján az állat ökör volt (1. kép 1). A hasonlóan nagyméretű szarvcsapok igen ritkák, egy-egy ekkora szarvcsap került elő Dunaújváros, Füzesabony és Tiszaluc-Dankadomb lelőhelyekről (BÖKÖNYI 1974. 439-440). A koponya mellett a hozzátartozó bal oldali állkapocs került elő a sírból, melynek alsó élét hosszanti vágással lehasították. A 145. sírban talált szarvasmarhacsontok két különböző egyedhez tartoztak (vö. 4. táblázat). A csontok elcsontosodásának mértéke alapján az egyik egyed kifejlett, 7 évesnél idősebb volt, a másik pedig 3 évesnél fiatalabb. Az objektumhoz nem köthető bronzkori szórvány marhacsontok legalább 5 különböző egyedhez tartoztak. A fogak áttörése és az epiphysisek elcsontosodása alapján egy egyed 1 év körüli, egy egyed 2 évesnél fiatalabb és három egyed 4 évesnél idősebb volt. A szórványanyagból előkerült egy ép, mérhető, jobb oldali felkarcsont (radius) is, ami alapján a Matolcsi módszerével (MATOLCSI 1970) számolt marmagasság 121,8 cm, vagyis a szarvasmarha nagyközepes testalkatú volt. Több bronzkori lelőhelyen fordul elő hasonló méretű szarvasmarha (BÖKÖNYI 1958, 31; BÖKÖNYI 1984, 146; VÖRÖS 1980, 23; VÖRÖS 1995, 153; VÖRÖS 2002,251). A szórvány anyagból előkerült több koponyatöredék és állkapocs is. Az állkapcsokra jellemző, hogy a corpus előre felfele ível. Egy állkapocsnál mérhető az Mi.3 hossza: 82,4 mm. A corpus magassága M3 után: 70,6 mm. Az állkapcsok különböző testméretü egyedekhez tartoztak. Az előkerült szarvasmarhacsontok legalább 8 egyedhez tartoztak, összesített hasznos súlyuk 2000 kg lehetett. Juh: A lelőhelyről előkerült kevés juhcsont minimum három egyedhez tartozik. Az állatok hasznos súlya: 75 kg. A csontok egy koponyacsont kivételével a húsos csontokhoz tartoztak. Az állatok kifejlett egyedek voltak. Sertés: A csontok egy fiatal egyedtől származtak. Ló: A bronzkori lócsontok egy fiatal 1,5 év körüli, és egy kifejlett egyedhez tartoztak. A szórvány leletanyagban egy bal oldali arckoponya töredéke került elő. A maxillában megtalálható a P

4 és az M

12 is. M

1 erősen kopott (1. kép 2). A fogak kicsik, méreteik: P

4: 23,5:27,7 mm, M>:20,2:26,4 mm, M

2:21,6:24,9 mm. Hasonló méretek vannak Szigetszentmiklós lelőhelyen (VÖRÖS 1992, 278) is. Ugyaninnen került elő egy tibia distalis vége és egy 3. ujjperc is. Az I. szelvény „a" gödréből egy bal mellsővégtag összetartozó, ép csontjai (metacarpus) kerültek elő. A metacarpus epiphysisei elcsontosodtak, de a distalis epiphysisen a csontosodás vonala jól kivehető. Az állat életkora 1,2-1,5 év közötti lehetett. A metacarpusból Vitt módszerével (VITT 1952) számolt marmagassága: 136 cm, tehát alacsony testalkatú egyed volt. Mindhárom előkerült végtagcsont vékony és finom csontozatú egyedtől származott. A leletanyagból hiányzik az a robosztusabb, széles epiphysisekkel és nagy ujjpercekkel rendelkező lófajta, melyet más lelőhelyeken megtalálunk, és melyek a kora bronzkorban jelennek meg, majd a nagyrévi kultúra végével el is tűnnek (VÖRÖS 1988,21). A bronzkorban a lovakat egyes lelőhelyeken Szigetcsép-Tangazdaság (VÖRÖS 1992, 278); CsepelHáros és Hollandi út (BÖKÖNYI 1974); Szigetszentmiklós (VÖRÖS 1992, 278) —, illetve egyes kultúrákban — pl. a harang alakú edények kultúrája csepeli csoportja (VÖRÖS 1988, 23) — nagymértékben fogyasztották, de ezen a lelőhelyen ennek nincs nyoma, mivel kizárólag értéktelen, hússzegény csontok kerültek elő (vö. 4. táblázat). Hal: A leletanyagban viszonylag magas arányban (23 db: 17,2 %) kerültek elő halcsontok. A lelőhelyről három halfaj csontjai azonosíthatók: tőponty (Cyprinus carpio L.), csuka (Esox lucius L.) és harcsa (Silurus glanis L.). A halcsontok egy részének adatolása nem pontos, így négy csukacsont kivételével, melyek az I. szelvény „a" gödréből kerültek elő, a halcsontokat a szórvány anyaghoz soroltam. A bronzkorra jellemző a halászat, és a bronzkori lelőhelyeken ezek a fajok fordulnak elő a leggyakrabban (BÖKÖNYI 1982, 120). Kagyló: A 145. csontvázas sírból két kagylóhéj került elő. A jobb oldali kagylóhéj valószínűleg egy folyami kagyló (Unió tumidus L.), a bal oldali egy festőkagyló (Unió pictorum L.) héja volt. A folyami kagyló héjának szélessége: 28,3 mm, hossza: 53,0 mm. A festőkagyló héjának szélessége: 21,9 mm, darabhossza: 41,8 mm. A kagylóhéj proximalis végénél egy 9,2 mm átmérőjű kört vágtak ki a héjból (1. kép 3).