Paluch Tibor: Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 2. (Szeged, 2011)
PALUCH Tibor: Maroslele-Pana: Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén
PALUCH Tibor *M AROSLELE-PANA: EGY KÖZÉPSŐ NEOLITIKUS LELŐHELY A KUL TÚRÁK HA TÁR VIDÉKÉN 47 A kutak a neolitíkumnak ebben az időszakában ritkának számitanak (KALICZ-KOÓS 1997, 30). Az általunk feltártak mind azonos séma szerint készültek. Felső részük tőlcséresen szükült, majd falaik függőlegesek voltak, a talajvízszint előtt pedig hirtelen kiöblösödtek. Mélységük, amely egyben a jelenlegi talajvízszint is, az altalaj szintjétől mérve átlagosan 2 m, a mai terepfelszíntől számítva pedig 3-4 m. Az objektumok egymástól átlagosan 10-15 méterre helyezkedtek el egy adott területen belül (35. kép). A település legnagyobb méretű kútja (30. kép) nem ebben a „kútkörzetben", hanem ettől mintegy 200 méterre keletre helyezkedett el. Mivel a feltárt kutak löszbe voltak ásva, amely nem jó vízáteresztő képességű talajféle, ezért hasonló példákból kiindulva a kút funkció esetleg megkérdőjelezhető (WINDL 1994. 222). Több más lehetőség is felmerülhet ezeknél az objektumoknál, de a legvalószínűbb a vízgyűjtő ciszterna. Az ásott kutak pótolhatatlan szerepet játszottak az ivóvízellátásban. A települések mindig vízpartok mentén épültek és az árterek tavasszal és ősszel — az áradások nyomán kaptak nagy mennyiségű friss vízutánpótlást. Azonban a bizonytalan vízjárás, illetve, hogy a két időszak között az ártéri 50-100 cm mélységű állóvíz bomló szerves anyaggal telítődött, és így alkalmatlanná vált ivóvízként való fogyasztásra, ezért még a vízpartokon is kutak ásásával biztosították a friss, szűrt ivóvizet (MÁTHÉ ET AL. 1997, 60). A településszerkezetből levonható megállapításunk tehát, hogy a középső neolitikum időszakából egy rövid ideig tartó, egyszeri megtelepedés nyomait sikerült megtalálnunk. Erre utal, hogy a neolit gödrök között szuperpozíció nem fordult elő, csak a későbbi régészeti korok beásásai bolygatták a lelőhelyet. Néhány újkőkori objektumot elsősorban kora rézkori bolygatás ért (13. kép 3; 16. kép 2; 18. kép 2; 28. kép 1; 32. kép 4). A neolit objektumok többsége nem a domboldalakon, hanem a kicsit mélyebben fekvő, alacsonyabb területeken helyezkedett el. Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy a középső neolitikum elején szárazabb éghajlati periódus alakulhatott ki a térségben, illetve a Tisza vízgyűjtő területén a téli vagy nyári csapadék lecsökkenése után a tiszai vízhozam is hosszabb-rövidebb időre visszaeshetett. A jelenség nem áll egyedül a korszakban, hiszen a kutatás már viszonylag korán felfigyelt arra a tényre, hogy a Körös-kultúrát követő időszak települései főleg a vízparttól távolabb eső, alacsonyabb területeket foglalják el, szemben a kora neolit telepekkel (KALICZ 1957, 86-88). Az autópálya nyomvonala az egykori település déli szélét érinthette, központja ettől északra helyezkedhetett el. Ez alapján kiszámolható, hogy a lelőhely valós mérete az 1963. és a 2008. évi ásatás, valamint a terepbejárások és a domborzati viszonyok alapján megközelítőleg 15 hektárra tehető. 5 3 A korábbról ismert régészeti lelőhely (1. kép 4) déli széle eddig azért ott volt meghúzva, mert azon a részen érintkezik a szántóföldi terület a legelővel. Felszíni leletek pedig ez utóbbiról a többszöri terepbejárás ellenére sem kerültek elő. 5 4 A 2008. évi ásatási eredmények alapján azt feltételezhetjük, hogy a lelőhely déli széle mintegy 200 méterrel délebbre került a korábbról ismerttől, a pontos határt a legelő miatt azonban nem lehet megállapítani. A terepmodell készítése során próbáltuk a lelőhely északi határát is pontosítani, de itt nem legelő, hanem több éve műveletlen szántóföld van. Ezért elfogadva itt az északi határt, illetve az „új" déli határral számolva egy 15-20 hektáros, több korszakú régészeti lelőhellyel kell számolnunk. A feltárt terület annak ellenére, hogy messzebb helyezkedett el a víztől, mégis a vízfolyásra támaszkodott: ugyanis az újkőkori objektumok többsége a nyomvonal nyugati, vízhez közelebbi oldalán helyezkedett el, mintegy ÉNy-DK sávot alkotva (34-38. kép). A nyomvonalban a lelőhely szélét jelző utolsó objektumtól (38. kép) keletre (kb. 11 000 m 2) már csak későbbi, illetve bizonytalan keltezésű objektumok láttak napvilágot. Az előkerült két szélső neolit objektum közötti távolság eléri a 250 métert. Összesen tehát mintegy 15 000 m 2-en sikerült az egykori települést feltárnunk. Ezzel a 1,5 hektáros kiterjedésével Maroslele-Pana a legnagyobb területen feltárt neolit lelőhely a Dél-Alföldön. A nagyberuházásokat megelőző évtizedekben csak elvétve nyílt mód ekkora felületek megkutatására (HEGEDŰS 1981; HEGEDŰS 1985). Az 1990-es évek elejétől a különböző beruházásokat megelőző feltárások kapcsán adódott lehetőség hasonló volumenű ásatásokra. Érdekes módon Csongrád megyében annak ellenére, hogy viszonylag korán bekapcsolódott az autópálya és más beruházások előkészítő munkálataiba, csak ritkán került sor újkőkori település nagyfelületű feltárására. 5 5 Ezek: Pitvaros, 5 6 Hód53 Hasonló méretű neolit lelőhely pl. Szarvas-Egyházfőid (MAKKAY 2007, 18). 54 A 2008. évi ásatás, valamint a 2010. évi terepmodell készítése közben is többször bejártuk a még álló birkaistálló és az 1963-as ásatás közötti területet. A feltöretlen legelő területéről azonban egyszer sem tudtunk régészeti korú kerámiát gyűjteni. Ugyanez volt a helyzet a 2001. évi örökségvédelmi hatástanulmány során is és gondolom a korábbi bejárások alkalmával szintén. 55 Kisebb beruházásokhoz kapcsolódóan persze kerültek feltárásra neolit teleprészletek, de ezeknél nem nyílt mód nagyfelületen településrészletek vizsgálatára.
