Paluch Tibor: Egy középső neolitikus lelőhely a kultúrák határvidékén. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 2. (Szeged, 2011)
REITER Attila - AZBEJ HAVANCSÁK Izabella - SIPOS Péter - TÓTH Mária - VIKTORIK Orsolya: Maroslele-Panáról származó neolitikus kerámia töredékek petrográfiai, XRF és XRD vizsgálata
316 KREITER ET AL. • MAROSLELE-PANÁRÓL SZÁRMAZÓ NEOLITIKUS KERÁMIA TÖREDÉKEK VIZSGÁLATA mentén Horvátországban és Olaszországban az Impressed Ware, Danilo és Hvar kultúrák (kora, közép és késő neolitikum) tizenöt lelőhelyének kerámiatechnológiáit vizsgálták (SPATARO 2002, 193-199; SPATARO 2009, 66, 257-261). A kora neolitikus Impressed Ware kerámiák a különböző lelőhelyeken hasonló kerámiatechnológiát mutattak, de a kerámiák nyersanyaga durva soványítású volt (gránit, karbonátos homokkő, aleurolit és néha tört kerámia), a települések környékének geológiai viszonyainak megfelelően. Ez alapján feltételezhető, hogy minden település magának készítette a kerámiáit (SPATARO 2009, 68). Ezen változatosság ellenére hasonló nyersanyagokat használtak az Impressed Ware kultúrán belül különböző edények készítéséhez (SPATARO 2008, 97). Szervesanyag soványítás nem voltjellemző a vizsgált lelőhelyeken (SPATARO 2002, 196). A középső neolitikus Danilo és a késő neolitikus Hvar kultúrákban szintén durvább nyersanyagú kerámiákat készítettek (SPATARO 2002, 197). Spataro kutatásainak fontossága többek között abban rejlik, hogy ő sem talált összefüggést a kerámiák típusa és soványítása között. Kimutatta ugyanakkor, hogy a kerámiatechnológiák összefüggést mutatnak a kultúrák határaival egy-egy régión belül (SPATARO 2002, 195-196). Az Impressed Ware kultúrától különböző, de szintén egységes technológiai jellegeket figyelt meg a Starcevo-Cri§-kultúra 18 vizsgált lelőhelyén a Bánátban, Szlavóniában, Vajdaságban és Erdélyben (SPATARO 2008, 97-98; SPATARO 2009, 75). Az Impressed Ware kultúra lelőhelyeivel ellentétben a Starcevo-Cri§kultúra lelőhelyein a készítők eltérő technológiát alkalmaztak. A Starcevo-Cri§ kerámiák készítői karbonát mentes, finom homokos nyersanyagokat használtak, amelyeket nagy mennyiségű szervesanyaggal soványítottak. Ez a technológiai egység a StarcevoCri§-kultúra különböző időszakain keresztül megfigyelhető, vagyis a kerámiakészítés közel egy évezreden keresztül nem változott (SPATARO 2009, 76). A fentiek alapján a maroslelei kerámiavizsgálati eredmények beleillenek más lelőhelyeken tapasztalt eredményekbe. A dolgozatban bemutatott vizsgálatok jelentősége, hogy bizonyosságot nyert az, hogy az importnak vélt Vinca kerámiák helyi termékeknek tekinthetők, készítésük azonban eltérést mutat az AVK kerámiáktól abban, hogy készítésükhöz nem használtak szervesanyag soványítást. A petrográfiai vizsgálat során kialakított összetételcsoportok az AVK és Vinca kerámiák tekintetében fényt derítettek arra is, hogy a vizsgált kerámiák többféle nyersanyagból készültek, melyekhez, az AVK kerámiák esetében gyakran szervesanyagot is adtak. A vizsgált kevés mintaszám ellenére is képet kaptunk a településen belüli technológiai változatosságról, amely azt is mutatja, hogy több kerámiakészítési hagyomány (összetételcsoport) volt a településen belül, így több készítővel (fazekas csoporttal/műhellyel?) is számolhatunk. Mint már említésre került, a Vinca kerámiák készítése Maroslelén jellegzetesen eltér az AVK kerámiákétól, még a 2. csoportban megfigyelt homokosabb nyersanyagú Vinca kerámiák is kissé eltérnek a szintén homokos nyersanyagú AVK kerámiáktól. Ennél fogva talán feltételezhető, hogy a helyben készült Vinca stílusú kerámiákat nem a helyi AVK fazekasok készítették, vagyis felmerül a lehetősége annak, hogy Vinca fazekas/ok is éltek Marosleién. Mindazonáltal Maroslelén a vizsgált kerámiákat valószínűleg több fazekas készíthette, amit talán azért is feltételezhetünk, mert a vizsgált kerámiák nyersanyagai között jelentős különbségek is vannak. Ezek a különbségek azért fontosak a számunkra, mert a jelentősen különböző nyersanyagok másképp viselkednek száradáskor és kiégetéskor. A fazekasok egy adott edénytípust általában azonos módon készítenek, azzal a módszerrel, ahogyan azt elsajátították, azonos típuson belül nem váltogatják a nyersanyagokat és a soványító anyag mennyiségét, de az is előfordul, hogy a fazekasok egy „receptet" használnak minden kerámiatípushoz, amit készítenek (DEBOER-LATHRAP 1979, 116-117; PLOG 1980, 86-87; TOBERT 1984, 226-227; CHÁVEZ 1992, 85; SILLAR 1997, 8; FRANK 1998, 83). Azt a feltevést, hogy a kerámiákat több különböző fazekas készítette, az is alátámasztani látszik, hogy a vizsgált kerámiák nyersanyaga közötti változatosság különböző tudást és tapasztalatot igényelt, hiszen a nagyon finomszemcsés nyersanyag (1. csoport) viselkedése teljes mértékben különbözik a homokkal soványított (3. csoport) nyersanyag viselkedésétől száradáskor és kiégetéskor, vagy például a sok szervesanyagot tartalmazó nyersanyag viselkedésétől is (RICE 1987, 104; KILIKOGLOU-VEKINIS-MANIATIS 1995, 2961-2964; KILIKOGLOU ET AL. 1998, 266-273; KILIKOGLOU-VEKINIS 2002, 1321-1324). További példaként említhető, hogy az 1. csoport kerámiáinak nyersanyaga különböző eljárást, odafigyelést igényelt a 3. csoport kerámiáinak a nyersanyagától, hiszen a 3. csoport középszemcséi könnyen repedéseket okoznak a kerámiában a középszemcsés kvarc hőtágulása miatt ( KREITER 2007, 113, Fig. 64). Az 1. és 5. csoportban ez nem jelentett problémát, mert minél kisebbek a szemcsék, a hőtágulás során fellépő térfogatnövekedés is annál kisebb. Természetesen a Marosleiéről végzett kis mintaszámú vizsgálat nem. teszi lehetővé messzemenő következtetések levonását, mindazonáltal a későbbiekben nagy mintaszámon végzett kerámiavizsgálatokkal esetleg technológiai jellegeket köthetünk edénytípusokhoz, amely fényt vethet az adott településen folytatott kerámiakészítés mértékére, esetleg specializáció, standardizáció meglétére bizonyos edénytípusokon belül. Ilyen jelenséget figyeltünk
