B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

SZALONTA1 Csaba: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető öveinek elemzése

Ha tehát a kettős keltezés lehetőségét kihasználva, a készítési időponthoz hozzáadjuk a halott korát, és levonjuk belőle a felövezés előtti évek számát (jelen esetben ezt 16 évnek vettük), megkaphatjuk azt az elméleti időpontot, amikor a leletek a földbe kerülhettek, vagyis amikor a viselőjük elhunyt. Ha a rendelkezésünkre álló adatokat áttekintjük, azt látjuk, hogy a horizont sírjai közül a többséget a 9. század első harmadában ásták meg, de jelentős azon síroknak a száma is, amelyek körülbelül a 9. század első felének végéről származnak. A fenti vizsgálatok alapján tehát a karéjos, a liliomos, a pikkelymintás, a díszítetlen és a Hohenberg-típusú övvereteket a késő avar fémmüves hagyatékának legutolsó termékeként tartjuk számon. Abszolút időrendileg a készítésüket a 8. század utolsó évtizedére tesszük, a viseletük pedig a 9. század első harmadáig, illetve közepéig igazolható. A SZÉKKUTASI AVAR TEMETŐ BELSŐ IDŐRENDJE ES AZ ABSZOLÚT IDŐRENDI HELYZETE A székkutasi temetőben az öves sírok alapján az alábbi csoportokat lehet elkülöníteni: 1. A lemezes övdíszeket tartalmazó sírok 2. Az átmeneti korszak sírjai 3. A késő avar kor korai fázisának sírjai 4. A klasszikus késő avar kor övek sírjai 5. A késő avar kor legutolsó horizontjának övét tartalmazó sírok. Az első csoportot — és így a temető használatának kezdetét — a közép avar kor elejére tesszük. Ebben a korszakban az övek között még feltűnik l-l darab a kora avar kor övveretei közül. A temetkezési szokásban a fülkesírok használata is ebből a korszakból eredeztethető. A csoport öves leleteit már a préselt technikájú övveretek, az oldalléces szíjvégek jellemzik. Az övdíszek között egyre gyakrabban jelennek meg azok a típusok, amelyek az ún. átmeneti korszakhoz köthetők. A temető 2. öves horizontját már az átmeneti korszak emlékei adják. Köztük néhány sír tisztán képviseli e csoportot, más sírokban pedig feltűnnek azok az elemek is, amelyek már a következő időszak termékeivel is előfordulnak. A késő avar kor legidősebb fázisát azok a sírok adják, amelyekben együtt jelennek meg a griffes-indás, indás övveretek és az átmeneti korszakra jellemző lemezes övveretek és csatok. Amikor az övekről eltűnnek a griffes-indás, illetve a lemezes övdíszek, akkor nemcsak a motívumkincs változik meg, hanem az övek szerkezete is. Megnő a mellékszíjak száma, új elemek jelennek meg az övön (övforgó, mellékszíj veret stb.), nő az övveretek mennyisége és egyúttal csökken az övdíszek mérete, elsősorban a súlya. Motívumkincsben a lapos- és az áttört inda dominál. A temető öves sírjainak utolsó csoportjában a sok mellékszíjas, sok apró veretes övek a jellemzőek. Az övek tipokronológiai elemzése és a temető belső időrendjének elemzése alapján a temető használatának kezdetét a 7. század utolsó negyedére tesszük. Az öves sírok közül a többség a 7. század végére és a 8. század első felére keltezhető. Az öntött bronzveretes övek a 8. század folyamán kerültek földbe. A temető használatának végén, az öves sírok között a legkésőbbi horizont övei pedig minden valószínűség szerint a 9. század első harmadában kerültek földbe. Ennek értelmében a székkutasi temető késő avar kori sírjai, illetve a sírok tágabb családi környezete alapján e közösség tagjai túlélték a 8. század végi viharokat és egyúttal a tovább élő avarság bizonyítékai. nek lehetséges időpontja, illetve az az időszak, amíg a tovább élő avarság az öntött veretek segítségével kimutatható. Vagyis a magunk részéről elfogadjuk Szőke Béla Miklós azon megállapítását, hogy „...minden olyan jelenség, ami tipológiailag új és/vagy territoriálisán körülhatárolt, vagy bármely más formában a kulturálisan és területileg is egységes késő avar műveltségben izolált módon jelenik meg, nagy valószínűséggel a kaganátus egységének megszűnése utáni időből származik" (SZŐKE 1992, 176; SZŐKE 1993, 4).