B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben

BENDE-LŐRINCZY-TÜRK 2002, 351-352, 358, 3. kép) —, illetve egyes ládatípusok alkalmazása esetében a sírgödör alján megfigyelhető lemélyítések vagy a koporsó lábainak földbe nyomódásától származó természetes mélyedések is a koporsó alkalmazásának közvetett bizonyítékai (WICKER 1990, 50). A székkutasi temetőben 278 sír esetében utalt az ásató a sírleírásokban a koporsó meglétére a fentiekben felsorolt szempontok valamelyikének említésével, illetve a dokumentáció adatai alapján legalább ekkora számban valószínűsíthetjük azt. 62 sírban említ famaradványt vagy elszíneződést az ásató, 76 sírban volt ácskapocs. A csontváz alatti vastag betöltést 69 sírnál írja le, 131 sírban a vállak, karok, lábak összeszorított helyzete szembetűnő. Ezek a jelenségek társulhatnak is egymással. Szerencsés esetben a famaradványokból vagy elszíneződésekből következtetni lehet a koporsó formájára. Néhányszor kimondottan keskeny volt a koporsó (136., 155-156., 305. sír), más esetben kirajzolódó lekerekített vége alapján rönkkoporsót feltételezhetünk (250. sír), megint máskor az egyszerű ládakoporsónak nem csupán a teteje, de az oldala is jól dokumentálható volt (458. sír). A temetőben előkerült koporsóvasak mindig ácskapocs alakúak, közöttük egyetlen koporsószög sem volt. A 9. férfisírban a koporsókapcsokon kívül két kovácsoltvas kereszt is előkerült, az egyik a sír koponya felőli, a másik a lábak felőli végén, magasabban. E bizánci eredetű, keresztény szimbolikájú tárgyak a koporsóra lehettek felszerelve (B. NAGY 1993, 158). A kapcsok mindig a csontváz fölött helyezkedtek el, tehát a koporsó lezárásában jutottak szerephez. A vas ácskapcsok legalább háromféle, jól megkülönböztethető méretbeli csoportot alkotnak, lehetnek kis-, közepes és nagyméretűek. 53 sírban kisméretű, 12-ben közepes, míg 8 sírban kifejezetten nagyméretű ácskapcsok kerültek elő. Néhány esetben a méret bizonytalan volt, illetve ritkán kétféle méretkategória is előkerült egy sírban. A kisméretüekből előfordul egy sírban több, 2-3, de akár 6 db is, mégis leggyakrabban egyetlen példány került elö, változatos helyen, leginkább a koponya vagy a lábak környékén. A rönk- vagy ácsolt koporsók előre elkészített tetejének rögzítéséhez ugyanis egyetlen vagy két kisebb kapocs is elegendő volt, amely megakadályozta a koporsó tetejének elmozdulását.

5 Nagy vagy közepes ácskapocs (ritkábban egy, inkább több, 2, 4, 6, 12 db), összesen 20 sírban volt, a csontváz hossztengelyére merőleges két-három sorban. A szabályosak mindig a csontváz felett helyezkedtek el, a koporsó lefedésére használt két, ritkábban három, különálló deszkát rögzítették egymáshoz, míg a rendszeresen előforduló deformált darabokat a koporsó oldalainak és tetejének találkozásánál találjuk, tehát a lefedésre használt deszkát és a ládát kapcsolták össze, s mivel ezek egymásra merőlegesek, a beütésnél az ácskapocs vízszintes része meggörbült. Ezek a kapcsok egyébként némiképp magasabban is kerültek elő, mint a középtájon elhelyezkedők, tehát a föld súlyának a középső deszkák rövidebb ideig tudtak ellenállni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a koporsó teteje — legalábbis Székkutason — nem lehetett háztető alakú, mint a néprajzi példákból ismert ácsolt ládáké (K. CSILLÉRY 1951, 1-2. ábra). A 453. sírban a medence fölött konzerválódtak a koporsót fedő hosszirányú deszkák rövid szakaszai. A koporsó meglétének újabban nagy figyelmet kapó bizonyítékai a sírgödör alján jelentkező mélyedések vagy lemélyítések. Tomka Péter egyértelműen koporsó bizonyítékainak tartja ezeket (TOMKA 1979, 53), H. Tóth Elvira pedig a halotti kerevet maradványainak (H. TÓTH 1981, 157 175). Wicker Erika szerint a sírgödör alján jelentkező elszíneződések soha nem mesterséges lemélyítések, hanem a sírgödör aljába mélyedő koporsólábak nyomai (WICKER 1990, 50). Ezt az általánosítást mások mellett mi sem tartjuk megalapozottnak, hiszen ezek a mélyedések gyakran igen nagy méretűek és mélységűek, agyagos, kötött talajban is. Bizonyos esetekben az agyagos talaj valóban jól megőrzi a föld és a halott együttes súlya alatt az altalajba mélyedő koporsó lábainak nyomait, ezekben az esetekben azonban a mélyedések lényegesen kisebbek, néhány cm mélységűek mindössze, és volt rá példa, hogy a sír aljával érintkező részen a négyzetes lábaknak a lecsapott éleit is meg tudtuk figyelni (Pitvaros 200. sír). Hatásos replika lehet a szegvár-szőlőkaljai temető 81. sírja is, ahol egy ásólap éppen a koponya mögötti egyik ilyen lemélyítésben került elő, a sír fala mellett, élével.

6 Székkutason a 429. sírban dokumentálható volt a kb. 10x10 cm nagyságú faláb az egyik gödörben. A 411. és a 447. sírban a koporsó keretének kirajzolódó vonala alig nyúlt a lemélyítések fölé, tehát a láb itt is viszonylag kisméretű lehetett (az előbbi sír a koponyának a koporsón belüli elmozdulására is jó példa). Kevéssé vált elfogadottá a halotti kerevet feltételezésének gondolata is. Újabban az avar kori koporsóhasználat keleti párhuzamait keresve Bartha Júlia állapítja meg, hogy a Volga, Káma vidéki kipcsakok, a kazáni tatárok a temetési szertartás során használnak halotti nyoszolyát, de azt soha nem he5 Garam Éva a tiszajüredi temető elemzése során a leggyengébb deszkák összefogását feltételezte azokban az esetekben, amikor csak egy-két ácskapocs került elő a sírban (GARAM 1995, 166). 6 Hegedűs Katalin ásatása, 1979. KJM RégAd: 285-84. A temető feldolgozását Lőrinczy Gáborral közösen végezzük.