Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Lengyel András: Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó
Lengyel András Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó fölfrissítésével, s „nyitással” is járt. A demokrácia keretein belül maradva, a sztálini diktatúrát elítélve kereste a megoldást. 1939: kijelentette: „Népfront polgári demokrata pártokkal egy bizonyos cél érdekében lehetséges, népfront vagy együttműködés szélsőbal felé - nem valósítható meg, hacsak nem ellenem vagy nélkülem, velem semmi esetre sem.” Többször is hangoztatta azonban: „a legyőzöttek társalmi ideálja megmarad". Fasizmus- és háborúellenessége intranzingens maradt, „a hitleri Németország mellé szegődni második vesztett háborút jelent”, mondta. 1939: Mónus pro forma háttérbe szorult, utóda Szakasits Árpád pedig a kommunisták felé is nyitott, de aligha véletlen, hogy a Népszava nevezetes, 1941. karácsonyi száma az antifasizmus nagy demonstratív fellépése, a Szakasits-éra teljesítménye volt. (Ebben Bajcsy-Zsilinszky, a volt ellenforradalmár vagy a Három nemzedék írója, Szekfű Gyula pl. éppúgy írással szerepelt, mint a kommunisták is.) - A német megszállás (1944) a Népszavát is fölszámolta, de a lap hatása addigra beépült a m. közgondolkodásba, s egy nagy, bármikor aktiválható, látens ellenerőt s -kultúrát épített ki. Ám igazolódott Mónus maximája is: „a dolgok nem fejlődnek önmaguktól. [...] A szocializmust akarni kell. A szocializmusért dolgozni kell. A szocializmusnak híveket kell szerezni. Híveket és harcosokat, olyanokat, akik akarják a szocializmust és dolgoznak is érte, és nem bízzák a dolgokra, hogy a szocializmus önmagától valósuljon meg.” — X. Végjátszma és átmenet: a szocialista gondolat nagy metamorfózisa. A II. vh. végén, a náciellenes nemzetközi koalíció (Anglia, Szovjetunió, USA) győzelme után az SZDP és a központi pártlapja nagyon sajátos és komplikált helyzetbe került. A párt a sztálini SZU politikai erőterébe szorult, a moszkvai vonalat vivő MKP szövetségese, riválisa és ellenzéke lett egyszerre. Ez olyan kényszerpályát jelentett, amely végül a „régi" szociáldemokrácia megsemmisüléséhez vezetett. A párt nagy tömegpárttá lett (taglétszáma előbb 500 000, majd 700-750 000 főre ugrott föl, a politikai helyezkedők egy része ide áramlott), infrastruktúrája hatalmasra nőtt, politikai súlyát pedig nemcsak parlamenti és kormányzati szerepe adta, hanem a kereteiben létrejött nagy médiaerő is: a továbbra is centrális szerepű Népszava (s elméleti folyóiratuk, a Szocializmus) mellett az egész országra kiterjedő, számos lapot számláló laphálózat. (1946: 30-35, 1948: már 51 lapjuk volt, ebből 1948:11 napilap, 27 helyi lap és több egyéb típusú kiadvány.) Maga a Népszava, amely már 1945 febr.: újraindult, s néhány hónapos ideiglenes elhelyezkedés után ismét régi helyén, a Conti utcában talált otthonra, infrastrukturálisan is nagyon megerősödött. (A szerkesztőség létszáma pl. 1945: 34 fő lett, plusz 9 „segédmunkás”.) Megváltozott a pártfinanszírozás módja és lehetősége is. A hagyományos bevételek (pártadó, a képviselők által leadott pénzek, lapárusításból adódó jövedelmek stb.) mellett a pártvállalatok profitja is a pártfinanszírozást, s így a Népszavát is szolgálta. 1945/48: a Népszava főszerk.-je Szakasits Árpád, fel. szerk.-je (és a napi munka irányítója) Száva István (1907-1970) volt. A kiadóhivatalt Fenyves Jenő vezette. (Ez utóbbinak a jelentősége persze csökkent, főleg pénzügyi-adminisztratív feladatokra redukálódott, mert a finanszírozás érdemi döntései a GH kereteiben dőltek el.) A Népszava azonban immár nyereséges volt, ellentétben a vidéki pártlapok többségével. A lap politikai irányultságát a párt bonyolult helyzete határozta meg. Radikálisabb volt, mint az MKP lapja, a Szabad Nép, de a demokrácia-igény őszintébb és mélyebb volt, minta kommunistáké. (Jellemző e tekintetben, hogy a radikális szocdem publicista, Faragó László könyvét, kritikus hangja miatt be kellett tiltani. S az is előfordult, hogy az MKP ideológusai az SZDP vezető ideológusát, Justus Pált bírálták nézeteiért.) A hamis felosztás szerint voltak „jobb-” és „baloldali” szocdemek, de ebből annyi igaz, hogy voltak, akik a polgári demokrácia keretei között, a hagyományokat követve, és igazodva az angol testvérpárt, a Munkáspárt politikájához képzelték el a párt követendő politikáját, s voltak, akik a kommunista vezetésű „munkásegységet" tartották követendő célnak. A történeti nóvum azonban nem a demokrácia vs. diktatúra kérdése körül jött létre (pro forma mindenki a demokrácia híve volt), hanem a praxis egy szemérmesen kezelt elemében. Pártfinanszírozási kényszerből ugyanis létrejött a magántőkés szerepét átvevő, 241
