Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Lengyel András: Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó
Lengyel András Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó helyzet alakult ki. Az „új” család kifelé titkolja, sőt meghamisítja, hogy ki kicsoda, ami szerepés identitászavart, sőt a személyiségvesztés lehetőségét eredményezi, „cserében” biztosítja a magas életnívót és a tanulás lehetőségét. [Az intellektuális kibontakozás és a frusztrációi) E helyzet, lehetőségeivel és megalázó, frusztráló körülményeivel, a költővé válás sine qua non-ja. Biztosítja a magasabb életnívót s a magas rendű költészethez szükséges kulturális kiképződést, s létrehozza azt a feszültségteret, amely speciális „tartalmat” ad e költészetnek, megszüli s megszilárdítja az érzelmi s intellektuális oppozíciót. Megszüli a „csodagyerekként" föllépő költőt, a „lázadót” s a szuicid késztetésű érzékeny, „borderline” személyiséget. [Művészeti és világnézeti alakulástörténeti) Költői indulása üstökösszerű volt, első két kötete nagyon hamar (1922,1925] megjelent, Juhász Gyula személyében neves pártfogója is akadt. Ő maga 1929-től, a Nincsen apám se anyám-tói számította az első „igazi" kötetét, s klasszikus korszakát az irodalomtörténet is innen számítja. Költői pályája azonban, paradox mód, mégsem hozta meg számára az azonnali elismerést, irodalomközéleti pozíciója szinte haláláig marginálisként írható le. Elismert nagy költő halálával lett. Ez alapvetően két dologra vezethető vissza. Pszichológiai alkatára (hétköznapi értelemben nehéz embernek számított), aki nem igazodott, és „politikai”, világnézeti beállítódottságára. Pályája kezdetétől mindvégig „szélsőséges” beállítódás jellemezte, önmagát anarchistaként, kommunistaként, majd afféle szabad szocialistaként határozta meg. (1930/33: formálisan is az illegális KMP tagja volt.) Helyzetét komplikálta, hogy rendszerkritikája, amelyet a rendőrség és a bíróság is fölismert, saját elv- és párttársai gyakorlata ellen is vágott, velük is konfliktusba keveredett. A politikai mélypontot 1933: A nemzeti szocializmus című és kezdetű szövege jelenti (ezt nem publikálta), elfogadottsága növekedését pedig a nácizmusellenes összefogás igényének erősödése hozta meg. Költészete azonban mind tematikailag, mind megalkotottsága módját tekintve, újítva klasszicizáló nagyteljesítmény. Életműve sokrétű és gazdag, eltérő kiinduló pontú kérdésekre is válaszol. „Proletárköltő" és „nemzeti klasszikus”, s az én későmodern válságára is reflektál. [Magánéletei) Anyagi szűkösségben élt, többnyire filléres gondok közt. Szerelmi élete meghiúsult remények és kudarcok sorozata. 1928/29: a „nagy szerelem” Vágó Márta volt, a szakítás „padlóra vitte”. 1930/36: élettársával, Szántó Judittal nem igen illettek össze: „szövetség ez, nem szerelem". 1935/36. analitikusa, Gyömrői Edit és 1936/37: a szintén pszichológus Kozmutza Flóra iránti „szerelme” valójában nem több mint érzelmi deficitjének inverz kivetítése, szerelemkonstrukció. Az ismétlődő konfliktushelyzetek, a vereség- és veszteségélmények ismeretében érthető, hogy 1931-: pszichoanalitikus kezelésbe menekült. (Analitikus tapasztalatait egyébként hasznosította verseiben és elméletalkotásban [„freudomarxizmus”] is.) [A gondolkodói) Nemcsak kivételesen jelentős költő volt, de releváns mondanivalójú jó gondolkodó is. Körülményei nem tették lehetővé számára, hogy szisztematikusan felépített filozófiai életművet hagyjon hátra, de fontos és érdekes műveket írt: A műalkotás metafizikájá-tól (ez lett volna dr-i disszertációja) az Irodalom és szocializmuson és a Babitspamfleten át az egységfront-cikkig és A szocializmus bölcseletéig vagy éppen a Hegel- Marx-Freud-ig. [Öngyilkosságai) Személyes sorsa, betegsége, az elkomoruló világhelyzet, léte teljes megoldatlansága meg-megújította, sőt fölerősítette szuicid késztetéseit, és 1937. dec.-ben a szanatóriumból hazaadott, érzelmileg teljesen labilis, a konfliktushelyzeteket már kezelni nem tudó költő öngyilkos lett. — (...) — Versei: Dongó [Makó] (1922), Lírai antológia szegedi költők verseiből (1922), Makói Friss Újság [1922/26, 1928, 1930), Makói Reggeli Újság (1922/24), Szegedi Híradó (1922), Színház és Társaság [Szeged] (1922,1924/26), Csönd [Szeged] (1923), Az Est Hármaskönyve 1924 (1923), Kékmadár (1923) , Magyarország (1923/24,1936), Nyugat (1923/24, 1928/29, 1933, 1935), Pesti Napló (1923/24, 1932/34), Bérmunkás [New York] (1924) , Az Est (1924), Esti Kurír (1924), Ma Este (1924), Magyar írás (1924, 1926), Népszava (1924/36), Reggeli Hírlap [Miskolc] (1924/25), Szeged (1924/25), Színházi Újság [Szeged] (1924/25), Új Előre [New York] (1924/25,1933), Ady koszorúja. Szeghalom (1925), Bérmunkás 219
