Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Régészet - Oravecz Hargita: Szekeres László emlékére. Földbeásott agyatárolók a Kőrös-kultúra Ludas-Budzsák-i településen
Oravecz Hargita Földbeásott agyagtárolók a Körös kultúra Ludas-Budzsák-i településén A félszigetnek ezen részén- közvetlenül a humusz alatt - egy vékony 15-20 cm vastag középkori réteget talált. Ezután a Körös településnek tulajdonítható, átlagban 140-160 cm vastagságú kultúrréteg következett, amely meglehetősen homogén összetételűnek bizonyult. Ebben élesen elkülönülő rétegsorok nem voltak, csak egymást metsző objektumokat, padlómaradványokat lehetett megfigyelni. A települést nem pusztította tűzvész, csak az erózió és a későbbi korok építkezései hagytak rajta nyomot. A Körös kultúra ideje alatt a félszigeten jelentős vastagságú réteg halmozódott fel, ami minden bizonnyal a település hosszabb idejére utal. E megtelepedés során egy korábbi és egy későbbi fázist tudunk elkülöníteni. A régebbit szórványosan, míg a későbbit sűrűbben jelentkező objektumok képviselik. Ezen a viszonylag szerény méretű felszínen házakat, tárolókat, külső tűzhelyeket, munkafelületeket tudott megfigyelni. Utólag 13 házat sikerült azonosítanunk (3. kép]. Valamennyi cölöpszerkezetű, tapasztott sövényfalú és agyagpadlójú építmény volt, közülük csak kettőt lehetett részletesebben megfigyelni. Mind közül a legteljesebb a 7. számú ház volt, amelynek falát sűrűn elhelyezett 20-25 cm átmérőjű oszlopok alkották. A keleti oldalfalából 6,80 m, a nyugatiból kb.0,80 m hosszú szakasz maradt fenn. Keskenyebb oldalfala 3,5 m széles volt. Agyagos padlóját négy alkalommal megújították. Nagyjából egy 23-24 négyzetméter alapterületű, északkelet-délnyugati tájolású épületként rekonstruálható. Három, vele majdnem pontosan megegyező méretű (3 méter széles és 6,80 m hosszú), oszlopos szerkezetű, tapasztott padlójú, északnyugat-délkeleti tájolású házat Draga Garasanin a Nosza-Gyöngypart-i Körös telepen tárt fel [Garasanin 1960, 228-229, Uő 1961, 305, Taf. 16, 3-4, 8.). A másik - viszonylag ép - 9. számú háznak a nyugati oldalfalát 3,5 m, a délit 1,5 m hosszan tudtuk követni. Sűrűn elhelyezett oszlopok tartották. Keskenyebbik oldalán, a falra merőlegesen három oszlopból álló kiugró falszakaszt lehetett észlelni, amelyek valószínűleg egy bejárati konstrukció maradványai voltak [3. kép). Hasonló, keskeny bejáratot a Körös kultúra szajoli házánál rekonstruáltak (Raczky 1996, 22-30). A tiszajenői épület bejáratát a ház szélességével megegyezőnek gondolták (Selmeczi 1969, 19-22, Tringham 1971, 84-87, Fig. 14.). A 9. számú ház keleti és északnyugati oldala teljesen elpusztult. Padlóját ennek is négyszer megújították, északkelet-délnyugati irányba tájolták, és valószínűleg mind a kettő egy időben állt a telepen. A település további 11 házát csupán egy-egy oszlophely, kisebb omladék- és padlórészlet alapján lehetett azonosítani.7 Ezeknél sok részletet nem ismerünk, de erős a gyanú, hogy a 7. és a 9. számú házakhoz hasonló méretűek és nagyságúak voltak. A szerkezetük és a technológiájuk pedig egyenesen megegyezett. E házak nem egy időben álltak, ezt csak a 7. és a 9. számú házaknál tudjuk biztosan állítani. Sztratigráfiai alapon a 10. és a 11., valamint a 12. és 13. számú házakat tudjuk elkülöníteni, a többinél bármiféle viszonyra kockázatos lenne utalni. A település gazdálkodása állattenyésztésre, halászatra és vadászatra épült, ezt bizonyítják Bökönyi Sándor által végzett zoológiái vizsgálatok, aki a háziasított állatok és - közvetlenül utána - a vadászott állatok dominanciáját mutatta ki. A halászatnak minden bizonnyal fontos szerepe volt a megélhetésben, a leletanyagban gyakran találunk vízi szárnyas-, hal-, kagyló- és csiga maradványokat, ami egy tó környéki telep esetében természetesnek tartható (Sekeres 1967,12, Bökönyi 1984, Tabelle 3). A telepről származó kerámia mennyisége nem számottevő, 3200 töredék és egy restaurált egész edény képviseli. Minimális része származtatható valamilyen objektumból. A cserepek legalább 90%-a szórvány, telepen eldobott, aprózódott töredék. A budzsáki kerámia jellegzetes Körös típusokat és díszítéseket tartalmaz. Közeli párhuzamaik a kultúra Maros-Körös vidéki telepein fordulnak elő. A leletanyagban a csípett és karcolt díszű kerámia dominál, s csak elvétve figyelhető meg néhány „korjelző” fehér, fekete és vörös mintázatú és ugyanilyen színű slip bevonatos, kettősen kónikus, „szatmár II típusú” edénytöredék, amelyek bár kis számban 7 Mivel, alig valami maradt belőlük, a kiterjedésüket nem igen lehetett körvonalazni, a helyüket egyelőre arab számokkal jelöltük. 14
