Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Régészet - Oravecz Hargita: Szekeres László emlékére. Földbeásott agyatárolók a Kőrös-kultúra Ludas-Budzsák-i településen
Földbeásott agyagtárolók a Körös kultúra Ludas-Budzsák-i településén Oravecz Hargita Szekeres László emlékére Bevezetés A tárolást - későbbi felhasználásra szánt élelmiszerek, javak tartalékolását - az ember legfontosabb tevékenységei közé soroljuk. Eleinte a kiegyensúlyozottabb táplálkozás, az éhínség elkerülése, a jövő évi gabona biztosítása, később az ebből származó gazdasági és társadalmi előny motiválta. Az egyéni szükségleteket meghaladó tárolás hosszabb távon mélyreható változást, megnövekedett gabonatermesztést, stabilabb települési hálózatot, demográfiai emelkedést, és új közösségi viszonyokat eredményezett. A raktározás kulcsfontosságú szerepét az ember korán felismerte, ennek érdekében az idők során egyre hatékonyabb módszereket és tárolóeszközöket hozott létre. Az élelmiszerek tudatos tartalékolása - földrésztől, régiótól függetlenül - igen korán megfigyelhető. Az első nyomok a vadásztársadalmak időszakából származnak, amire a csehországi felső paleolit időszakra keltezett Dőlni Vestonice-i vagy Pavlov-i vadásztáborok gödreibe rejtett élelmiszer maradványok utalnak (Soffer 1989, 719-732]. A földművelés elterjedését megelőző tartalékolás bizonyítékai - gabonaszárító és tároló építmények - a Jordán folyó völgyében feltárt Dhara’i településen kerültek elő, amelyek használatát a Kr.e. 12. évezred végére keltezi a kutatás (Kuijt- Finlayson 2009, 10966-10970). Nálunk, a Kárpát-medencében a legkorábbi adatok ennél jóval későbbi időszakból, a Kr.e. VII évezredből származnak. Nagy űrtartalmú edények (Banner 1935,97-125), termesztett gabonamaradványok (Gyulai 2011,451-466) és különféle veremszerű gödrök (Makkay 2007, Fig. 96, 110-112) támasztják alá azt, hogy a Körös- Starcevo-Cri? kultúra közösségei ismerték és alkalmazták a tárolást. A neolitikus tárolás vizsgálatához Európa szerte kevés régészeti adat áll rendelkezésre. Különösen vonatkozik ez a megállapítás a Kárpátmedencére, amelynek időjárási és földrajzi viszonyai (nedves klíma, magas talajvízszint, eróziók) mindig is kedvezőtlen hatással voltak úgy a szerves (élelmiszer, növényi magvak), mint a szervetlen eredetű (tárolóeszköz, verem, padlószint) maradványok állagára. Ráadásul, maguk a „bizonyítékok" sem minden esetben meggyőzőek. Jól szemléltetik ezt a helyzetet a neolitikus „tároló gödrök”,1 ill. vermek. Az archaeobotanikai kutatásoknak köszönhetően, a termesztett gabonafélék széles skáláját ismerjük.1 2 Ezért jogosan feltételezzük, hogy akár az élelmiszernek, akár a vetőmagnak szánt gabonát, ilyen célra kiképzett, alul kiszélesedő, felfelé összeszűkülő gödrökben, azaz vermekben tartották. Csakhogy ilyeneket tipológiai alapon egyet sem tudunk azonosítani, azok rendszerint módosult formában (beomolva) és másodlagos funkcióban (hulladékgödörként) hasznosítva kerülnek elő. Ráadásul, csak minimális mennyiségben - pár szem erejéig - tartalmaznak gabonát, amelyről lehetetlenség megállapítani, hogy miként - tárolással vagy szemeteléssel - került a gödörbe. Nem véletlen tehát, hogy neolitikus vermet eddig csupán egyet, a Pári-Altacker vonaldíszes korú telepen azonosítottak. Ez egy 240 cm átmérőjű, 190 cm mély, egyenes falú (valószínűleg beomlott 1 E kérdést korábban tárgyalta: NovÁKl 1983,95 és 25-27. 2 Utolsó teljes összefoglalásátlásd: Gyulai 2011,451-466. 11
