Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya, F. (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2018. Új folyam 5. (Szeged, 2018)
Történettudomány - Szolnoki Zoltán: Gólyospálosi csárdatörténet
Csólyospálosi csárdatörténet Szolnoki Zoltán A 18-19. században a csárdák a puszták elterjedt épületei, „intézményei" voltak. Egyes feltételezések szerint az első csárdákat a 17. században alapították, míg mások az első dokumentálható alapítást 1755-re teszik (Papp 2008, 271). Ugyanakkor 1744-ből már van adatunk egy jászberényi csárdára is (Kürti 2003, 50). Jelentőségüket csak a közlekedés, és azon belül is a vasúthálózat fejlődésével vesztették el. Elsődleges szerepük ugyanis az volt, hogy az átutazóknak szállást és pihenőhelyet jelentettek. A csárdák a fontosabb utak mellett általában egy napi járóföldre helyezkedtek el egymástól (Rindó 1975, 314). A hozzájuk tartozó kutak vízforrásként mindig kiemelkedő jelentőséggel bírtak. Különleges alkalmakkor a helyi közösség életében is fontos szerepet játszottak. A puszták ezen megállói számos irodalmi alkotást, legendát ihlettek, elég csak a betyártörténetekre vagy a kondorosi csárda vélt alagútjaira gondolnunk (Rindó 1975, 313-330). Jelen tanulmányomban a mai Csólyospálos, azaz a korabeli Csólyos puszta és Pálos puszta csárdáira vonatkozó forrásokat mutatom be. Ezek egyrészt olyan írott dokumentumok, amelyek a csárdák bérbeadását és azok feltételeit részletezik, másrészt vonatkozó korabeli térképrészietek, amelyek támpontot adnak az épületek helyére vonatkozóan. A bemutatandó időszak a 18. század közepétől a 19. század közepéig húzódik.1 * 1 Köszönettel tartozom Dr. Fodor Ferencnek, aki lehetővé tette számomra a kutatást és értékes tanácsaival hozzájárult a tanulmány megírásához. A történeti háttér és a kezdetek Mielőtt rátérnék a csárdák vizsgálatára, érdemes röviden kitérni egy fontos történelmi tényezőre. A térség, azaz Csólyos puszta és Pálos puszta igazgatás-földrajzi sajátossága volt a két, gazdasági és társadalmi szempontból is összefüggő szomszédos terület közigazgatási különállása. A puszta 19. század közepén végbement tagosítása során Pálos puszta már részben Jászladányhoz, részben Jászkisérhez tartozott, míg Csólyos puszta Kiskunfélegyházához. A két terület egykori határán fekvő mai települést csak a közelmúltban, 1945-ben nyilvánították önálló községé (Fodor 1995,101-107). A 19. század végéig jellemzőek voltak errefelé a határviták, amelyek a jogi diskurzusok mellett néha tettlegességben is megnyilvánultak. Tulajdonképpen a csárdatörténet rekonstruálható kezdetei is ilyen esetekhez kötődnek. 1724-ből már van arra vonatkozó adatunk, hogy a két puszta területeit bérlő pásztorok egymás területére átcsaptak. Az eset érdekessége, hogy az átcsapás oka kifejezetten a vendégfogadó, és a közelében lévő kőkút birtoklásának kérdése lehetett. A Fodor Ferenc által ismertetett forrásból kiderül, az ügy egy bonyolultabb j ogi vita része volt, amelyben hamis tanúkkal próbálták a csárda Csólyos pusztához, illetve Pálos pusztához való tartozását bizonygatni (Fodor 1995,85-86). Ehhez az esethez hasonlóan 1756-ban a csólyosi oldalról érkező félegyháziak (akik ekkoriban Csólyos pusztát bérelték) rombolták le a pálosiak épülőfélben lévő vendégfogadójának alapját (Fodor 1995,86; Bárth 2016, 281-285). Bárth János 2016-os tanulmányában a Fodor Ferenc által is ismertetett forrást mutatja be. Kifejezi kételyeit a fogadó alapjaként leírt vályoggal kapcsolatban: „a táj népe a verett falat jobbnak tartja, mint a vályogfalat. A pálosi rangos épületnek tehát verett falból kellett volna épülnie 113
